Vita rendezése másképpen

Első alkalommal gyűlnek össze közös konferenciára a hazai alternatív vitarendezés valamennyi ágának szereplői, hogy megismertessék eredményeiket a nyilvánossággal, kicseréljék tapasztalataikat, s támogassák a fogyasztók döntését abban: mikor melyik vitarendezési szervezetet célszerű ügyük kapcsán igénybe venni. Az alternatív vitarendező szervezetek, a bírósági közvetítők és a bíróságon kívüli mediátorok (közvetítők), a pénzügyi és egyéb békéltetők, a választottbíróságok, […]

Béremelés és a nyugdíj….

Jelenleg a nyugdíjak átlagos összege 120 ezer forint körül alakul, ami a tervezett 0,9 százalékos emeléssel 1000-1100 forinttal nőhet jövőre. Ez nem sokat hoz a nyugdíjasoknak, az állami nyugdíjkasszát azonban már ez az emelés is megterheli – derül ki a Magyar Nemzet összefoglalójából. A vártnál nagyobb infláció nagyobb nyugdíjemeléshez vezethet, mint ahogy egyszeri nyugdíj-kiegészítés is […]

Lakásárak változása a nagyvilágban

Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet, de a világ országai között hamar rá kell jönnünk, hogy a lakásárak történelmében ennél sok országban jelentősen nagyobb kilengések is előfordultak már. Az alábbiakban 8 ország […]

Hogyan hozzunk befektetési döntéseket?

Az amerikai elnökválasztás okozta piaci turbulencia jól mutatja, hogy a média a befektetésekre is erőteljes hatással van: hajlamosak vagyunk azokat a részvényeket, szektorokat vásárolni vagy éppen eladni, amelyek a hírekben szerepelnek. Az egyes befektetések azonban főként akkor kerülnek a figyelem középpontjába, amikor az adott trend tetején járunk, így a hírekre alapozott hirtelen döntéseknek nagy ára […]

Ismét Magyar Fenntarthatósági Csúcs

Hetedik alkalommal rendezte meg a Piac & Profit a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciát. Idén a fókuszban az emberi és társadalmi értékek válsága állt. A megváltozott környezeti hatások világosan tetten érhetőek a Szíriai események mögött is – mondta előadásában Juhász Árpád geológus, a konferencia egyik fővédnöke. A klímaváltozás nem annyit jelent, hogy kicsit melegszik évről évre […]

Iszlám bankok térnyerése

Egyre nagyobb fejtörést okoz szerte a világban a pénzügypolitikai döntéshozóknak, hogy a lakosság tetemes része, a világ népességének csaknem ötödét képviselő iszlám lakosság vallási okokból kimarad a hagyományos bankolásból, és ez hozzájárul esetleges gazdasági-társadalmi leszakadásához. Az indiai jegybank friss javaslata ezt a problémát igyekszik orvosolni azzal, hogy fokozatosan “iszlám ablakokat” hoznának létre a konvencionális bankfiókokban […]

Stabil de drága a hazai bankrendszer

A hazai bankrendszer sérülékenysége alacsony, sokkellenálló képessége mind likviditás, mind pedig szolvencia tekintetében szilárd, a tavaszi jelentés óta tovább erősödött. A bankok hitelezési aktivitása a lakossági és vállalati szegmensben is élénkül, az éves kkv hiteldinamika elérte a fenntartható növekedéshez szükséges 5-10 százalékos szintet. Megjelent az MNB Pénzügyi Stabilitási Jelentése. Fontos, hogy a hitelezés élénkülése a […]

Digitalizáció és a bank kikerülése

Klasszikus, több ágazatban már lejátszódott digitális paradigmaváltás előtt áll a bankrendszer. Ez rendszerint új technológiával rendelkező, weben keresztül szolgáltató szereplők megjelenésével kezdődik, a hagyományos szereplők kétségbeesett útkeresésével és háttérbe szorulásával, majd egy merőben új piaci modell kialakulásával, és új gigászok megjelenésével jár. Ez a folyamat már lejátszódott a zeneiparban (iStore, Spotify), a lapkiadásban és a […]

Tovább nőnek a budapesti lakásárak

Bővel van még potenciál a lakásárak emelkedésében, az európai és régiós lakásáraktól ugyanis még mindig jócskán lemaradtak a budapesti árak – írja friss elemzésében az Otthon Centrum (OC). A piaci élénkülés kezdetéhez (2014 első negyedév) képest az OC által közvetített tranzakcióknál 2016 harmadik negyedévében a használt tégla építésű társasházi lakások fajlagos átlagára vidéki városokban 16-80 […]

A bankszektor jövője, fejlődése

  Vajon hogyan fog kinézni egy bank 10 év múlva? Lesznek-e még egyáltalán bankok, mindent a neten és mobilon intézünk-e, mi hátráltatja a magyar bankok digitális fejlődését. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről szavazott szakmai közönségünk a Portfolio Banking Technology 2016 konferencián. A konferencia első közönségkérdése úgy szólt, “hogyan nézhetnek ki a magyar bankok 10 év […]

Elkeserítő népességfogyás

Elkeserítően néz ki a magyar népesség alakulása, ha évtizedes távlatokban nézzük az adatokat: egyre kevesebben vagyunk. Az ábra a természetes szaporodást, az elmúlt évtizedekben inkább fogyást mutatja. Vagyis azt, hogy a születések és a halálozások eredőjeként hogyan változik a Magyarország népessége. A statisztikán látszik, hogy legutóbb 1980-ban voltunk pluszban, azóta egyszer sem sikerült elérni a […]

Tovább nő a készpénz használat

Bár az elmúlt hónapokban lassult a készpénzállomány növekedésnek üteme, sőt augusztusban és szeptemberben kis mértékű csökkenést is mért a Magyar Nemzeti Bank. Idén októberben a hazai készpénzállomány átlépte a 4500 milliárd forintot, egészen pontosan 4519,6 milliárd forint forgott itthon papír és érme formájában. A 4500 milliárd forint óriási összeg, főleg annak tükrében, hogy 2013 elején […]

Automaták és az egyérintéses fizetés

A Mastercard szerint bővülés várható az egyérintéses fizetésre alkalmas automaták piacán a következő évben. A kártyatársaság kutatásai szerint a felhasználók szívesen fizetnek kártyával az ital- és áruautomatáknál, és nyitottak a legkülönfélébb újgenerációs megoldásokra is. Iparági tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a kártyás vásárlások átlagosan 8-15%-os értékesítés bővülést hozhatnak az üzemeltetőknek, és várhatóan ez az érték […]