Amit még tudni kell a banki elszámoltatásról

Azt most már sokan tudják, hogy az elszámolási folyamat (bizonyos kivételekkel) a devizahitelekre és a forinthitelekre egyaránt vonatkozik, a forintosítás viszont csak a jelzáloghitelekre és a lakáslízingre. Azt is, hogy az elszámoló levél április 30-áig fog megérkezni. Találtunk viszont három olyan szabályt, amellyel mintha nagyon kevesen lennének tisztában.

1. Árfolyamgátasok

Közel 170 ezer hitelszerződést érint az árfolyamgát megszűnése. Az elszámolási összeg eltünteti a gyűjtőszámla-tartozások nagy részét is, hiszen először ebből, és csak utána az alaptartozásból kell levonni a visszajáró összeget. Az elszámolás ilyenkor elvileg lefelé, az árfolyamgát megszűnése pedig felfelé módosítaná a törlesztőrészletet, a kettő összhatása pedig mindenkinél más. A törvény viszont azt írja elő, hogy a törlesztőrészletnek a januári szinten kell maradnia egészen addig, amíg az árfolyamgát 5 éves időszaka le nem jár. Ennek persze az az ára, hogy 2-3 év múlva az ügyfelek nagy részénél jelentősen megemelkedhet a törlesztőrészlet, hiszen az időközben ki nem fizetett összeg tőkésedik és kamatozik is. Ha emiatt 15%-nál nagyobb mértékben nőne a törlesztőrészlet 2-3 év múlva, akkor pedig a futamidőt hosszabbítják meg majd a bankok.
Hogy akár a törlesztőrészlet-emelkedést, akár a futamidő-hosszabbítást elkerülje a devizahiteles, bármikor kérheti a bankjától a fixálás megszüntetését. Ez lehet, hogy a mostaninál magasabb törlesztőrészletet eredményez már rövid távon, de legalább nem fenyeget azzal, hogy később a havi teher ennél sokkal nagyobb mértékben, akár elviselhetetlenül megugrik. Érdemes ezt minden árfolyamgátasnak végiggondolnia, és esetleg kérnie a fixálás megszüntetését. Ha ugyanis nem kéri, akkor a fent leírt szituáció fenyeget.

2. Követeléskezelősök

Azok is kapnak elszámolást, akiknek a bankok már felmondták a hitelüket. A követeléskezelőhöz került ügyfeleknek az egykori bankjuk küldi meg az elszámoló levelet, ugyanakkor az összeget nem a bank, hanem a követeléskezelő fizeti ki, illetve írja jóvá a tartozás csökkentésével. Legalábbis elvileg, gyakorlatilag ugyanis nem biztos ez: az elszámolás pénzügyi rendezését külön kérnie kell az ügyfélnek attól a követeléskezelőtől, amelynek jelenleg tartozik. A bank csak addig az időpontig számítja ki az elszámolási összeget, amikor átadta a hitelt a követeléskezelőnek. Ezt a követeléskezelő az MNB-vel egyeztetett szabályok alapján tovább kamatoztatja, így az adósnak járó összeg végül (akár jelentősen is) magasabb lesz a bank által kiszámoltnál. Ezt azonban külön kérni kell a követeléskezelőtől, más esetben ugyanis az elszámolási tájékoztató írott malaszt marad.

3. Végtörlesztők

Nem maradnak ki teljesen a mostani elszámolásokból azok, akik kedvezményes árfolyamon (frank esetében 180 forint) törlesztettek a 2011 szeptembere és 2012 februárja között futó kormányzati akciónak köszönhetően. A főszabály az, hogy a nekik utólagosan visszajáró elszámolási összegből le kell vonni a végtörlesztés során igénybe vett árfolyamkedvezményt. Akik abban reménykednek, hogy a visszajáró összeg még nagyobb, mint amekkora kedvezményt annak idején igénybe vettek (például mert nagyon régóta vették fel a hitelüket vagy óriási kamatemelést kaptak a nyakukba), nekik érdemes most próbálkozniuk. 2015. március 1-je és március 31-e között külön jelezniük kell egykori bankjuknak, hogy kérik, számoljon el velük. Ha nem teszik meg, lecsúsznak a lehetőségről. A bank az elszámolást 2015. november 30-áig köteles megtenni, tehát nem fogja elkapkodni. Az elszámolás igénylése azonban nem ingyenes, csak azoknak, akik annak idején (legalább részben) kölcsönből végtörlesztettek. Akik szimplán készpénzből rendezték kedvezményes árfolyamon a tartozásukat, azoknak 10 ezer forintot be kell most fizetniük a banknak az igény benyújtásakor. Ezt csak akkor kapják vissza, ha kiderül: a végtörlesztés során igénybe vett árfolyamkedvezményt tényleg meghaladja a most visszajáró elszámolási összeg, így a banknak tényleg el kell számolnia feléjük valamennyivel. Durva becsléseink szerint ebbe a kategóriába egy törpe kisebbség fog csak tartozni.
Forrás: portfolio.hu

Főbb kulcsszavak: bank panasz, Hitel termék Cimkék: , ,
51 Hozzászólás: “Amit még tudni kell a banki elszámoltatásról
  1. Júlia szerint:

    Tisztelt Címzett!

    Kedves Attila!
    Olyan problémám lenne, hogy megkaptam az … Banktól az elszámolást, ezt továbbítottam az Faktoring-hoz és kértem a kifizetését, tekintettel arra, hogy ezt a tartozást már a faktoringnak kifizettem, erről meg is küldték az igazolást. Ez egy forint alapú tartozásrendező kölcsön volt. Ezt a szerződést le is zárták. A faktoringtól most kaptam levelet, hogy mivel van ott egy másik tartozás még, egy deviza alapú személyi kölcsön, amit fizetek rendesen, így abba beszámítják. A deviza elszámolás során is járt vissza pénz, azt oda be is számították. Most azonban nem értem, hogy egy lezárt szerződés esetén, ami ráadásul forint alapú volt, hogy számíthatják be egy deviza alapú tartozásba, és milyen jogon, mert az a szerződés megszűnt a kifizetett tartozással. Ebben szeretném kérni a segítségét! Köszönöm

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Júlia,

      Nézze át a szerződést. Abban lennie kell olyan részletnek, hogy a tartozást milyen formában rendezhetik (inkasszó, stb.)
      Ha nem talál érdemi választ, akkor forduljon ügyvédhez, én közgazdász vagyok….

  2. Lné E Veronika szerint:

    Kedves Attila!
    Volt párommal közösen vettünk házat CHF. Öt éve életközösségünk megszünt, a hitel az otp faktoringhoz került, ahol én az adóstárs egyeztem meg és fizetem a kölcsönt. A napokban az egyik otp fiókban kiadták nekem az elszámoló levelet, melyet már az adósnak is megküldtek /melyről nem tudtam, mivel semmilyen kapcsolatunk nincs/. Mivel én az adóstárs egyeztem meg és fizetem a kölcsönt, úgy gondoltam hogy érvényesíteni szeretném a 3266,65 CHF összeget. Elutasítottak, azzal az indokkal hogy csak az adós érvényesítheti. Nem értem… nekem csak fizetni van jogom?? Mit tehetek? Nem hiszem el hogy egyedüli problémám.
    Kérem segítsen. Köszönöm!!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Veronika,

      Kellett volna valami írásbeli egyezséget kötniük, akkor most nem lenne kérdés….
      A bank a törvények szerint jár el és tartja a kapcsolatot az adóssal…
      Sajnos ezt kettőjüknek kell rendeznie.

  3. Sz Gabriella szerint:

    Tisztelt Uram!

    A házunk építésére 14 millió forintnak megfelelő devizát vettünk fel a banktól. Fizetés képtelenek lettünk és egy követelés kezelő megvásárolta a tartozást. Nekik törlesztettük az összeget. a banktól kapott tájékoztató szerint a tisztességtelenül elszámolt összeg az ő időszakukban közel 500 000 Ft. Kértük az összeget a követelés kezelőtől, de ők arra hivatkozva utasítottak el, hogy engedményt adtak a fizetéskor. és ezt most annak tudják be. Az engedményt anno az egy összegű fizetésre kaptuk. Mi a további teendők. Kérhetem a pénzem a követeléskezelőtől? Válaszát köszönöm.

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Gabriella,

      Tegyen panaszt a Felügyeletnél és meglátjuk. Sajnos ezek az ügyletek eléggé szabályozatlanok…

  4. V Zsigmond szerint:

    Tisztelt Attila!
    Szeretném megtudni, hogy a visszajáró összeget, csak forintban, vagy devizában is kérhetem ???

    Válaszát előre is köszönöm.
    V Zsigmond

  5. K Gézáné szerint:

    Tisztelt Cím!

    A hitelünket oly módon rendeztük, hogy a lakás el lett adva, a vételár ki lett fizetve a bank felé, a fennálló maradék követelést pedig a bank értékesítette egy magánszemély részére. (Vagyis már nem a banknak tartoztunk a maradék összeggel, hanem egy magánszemélynek kb 6 millióval.) Az elszámolás során most kiderült, hogy 1millió 200 ezer Ft a túlfizetés, ennyi járna vissza. De nem adják ide, a következőt írták: “Az elszámolás során megállapított a polgári jog általános szabályai szerint beszámítás útján az engedményesnél fennálló tartozása csökkentése érdekében érvényesítheti.” Vagyis a magánszemély részére szóló tartozásból kellene ezt az 1.2 milliót levonni, hogy ne 6 millióval tartozzunk hanem 4,8 millióval. Kérdésem: Ez azt jelenti, hogy a bank a magánszemély részére fogja kifizetni a pénzt, ezzel csökkentve a tartozásunkat? Vagy azt jelenti, hogy a magánszemély mint jogutód nem kap sehonnan semmit, hanem csak ennyivel csökken a tartozásunk?
    Köszönettel: Andi

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Andi,

      Igen, a magánszemély felé fizet a bank, önöknek vele kell egyezkednie.

  6. M Pétené szerint:

    Kedves Attila!
    Meg szeretném kérdezni, mivel én sem kaptam elszámolást a bankomtól ,2004.03.24-2010.04.13. -ig volt hitelem és azt a választ kaptam, hogy dátum szerint nem jár,de az említett időszakban éntőlem is levonták a tisztességtelen kamatokat, mint akik május 1 től kötötték a szerződést .Beperelhetem -e a bankot? Köszönettel

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Asszonyom,

      Jogi úton tudja követelését érvényre juttatni.

  7. Attila szerint:

    T. dr.Tatár Attila
    A mai napig nem kaptam a bankomtól levelet,értesítést az elszámolásról!
    Oldalukon arra hivatkoznak hogy annak küldenek elszámoló levelet,aki 2004. május 1. és 2014. július 19. között kötött szerződést velük.
    Én 2004.04.30-án vettem fel tőlük hitelt,ami 2010-ben járt le.
    A kérdésem az lenne hogy ez valóban így van e ahogy a bank leírja,vagy nincs igazuk ebben,és nekem is jár az elszámolás?
    Üdv.
    Attila

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Attila,

      Valahol kellett húzni egy vonalat…..
      Valóban érvényesek a határidők.

  8. D Nikolett szerint:

    Kedves dr. Tatár Attila!

    A mi hitelünket megvette a ….. A házból kiköltöztünk és eladták. Viszont most a Q13 azt mondja, hogy nem a miénk a visszajáró pénz hanem az övék. Miért? Az elszámolás 2007-2011 közötti időszakra vonatkozik, a … pedig 2014.01 hóban vette meg a hitelünket és 2014.09 hóban ki kellett költöznünk. Közel 2 millió forint járna nekünk vissza 2007-2011 közötti időszakra, akkor az miért a ….-é?

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Nikolett,

      Ha nem volt a cégnek követelése, akkor a pénz önöket illeti. Tegyenek feléjük egy írásos bejelentést, aztán meglátjuk a választ. Mehet panaszra a Felügyelethez is ezt követően.

  9. D Zsuzsanna szerint:

    2009-ben magán emberként vettem egy autót ,teljesen magán célra. Akkor is és most is egyéni vállalkozó vagyok , de a vállalkozásomba a vásárlást nem vittem be,ÁFA-t vissza nem igényeltem és benzin pénzt sem számoltam el.Ettől függetlenül a bank most a hitelemet vállalkozói hitelnek minősítette ,mert a hitelhez szükséges kereseti igazolás a vállalkozásból származott ,ugyanis csak innen van és volt jövedelmem.Ezt igazságtalannak tartom és ez az állítás valótlan.Évi 2-3 ezer km van az autóban és teljesen magán célra, magán emberként vásároltam! Mit tegyek,hogy igazamat bizonyítsam ? Válaszát előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Zsuzsanna és más autóhitelesek,

      Sajnos nem tudok segíteni. Írjon panaszt, ha ez nem elég, akkor perelni kell.

