Állampapír: külföldiek eladják, hazaiak vásárolják

A külföldi befektetők egy év alatt 2230 milliárd forint állampapírtól szabadultak meg. Sok állampapírt vettek a bankok, a lakosság és az MNB alapítványai, ez már az Európai Központi Bank figyelmét is felkeltette.

Egy év alatt közel 2 230 milliárd forint állampapírt adtak el a külföldi befektetők, számolta ki azenpenzem.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája alapján. Ennek látszania kellett volna a hozamokon és árfolyamokon is, de nem így lett.

Ez a portál szerint elsősorban a Magyar Nemzeti Banknak köszönhető. A bankok ugyanis 12 hónap alatt majdnem kétezermilliárdnyi állampapírt vettek meg, az MNB ezt a jegybanki eszközök átalakításával érte el.

Emellett a lakosság is rengeteg állampapírt vásárolt, a lakossági vásárlásokba beletartoznak nonprofit intézmények, köztük a jegybank alapítványai is.

Ez a jelenség már az Európai Központi Banknak (EKB) is feltűnt. Az EKB április 7-én megjelent éves beszámolója keményen kritizálta a magyar jegybankot. Kifejtették, hogy szerintük az MNB alapítványai közvetlenül, de közvetve sem vásárolhatnának állampapírokat. Ez ugyanis tiltott monetáris finanszírozásnak minősül.
Forrás: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük