Az állampapírnál magasabb hozam

Míg a hazai lakossági kötvényekre 2-4 százalékos hozamot kaphattunk az elmúlt egy évben, vannak olyan kötvényalapok, amelyek ezt a szintet messze felülteljesítették.

A lakosság számára is elérhető, legjobb egyéves teljesítménnyel rendelkező, Magyarországon kezelt kötvényalap az Aegon Nemzetközi Kötvény alapja, június 30-ig 7,35 százalékot hozott. Havi jelentése szerint a legnagyobb felvett pozíciókat az MFB 6,25 százalékos dollárkötvényeiben, valamint két magyar (egy hároméves kötvényben és egy diszkontkincstárjegyben) tartotta az alapkezelő. Az alap árfolyama főleg a brit népszavazás után ugrott hatalmasat, június 23. és 28. között 3,2 százalékot emelkedett a kötvényalap befektetési jegyeinek értéke.

A második legjobban teljesítő alap az OTP Maxima A sorozata volt, 6,3 százalékos egyéves hozamot mutat a keddi árfolyama, a befektetők pénzének legnagyobb részét (közel 70 százalékát) az alapkezelő állampapírokban tartja, legnagyobb felvett pozíciója 2022-es és 2023-as lejáratú magyar állampapírokban van. A legjobb egyéves teljesítményű kötvényalap egyébként ennek az alapnak a B sorozata, ez viszont csak intézményi befektetőknek elérhető. A harmadik legjobban teljesítő, Magyar Posta Takarék hosszú kötvényalap 6,09 százalékos hozamot ért el, elsősorban magyar állampapírokon ér el hozamot, de kisebb részben tartalmaz jelzálogleveleket és betéteket is. A negyedik és az ötödik legjobb alap – a Concorde és az Erste XL kötvényalapok – egyaránt 6,07-6,07 százalékos hozamot ért el.

Legolcsóbban (díjmentesen) a fentiek közül a Concorde és az Aegon alapjaiból vásárolhatunk az alapkezelőn, valamint a Magyar Posta hosszú kötvényalapjából a Posta értékpapírszámláján keresztül. Az OTP Maximát a bank értékpapírszámláján 100 forintért jegyezhetjük, az Erste XL kötvényt pedig 600 forintért saját bankon keresztül. A legmagasabb folyó költséget az OTP Maxima számítja fel, míg a legolcsóbb a Concorde kötvényalapja. Más forgalmazón keresztül is vásárolhatunk ezekből az alapokból, viszont cégcsoporton kívüli értékesítési csatornák használatánál felmerülhetnek többletköltségek.

Végül, ha kötvényalapot vásárolunk, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ezek – egyebek közt a devizakockázat, a partnerkockázat, a hitelkockázat és a likviditási kockázat miatt (amelyek nem minden alapnál merülnek fel feltétlenül) – jóval volatilisebbek, és kiszámíthatatlanabb hozammal rendelkeznek, mint ha egy belföldi vállalati kötvényt vagy állampapírt vásárolunk meg közvetlenül.
Forrás: vg.hu

BankWeb kiegészítés:

A fenti írás korrekt, abból a szempontból, hogy a kockázatokra is felhívja a figyelmet. Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy a rövid lejáratú kötvényalapoknál lényegesen nagyobb kockázatot látok – ha abból indulok ki, hogy el kell indulnia a kamatoknak: felfelé. Ekkor pedig ezek az alapok valóban veszteségesek lesznek. A deviza alapok devizakockázatára pedig a BREXIT valóban felhívja a figyelmet: ami ebben az esetben jól sült el, az legalább ilyen mértékű veszteséget okozva rosszul is alakulhat!

 

2 hozzászólás ehhez: “Az állampapírnál magasabb hozam”

  1. Kedves Attila,

    Kérdezem, hogy van-e illetve lesznek-e olyan vállalati kötvények, amelyek a megujuló energiába fektető vállalkozásokat segítik.
    A 8-10 éves megtérülések már fedezetet adnak akár 6-10 %-os hozam, kamatok bevállalására is.
    A gyorsuló fejlődés a területen ilyen jellegű forrásbevonást is szükségessé tesz. És a pályázatok szükössége korlátozott elérhetősége, valamint a közép és hosszúlejáratú hitelezés alacsony részaránya is felveti a kombinált finanszirozást.

    Üdvözlettel, K MIklós

    1. Kedves Miklós,

      Tudtommal itthon nincsenek ilyen kötvények, de külföldi cégek esetében találni ilyet. Fontos a befektetéseinek a megosztása több termék között, de én is hiszek a megújulókban, jó döntés lehet egy ilyen kötvény, de a részleteknél lakozik az ördög.
      (Pl. napcelláknál a régi telepítésűek megtérülése nem is olyan biztos, a technológia rengeteget fejlődött és a régiek megtérülése szerintem bizonytalan.) Jöjjön el hozzám egy kötetlen beszélgetésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük