80% katalán államot akar

A katalán függetlenség támogatóinak elsöprő többségét hozta az északkelet-spanyolországi autonóm közösségben vasárnap tartott szimbolikus népszavazás, amelyen a helyi kormány hétfő hajnali tájékoztatása szerint a résztvevők 80,7 százaléka voksolt a Spanyolországból való kiválásra.

A részeredményt a szavazatok mintegy 90 százalékának összeszámlálása után ismertették. E szerint hozzávetőleg 1,65 millióan támogatták a függetlenség gondolatát és válaszoltak igennel arra, “akarja-e, hogy Katalónia állam legyen?”, és ha igen, “akarja-e, hogy független legyen?” – közölte Joana Ortega, a régió alelnöke.

A szavazók 10,1 százaléka válaszolt igennel az első, és nemmel a második kérdésre, 4,55 százaléka mondott nemet az első kérdésre, ezáltal pedig a másodikra is.

A spanyol kormány törvénytelennek tartja a szimbolikus népszavazást, amelynek katalóniai ellenzői bojkottálták a részvételt. A néppárti (PP) kormány nem ad hitelt a katalán hatóságok által a részvétellel kapcsolatban közölt adatok némelyikének, de azt megjegyezte, hogy ezek az adatok azt tükrözik, hogy a katalánok többsége – kétharmada – nem akart részt venni egy “bohózatban”.

Az eredmények közlése után Pedro Sánchez, az ellenzéki szocialisták (PSOE) vezetője úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy hétfőn “új fejezetet kell nyitnunk a spanyol politikában”, egy olyan korszakot, amelyben Katalónia nem Spanyolországon kívül van, hanem egy szövetségi Spanyolország irányába vezető változások élén”.
Forrás: napi.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal