Átadták az év exportőre díjat

Immáron második alkalommal díjazta a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) a legjobbnak ítélt hazai exportőr cégeket. A Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár által átadott Év Exportőre Díjat olyan hazai mikro-, kis- és középvállalkozások nyerhették meg.

Olyan vállalatok pályázatát fogadták el, amelyek saját gyártású termékekkel rendelkeznek, exporttevékenységükkel nagymértékben hozzájárulnak a magyar gazdaság fejlődéséhez, és tevékenységükön keresztül példát mutatnak az ágazatukban tevékenykedő hazai vállalkozások számára. A HITA célja, hogy a díj segítségével hangsúlyozza az export kiemelt nemzetgazdasági jelentőségét, erősítse annak mértékét a kkv szektoron belül, megismerje és díjazza a legsikeresebb kkv exportőröket.

Igazi példaképek azok a magyar cégek, amelyeket az export terén elért teljesítményükért díjazott a HITA. A díjazottak amellett, hogy jogot nyernek az adott kategória 2013. Év Exportőre Díj védjegy használatára, kiemelt helyet kapnak a HITA honlapján és idegen nyelvű szakmai kiadványaiban, ezzel is támogatva exportjuk további bővülését.

A hat kategóriában kiírt pályázatra 93 cég összesen 128 pályázatot nyújtott be. A pályázatok elbírálásában az ERGO (Európai Regionális Szervezet), a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértői vettek részt.

A díjakat átadó Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „a gazdasági kormányzat kiemelt célja a kkv-k export részesedésének növelése, hiszen míg a teljes hazai foglalkoztatottság 73%-át adja a szektor, addig a kivitelből a részesedése csupán 23%. A kormány a hazai kis- és középvállalkozások exportbővítése érdekében meghirdette a külpiaci siker programját. A program keretében állami tulajdonú kereskedőházakat hoznak létre külföldön, külkereskedői szakértőkkel támogatják a kkv-kat, fejlesztik a minőségi beszállítást, és célzott külpiaci roadshow-kat szerveznek.”

A Tudatos Exportőr Díjat idén a Közép-Kelet Európában és a Közel-Keleten is sikeres, banki hitelezési és kockázatkezelési szoftver megoldásokat fejlesztő innovatív, magyar szoftvercég, a Loxon Solutions Zrt. nyerte.

A Legnagyobb Legkisebb Exportőr Díjat egy 10 főt foglalkoztató, űripari eszközfejlesztésre specializálódott mérnöki cég, az Admatis Kft. vehette át.

A Regionális Stratéga kategória győztese a 100%-ban magyar tulajdonú WebEye International Kft., amely a Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagjaként Európa-szerte nyújt saját fejlesztésű GPS alapú járműkövető szolgáltatást.

A Meghatározó Exportőr kategória nyertese 2013-ban a lakástextil-gyártással és forgalmazással foglalkozó Naturtex Gyapjú és Tollfeldolgozó Kft.

Az Innovatív Exportőr kategóriában a digitális patológiai piacon vezető 3DHISTECH Kft. nyert.

Az idén első alkalommal átadott Sikeres Női Exportőr kategória győztese Borbíró Gertrúd, a kozmetikai termékeink gyártásával és forgalmazásával Cosmed Kft. ügyvezető igazgatója.

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal