A faktoring gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelynek gyökerei közel 4000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Akkor élte a virágkorát az Eufrátesz és a Tigris völgyében a babiloni állam.
Babilon leghatalmasabb uralkodója Hammurapi volt (i.e. 1700 körül). Az általa vezetett államnak a történészek a „civilizáció bölcsője” címet adták. Hammurapi nevéhez fűződik az egyik legrégibb törvénykönyv. E törvénygyűjtemény egy 2 méter magas kőoszlopra vésve maradt ránk. A 282 cikkelyből álló törvénytár egy egész világot varázsol elénk ezernyi peres ügyével-bajával. A törvények az élet szinte valamennyi területét szabályozták.
Ami számunkra a jelen esetben fontos, hogy feltűntek közöttük az első üzleti és pénzügyi törvények. A kutatók feltevése szerint a babiloniak ötlötték ki a faktoring elméletét is.
Az ősi birodalom fénye elhalványult, de a faktoring fennmaradt. Majdnem minden kultúra, amely érintett volt a kereskedelemben, gyakorolta a faktoring valamely formáját, beleértve a rómaiakat is, akik elsőként adtak el kötelezvényeket árkedvezménnyel.
Az első széles körben elterjedt, dokumentált faktoring a forradalom előtt jelent meg amerikai gyarmatokon. Ezekben az időkben gyapjút, prémet és faanyagot szállítottak el a gyarmatokról. Londoni és más európai „kereskedelmi bankárok” megelőlegezték a nyersanyagok árát, még mielőtt azok a kontinensre értek volna. Ezzel a gyarmatokon folyamatossá lehetett tenni a termelést, hiszen nem kellett megvárni az európai fogyasztók pénzét.
Ha a gyarmatokon arra kényszerültek volna, hogy a 18. századi Anglia hagyományos banki szolgáltatásait használják, az egész ügymenet nagyon lelassult volna. A bankoknak meg kellett volna várni, hogy az európaiak kifizessék a nyersanyagok árát, és csak akkor tudtak volna fizetni a gyarmatoknak. Ez senkinek nem lett volna célszerű. Mint ahogyan napjainkban is, a gyarmatok idejében használt „faktorok” lehetővé tették az ügyfelek számára, hogy tovább folytassák tevékenységüket jóval az árúik értékének megszerzése előtt.
Az Ipari Forradalom után a faktoring sokkal inkább a hitel egy formáját képviselte, de a feltételek nem változtak.
Az 1930-as éveket megelőzően a tengerentúlon a faktoring elsősorban a textil – és ruhaiparban jelent meg, mivel hajdanán ez az iparág számított a gyarmati gazdálkodás legerősebb elemének.
A II. világháború után a gyárak abban láttak lehetőséget, hogy a faktoringot összekapcsolták más számla-alapú üzletekkel, és így annak elkezdődött a térhódítása.
Manapság a faktoring minden formában és méretben létezik: a nagy pénzintézetek mellett a kisebb, magántulajdonú társaságok is jelen vannak ezen a piacon.
Amerikában a magántulajdonban lévő faktorcégek száma rekordszerűen megugrott, amikor a kamatlábak soha nem látott magasságokba emelkedtek a 60-as és 70-es években. Ez a tendencia még tovább nőtt a 80-as években, amely a kamatlábak növekvő befolyásának és a bankoknál bekövetkezett változásoknak volt köszönhető. A szigorú szabályozásnak köszönhetően a bankok túl drágává és rugalmatlanná váltak, így a kis vállalkozások arra kényszerültek, hogy a cégük növekedését és működését elősegítő forrásokat más módon teremtsék elő. Ahogyan a bankok elfordultak a kis(ebb) vállalkozásoktól, úgy vált a faktoring egyre népszerűbb lehetőséggé.
A Magyar Nemzeti Bank az 1970-es évek legvégén, illetve a 80-as évek elején jelent meg a faktorpiacon, mint aktív résztvevő. Egyrészt a magyar vállalatok megbízásából keret-megállapodásokat kötött külföldi faktor intézményekkel a hazai exportőrök bankári biztosíték nélküli szállításainak fedezésére. Másrészt a külföldi faktor intézetek is megkeresték az MNB-t a magyar vállalatokkal szembeni követelések faktorálása ügyében.
A ténylegesen üzleti szemléletű faktoring szolgáltatás hozzávetőlegesen 15 éve van jele a hazai pénzügyi-üzleti életben. A devizatörvény lépcsőzetes liberalizálása tette lehetővé a vállalkozások számára, hogy az addig törvény által megkövetelt akkreditívet, garanciát, okmányos inkasszót mellőzve „nyitva” szállítsanak a külföldi partnereik számára, akár több hónapos fizetési haladékot nyújtva ezáltal megrendelőiknek.
A hazai faktoring szektor a külföldi kiskereskedelmi áruházláncok megjelenésével indult dinamikus fejlődésnek. Az áruházláncok egy erősen koncentrált piacot teremtettek. Vevőként hosszú fizetési határidőket diktáltak a beszállítóiknak. Ebből fakadóan a többnyire kisebb tőkeerőt képviselő vállalkozások (beszállítók) hiteligénye megnőtt. A klasszikus faktoring szolgáltatások pontosan ezeket az igényeket elégítik ki. A beszállító – igénybe véve egy faktorcég szolgáltatásait – számottevően javítani tudja versenyhelyzetét, anélkül, hogy az áruba fektetett tőkéjét hosszú időre lekötné, egyúttal pozitív hatást tud gyakorolni a cash-flow-ra. Valamint, de nem utolsó sorban, biztosítani tudja a folyamatos szállítást.
A hazai piaci folyamatok jobb átláthatósága érdekében 2003-ban megalakult a Magyar Faktoring Szövetség.
Napjainkban a faktoring tevékenység ismét virágkorát éli. Az új piacok megszerzéséért és a régiek megtartásáért kiélezett harc folyik a termelői és a szolgáltatási szektorban egyaránt. A piacra kerülő áruk és szolgáltatások minősége és előállítási költsége mellett egyre fontosabb szerep jut a kereskedelmi feltételek megállapításának is. Minél kedvezőbb fizetési feltételeket kínál az eladó vagy szolgáltató, annál könnyebben talál üzleti partnert magának. A hitelben történő értékesítés az eladótól tőke igénybevételt követel, amely a kis- és közepes vállalkozásoknál finanszírozási és likviditási problémákat jelenthet. A pénzügyi piac a fenti problémát a faktoring szolgáltatáson keresztül tudja megoldani.
Világviszonylatban lebonyolított ilyen jellegű pénzügyi forgalom 2004-ben meghaladta a 850 milliárd eurót, amelyből 612 milliárd eurót Európa tesz ki, míg Magyarországon ez az érték alig haladta meg az 1 milliárdot. A növekedést azonban jól mutatja, hogy a szektor 1997 óta megtízszerezte forgalmát.
