június 2015 hónap bejegyzései

Kik fizetik meg a Quaestor-kárt?

A brókercégek után maradt károk kifizetésének döntő része a nagybankokra hárul majd. Több mint a negyedét az OTP fizetheti ki, a K&H-é lehet a számla 15 százaléka, az Erste és a Raiffeisen is több mint 10 százalékkal részesülhet belőle, de

Főbb kulcsszavak: Pénzügyek

Indul a CSOK támogatás igénylése

A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás július elsejével átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt lakás bővítésére, valamit használt lakás vásárlására is felhasználható. A kormány március végén módosította a lakásépítési támogatásról szóló rendeletét,

Főbb kulcsszavak: Lakástámogatás (CSOK)

A britek EU reformja

Magyarországnak pedig döntenie kell, melyik felébe igyekszik. David Cameron csütörtök délután tárgyal a reformterveiről az EU-s vezetőkkel. Itt a lista, hogy mit szeretnének elérni a britek. A csütörtöki EU-s csúcstalálkozó az első hivatalos fórum, ahol az állam- és kormányfők komolyan

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Lekapcsoltak egy német atomerőművet

Grafenrheinfeldben szombaton lekapcsolták a hálózatról Németország legrégebbi atomerőművét. Ezzel egy újabb lépést tettek abba az irányba, hogy – a politikailag is deklarált Energiafordulatnak megfelelően – a németek 2050-re az áramfelhasználásuk legalább 80 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezhessék. A bajorországi, grafenrheinfeldi reaktor

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Nem lesz Erste Netbank 3 napig!

Az Erste Bank arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy pár hét múlva nagyjából két és fél napon át elérhetetlen lesz a netbank és részben a telebank szolgáltatása. Karbantartást végeznek az Erste elektronikus rendszerein, emiatt július 17-én, pénteken 19 órától július 20-án, hétfőn reggel 8

Főbb kulcsszavak: Pénzügyek

Görög államcsőd-történelem

Görögország adósságban született, fennállása során szinte mindvégig külföldi adósságokban úszott, ötször formálisan is csődbe ment. De még ezeken kívül is legalább kétszer mentették meg az országot a pénzügyi összeomlástól. És ezzel – bár nem ők a világelsők – modern történelmük

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár
  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.