  10. A Istvan szerint:

    Tisztelt Dr. Tatar Attila !

    2007 ben vettem föl 5 millo forint CHF alapu kölcsönt.
    A szerzödesben jelzaloghitel illetve, maganhitel szerepel.
    Az … bank (ahol a hitelem van) tajekoztatott, hogy az en kölcsönömre nem vonatkozik
    a forintositas es az arfolyamres visszaszamolasa.
    Mert ez valalkozoi hitelnek minösül. Nem voltam es nem is vagyok valalkozo.
    A maganhitel ugyanaz mint valallkozoi hitel ?
    Ha igen akkor van e valami eselye fellebezessel a bankot megkeresnem
    a deviza törveny ervenyesitesevel kapcsolatban.
    Az …bank fölajanlott ugyan egy forintositast, de az nem sokkal jobb mint amit jelenleg
    fizetek.
    Mit javasol mi tudok tenni ?

    Istvan

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves István,

      Látni kellene, hogy a bank mire alapozza a véleményét. Ha tudja igazolni, hogy mire fordította és semmi nem utal a vállalkozásra, akkor tegyen írásban panaszt a banknál majd az MNB-nél.

  11. F Ferenc szerint:

    Tisztelt Dr Tatár Attila.
    Azzal a kérdések fordulok magához hogy a lakásunkat 2003 augusztusában a követelés kezeli elàrverezte most kaptunk egy levelet hogy még húsz évig fizessünk havi 477 chf .
    Az iránt szeretnék érdeklődni magától hogy panasszal kihez lehetne fordulni mert kicsit soknak találom amit vissza kellene fizetni .Köszönettel vàrom bàl aszt tanácsát.

  12. M Géza szerint:

    T dr.Tatár Attila Segitségét szeretném kérni 2008 jan28 Devizahitelt vettem fel a Banktól Svájci frank alapút nem frankban kaptam hanem 5millió Ft ot Eddig 4millió amit vissza fizettem Megkaptam az értesitést a banktól jelenleg tartozok 5604000Ft tal azaz 21853CHF mert a bank elengedett 3025 CHF tehát fizettem a kamatot 7 évig és most is tőbbel tartozok mint amit felvettem,és még fizetnem kell a bank szerint 8116000Ft 2028ig Ezt nem akarom elfogadni de a bank azt irta hogy ha nem tudom irásos bizonyitékokkal alátámasztani automatikusan elfogadják a módositást ,Nekem semmi bizonyitékom nincs csak az hogy becsületesen fizettem mindig 66000Ft tal most 52000lett Fizetem ha kell ugyan igy de nem ennyit ennyi ideig,Az lenne a válaszom a bank felé Mivel devizát nem láttam 5 m felvettem 4 Milliót vissza fizettem 1M elengedtek mert eddig becsaptak tehát azt levonom 3 Millio Ezt a három milliót levonom a felvett összegből Maradna 2Millio Ft tartozásom , plusz a kamat, ezt vagyok hajlandó kifizetni .Nem tudom mit tanácsol Tisztelettel várom a válaszát M Géza

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Géza,

      Olyan választ vár tőlem, amit nem tudok megadni.
      Ha igazságtalannak érzi a dolgot, az még nem biztos, hogy az elszámoltatási szabályoknak nem felelt meg…..
      Nem tudok mit mondani, fordulhat a Felügyelethez, a banknál is tehet írásban panaszt, de nem tudom, hogy mi lesz a végkifejlet.

  13. B Nóra szerint:

    Tisztelt Uram!
    2005-ben felvettünk egy chf alapú hitelt, 3,5 mill huf értékben.
    2008 október 01-én ezt végtörlesztettük ugyan, de nyomkövethető hogy a szintén annál a banknál yen-es hitelből, ami ugyanazon ingatlanra van terhelve.
    Így sem tekinthető a hitel folytatólagosnak? Természetesen a yenes hitelt azóta is fizetjük, hátralék nincs.
    De a frankos hitellel nagyon becsaptak minket, a bank arra hivatkozik, hogy elévült már.

    Köszönöm előre is a válaszát, tisztelettel,

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Nóra,

      Az elévülést megszakítja egy panasz, levelezés, ennek nézzen utána, de a másik hitellel nem tekinthető folyamatosnak az biztos.

  14. k judit szerint:

    Kedves Attila!
    Mi 2009 májusában fizettük vissza lakás hitelünket.
    Mi szerződésünk elévült?

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Judit,

      A törvény szerint igen, de érdemes minden levelezést, kapcsolatfelvételt átnézni a bankkal és esetleg ügyvédhez fordulni.

  15. Dr. O Ágnes szerint:

    Tisztelet Tatár Úr!

    Lehet, hogy én nem voltam alapos, de sehol sem találom az elszámolással kapcsolatban azt, hogy vonatkozik-e cégekre (esetemben társas vállalkozásra) ez a folyamat. A kezdetekben azt írták, hogy igen, majd erről nem volt szó. Lejárt autóhitel szerződésem van.
    Köszönöm, ha válaszol!
    Tisztelettel: Ágnes

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Ágnes,

      Cégekről nem volt szó és rájuk nem is terjed ki.

  16. K Tibor szerint:

    Tisztelt dr.Tatár Attila !

    Magánszemélykén vettem fel a devizahitelt Lakáshitel kiváltásra, és bővítésre, a bank mégsem számol el velem azért, mivel a szerződés tartalmában az áll, hogy éttermet és szobákat kívánok bővíteni(építeni) az ingatlanon és hiába van írva a szerződésben típusa ként a tartalma alapján nem fogyasztói szerződés?! Igaza van a banknak? És ekkor már nem is tisztességtelen? Hogy tudom akkor érvényesíteni a CHF hitelem, amit a fenti indok alapján nem is forintosítanak? Várom válaszát. Köszönettel K.Tibor

  17. K Mária szerint:

    Tisztelt Tatár Úr!
    Szeretném megtudni annak a törvénynek a számát, ami előírja a devizahitelesek kártalanítását. Ezt sehol nem találom, így nem is tudom elolvasni, miről is szól pontosna.
    Azzal tisztában vagyunk, hogy nem fogjuk tudni semmiféle formában ellenőrizni, kiszámolni mi is járna nekünk vissza a tisztességtelen kamatok és az árfolyamrés miatt, de legalább láthatnánk a törvényt, amiben ez szerepel.
    Mi a férjemmel 2007. augusztusában vettünk fel 6,500,000 Ft-ot, CHF alapon. A kölcsön összegét Ft-ban kaptuk, illetve a törlesztőrészleteket is Ft-ban fizettük. (Megjegyzem nem is engedte meg a Budapest Bank, hogy CHF-ben törleszthessünk!) Becsülettel fizettünk ezidáig, késedelem nélkül. Két éve lesz júniusban, hogy beéptünk az árfolyamgátba, mert nem tudtuk volna fizetni a napi árfolyamon a törlesztést (ami még így is már a duplája a felvételkorinak!). A Budapest Banktól még semmiféle értesítést, elszámolást nem kaptunk. Mire számíthatunk?
    Köszönettel várom válaszát.
    Üdv: K Mária

  18. K Katalin szerint:

    Tisztelt dr.Tatár Attila!

    2007.07.03-án vettem fel svájci frank alapú deviza (jelzálog) hitelt, amely szabad felhasználású volt, a Banktól Debrecenben.- Egyedül nevelem a beteg fiamat.-A hitelemet visszafizettem( a lakásom eladásával szabad piaci eladásával)
    Édesanyám fogadott be, aki időközben meghalt. A házát közösen örököltük a testvéremmel, eladtuk, majd idén egy kis társasházi lakásba költöztünk. A címváltozást még december 11-én bejelentettem a bankfióknál.
    Április 30-ig köteles nekem a Budapest bank elszámolni?

    Köszönettel várom megtisztelő válaszát:

  19. Viktória szerint:

    Kedves Attila!
    2004 júliusában felvett hitelünk szerződését a bank 2008 májusában felmondta, a tartozást követeléskezelőnek adta át. A hiteltartozást 2009. november 18-án a lakás eladásából származó pénzből maradéktalanul kifizettük a követeléskezelőnek. Kértük az elszámolást márciusban a követeléskezelőtől, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy már elévült az ügy. Valóban így van? Köszönettel, tisztelettel

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Viktória,

      A 2009.07.26. előtti szerződéseknél valóban lehet elévülés. De szerintem ha volt levélváltás, jeleztek bármit ez idő alatt a kezelőnek, az megszakítja az elévülést. Lehet, hogy ügyvédhez kell fordulniuk.

