Az amerikai gazdasági fellendülés kockázatai

A legfrisebb makrogazdasági adatokat nézve nem lehet kérdés, hogy az Egyesült Államok gazdasága fellendülőben van. A munkaerőpiac elérte azt a szintet, amely már techikailag megfelel a teljes foglalkoztatottságnak, az infláció végre emelkedik, a háztartások optimisták és fogyasztanak. És ami szintén fontos, a gazdaság a következő egy évben még gyorsabb növekedést érhet el.

Bár a gazdaság jelenleg egészséges állapotban van, az is elmondható, hogy ez a helyzet több szempontból egyben törékeny is. A tartósan alacsony szinten lévő kamatok azt okozták, hogy a befektetők és a hitelnyújtók magasabb hozamokat próbáltak elérni, ezzel mindenféle eszköz árát felhajtották, s mindez kockázatos hiteleket eredményezett. A veszély az, hogy a túlárazott eszközök és a magas kockázatú hitelek értéküket veszíthetik, és gazdasági lejtmenetet okozhatnak.

Az S&P 500 index árfolyam-nyereség aránya jelenleg közel 70 százalékkal haladja meg a historikus átlagot. Ha a mutató visszatér a historikus szintekre, akkor a részvényárak 40 százalékkal csökkenhetnek, ami több mint 9 ezermilliárd dolláros veszteséget okozhat. Ez az összeg a GDP közel felét teszi ki. A tízéves állampapírok hozama most csak 2,5 százalék. A jelenlegi, több mint 2 százalékos infláció következtében, illetve amiatt, hogy a piacok hasonló inflációs rátát várnak hosszú távon, a tízéves állampapírok hozamának 4 százalék felett kellene állniuk. A hozam 4 százalékra történő emelkedése jelentősen csökkentené a tízéves kötvények értékét. Továbbá a kereskedelmi ingatlanok ára olyan szintre nőtt, ami valószínűleg nem fenntartható. Az adatokat Martin Feldstein (a Stanford Univercity professzora) által írt cikkből vettem, és mivel teljes mértékben egyetértek vele, szeretném ezen a helyen is felhívni a figyelmet az általa említett problémára.

Ez lesz a Fed és a Trump-adminisztráció fő kihívása a következő egy évben. A fenti forgatókönyv bekövetkezése nem elkerülhetetlen, de a veszély valós.
Az elmúlt években bekövetkezett dollár erősödés végét sok tényező okozhatja, a fenti gondok felszínre kerülése azonban komoly trendfordulót is okozhat az összes dollárt is tartalmazó devizapár és a legfontosabb tőzsdeindexek esetében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük