Állami irányítás alatt a takarékok

A Takarékbank mai közgyűlésén a szövetkezetek hozzájárultak, hogy az állam többséget szerezzen a pénzintézetben, átvegye az irányítást a bankban, azon keresztül pedig irányítása alá vonja az egész szervezetet. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. keddi tartott közgyűlése elfogadta a társaság új alapszabályát, megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit, továbbá jóváhagyta a Magyar Posta tőkeemelését. […]

Botrány a devizapiacon

Gyanús következtetésre jutott a Bloomberg, amikor a hónap utolsó napjainak devizaárfolyam-változásait vizsgálta. A tizennégy szemügyre vett devizapár esetében a hónapok utolsó munkanapján az esetek 31 százalékában tapasztaltak érdekes mozgásokat a szakemberek. Június utolsó munkanapján az amerikai dollár/kanadai dollár árfolyamban hirtelen több mint félszázalékos ugrás volt megfigyelhető, egy órán belül azonban a mozgás kétharmadát ledolgozta a […]

Kevés az internet elérés

Meglepően kevés magyarnak van internet elérése Sem szomszédaink, sem az uniós tagállamok, sem pedig az OECD országok körében nem állunk jól a vezetékes és mobilinternetes penetráció tekintetében, derül ki a legfrissebb adatokból – mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője. Mindenhogy kevés A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legújabb nyilvánosságra hozott felmérései alapján […]

A bérek és a lakásárak viszonya

Publikálta a KSH legfrissebb adatait a hazai átlagkereset alakulásáról. Mindezt a Duna House lakásárindex adataival összevetve úgy tűnik most a legkönnyebb bérből ingatlant vásárolni. A KSH kimutatása 2009 elejétől mutatja a részletes adatokat, amely szerint az akkori nettó havi átlagkereset a nemzetgazdaságban dolgozók esetében 120 ezer Ft volt. Az ingatlanárak ekkor épp a válság utáni […]

A légi közlekedés jövője

Húsz év alatt 35 ezer új utasszállító repülőgépet állítanak üzembe a világ légitársaságai. Ez azt jelenti, hogy az iparág 2032-ig összesen 4 800 milliárd dolláros bevételhez jut. A Boeing repülőgépgyár napokban megjelent előrejelzése szerint az összmennyiség közel fele – 12 820 darab – repülőgép Ázsiában talál majd gazdára, Európában 7500-at, Észak-Amerikában 7250-et, Közel-Keleten 2600-at, míg […]

A Széles birodalom

Stabilan őrzi toplistás helyezését Magyarország leggazdagabb embereinek sorában Széles Gábor, aki egykor az Ikarus buszok gyártásával és a Videoton tulajdonosaként vált ismertté. Stabilan nyereséges vállalkozásai lehetővé teszik számára, hogy új iparágakba és ötletekbe fektessen. Széles Gábor a legnagyobb magyar tulajdonú ipari vállalatcsoport, a Videoton 47 százalékos tulajdonosa. A Videoton és cégei, valamint a tulajdonosok érdekkörébe […]

Díjat emelnek a bankok

A banki tranzakciók díja szinte mindenhol emelkedik a következő hetekben. Az ingyenes számlacsomagok közül újabb tűnik el, ilyen szolgáltatást most már csak kifejezetten magas jövedelemmel és komolyabb megtakarítással találnak az ügyfelek. A kártyás vásárlás is egyre több banknál válik fizetőssé. Napokon belül tömegesen drágulnak a banki szolgáltatások, a már augusztus elejétől megemelt tranzakciós illetéket ugyanis […]

Mennyit kerestek a bankok a devizahiteleken?

A hazai bankok évi 60-70 milliárd forint többletbevételt tudtak elérni az egyoldalú kamatemelésekkel, illetve az árfolyamrés szélesítésével – áll az MNB devizahitelezési elemzésében. A deviza alapú jelzáloghitel-szerződések egyfajta erőfölényt biztosítottak a bankoknak, amit a futamidő alatt kihasználva egyoldalúan tudták változtatni a kamatokat és a különböző díjakat. Ez növelte az adósok – árfolyamleértékelődés miatt amúgy is […]

Mi legyen a devizahitelekkel?

Két terv létezik a devizahitelesek megmentésére, de egyelőre egyik sem nyugtatja meg a kedélyeket. Pénteken délután háromkor újra tüntetnek a devizahitelesek. A „Devizások gyászmenete” nevű Facebook-csoport a „3. 000 halálba kergetett” és sok százezer megnyomorított ember nevében vonul újra az utcára, hogy a magyarországi bankok vezéreinek otthonai előtt jelezzék, tovább nem tűrnek. Szerintük ezzel a […]

Csökkenő deviza autóhitelek

Bár továbbra is autósok tömege küzd a svájci frank hiteltörlesztéssel, számuk mára a két évvel ezelőttinek csupán a harmada a Használtautó.hu internetes szakportál véleménye szerint, amire abból következtetnek, hogy portáljukon jelenleg 584-en kínálnak hitelátvállalással értékesítésre személyautót, míg két éve ez a szám még csaknem 1800 volt. A használtautó-kereskedelem több mint 80 százalékát közvetítő internetes oldal […]

Mi lesz a megújuló energiával?

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint 1971-ben a világon felhasznált energia 13,12 százalékát adták a megújulók, 2011-ben pedig ez az arány 12,99 százalék volt. Ennek ellenére egy friss felmérés szerint az amerikaiak úgy vélik: 2035-re a megújuló energia aránya 30,2 százalékra nő – valójában valószínűbb, hogy 14,5 százalék lesz. A nap- és szélenergia jelenleg a […]

Nyugdíj gondok – ne számítsunk csodára

Sokkoló tényekre hívta fel a babyboom-generáció gyermekeinek figyelmét szüleik nyugdíjba vonulása kapcsán a közelmúltban a MarketWatch. A rossz hírünk az, hogy Magyarországon is extra terhek várnak a Ratkó-korszakban születettek leszármazottaira. Az Egyesült Államokban 1946 és 1964 között született babyboom-generáció tagjai számára jóval kevésbé fontos, hogy érdemi örökséget hagyjanak hátra, mint volt az idősebbek körében, sőt, […]

Sokan nem fizetik a devizahitelüket

Kétségtelen, hogy a devizaadós-perek pszichikai hatása is hozzájárul ahhoz, hogy az adósok közül többen nem törlesztik a hitelüket. A nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 17,6 százalékról 18,3 százalékra emelkedett, ezen belül a devizaalapú jelzáloghitelek esetében 21,2 százalékra emelkedett a mutató – írja a Napi Gazdaság. Mindez akkor történt, amikor a második negyedév végére a svájci frank […]

Everness Fesztivál: valami új kezdete

Az Everness Fesztivál egyet jelent a kulturált zenével, a változatos mozgásvilággal, az ízek és illatok mámorával. Három nap együttlét, amikor a tudatos és pozitív gondolkodás és az egészséges életmód jegyében a hozzánk hasonlóan gondolkodók körében kapcsolódhatunk ki, tanulhatunk és léphetünk előre az általunk választott úton a saját tempónk szerint. A Fesztivál célja, hogy a hasonlóan […]