  20. L Gyöngyi szerint:

    Érdeklődni szeretnék, hogy van-e valamilyen mód arra, hogy a 2009.márciusban végtörlesztett lakáshitelem elszámoltatását kérjem? Nincs lehetőségem valamilyen akadályoztatásra hivatkoznom?
    Köszönöm válaszát

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Gyöngyi,

      Ha volt levelezése a bankkal, az megszakítja az elévülést, forduljon ügyvédhez.

  21. P Mária szerint:

    Kedves Attila!
    Lehet nem pontosan fogalmaztam, nem a kezelési költség mértéke, vagy tételes elszámolása érdekelt volna, hanem az, hogy devizában vonták. Korábban volt az OTP-vel szemben per ez ügyben, és a PÁSZF honlapján is olvastam hogy csak Ft-ban lehet elszámolni, de azóta nem találtam ezzel kapcsolatban információt.
    Elnézését kérem, és köszönöm türelmét!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Mária,

      Én is emlékszem erre, szóval része kellene, hogy legyen az elszámolásnak.

  22. P Mária szerint:

    Kedves Attila!
    Azt szeretném kérdezni, a devizában történ kezelési költségekre vonatkozóan is el kell számolni a bankoknak, vagy erre nem vonatkozik a törvény?
    Nagyon köszönöm!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Mária,

      Tudtommal nem tételes a felsorolás, hanem az elvet kell nézni. Ha tisztességtelen volt a magas kezelési költség, akkor bele kell vennie a banknak.

  23. Cs János szerint:

    Kedves Attila!
    Sajnos lekéstem a 03.31. dátumot a kérvény beadásával.Mindezt azért mert sehonnét nem informálódtam erről a határidőről!Tudom,hogy a törvény nem tudása nem mentesít! Csak az a furcsa,hogy ha egy személy vagy közület jogtalanul haszonhoz jutott valaki hátrányára akkor annak a követelésnek a jogosultságát,hogy lehet 31 napos határidőhöz kötni?Mindezt úgy,hogy az érintettnek semmilyen irányú személyes értesítése nem történik?
    Ön szerint van rá mód egy utólagos elszámolási kérelem beadására? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves János,

      Ezért jó, ha kapja a heti hírlevelünket, abból rendszeresen informálódhat! :)
      Tudtommal nem lehet igényt bejelenteni később….

  24. Sz József szerint:

    Kedves Attila !

    Az FHB fiókjában közölték, hogy nem veszik át a papírt és kész.
    Mi ilyenkor a teendő ?

    Üdv: Sz József

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves József,

      Ilyen nincs. A törvény kötelezi őket a panaszkezelésre. Fiókvezetőt kell hívni, be kell menni a központba/másik fiókba, tanút kell keresni és a Felügyeletnél bejelentést tenni.

  25. U Margit szerint:

    Valaki magyarázza el nekem hogy aki 2009 julius 26 előtt végtörlesztett (mi 2009 februárjában végtörlesztettünk) miért nem jogosult elszámolásra.

    Előre is köszönöm!

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Margit,

      A dátum a szerződések elévülése miatt az, ami.
      A PTK szabályozza az elévülést. Azt nézze meg, hogy az elmúlt években milyen levelezés, kapcsolat volt a bankkal, mert az megszakíthatja az elévülés idejét és akkor még van mit keresni.

  26. Zsuzsi szerint:

    Kedves Attila!
    A mi hitelünk 2013-ban átkerült követeléskezelőhöz,két hónapra rá eladtuk az ingatlant így a követeléskezelőnek fizettük ki.A bank már mondta,hogy addig ők számolnak el,amíg átadták a hitelünket.Ezek szerint kérjem a követeléskezelőtől az elszámolást,vagy várjam meg a banki elszámolást?Köszönöm

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Zsuzsi,

      Igen, a követeléskezelőt keresse meg haladéktalanul és kérje az elszámolást!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások