Bróker választás

Sajnos a bróker kiválasztása során nem elég a vonzó szolgáltatásra, a hangzatos hozamígéretekre, az alacsony megbízási díjakra alapozni a döntést, meg kell győződni a brókercég megbízhatóságáról is.

A laikus ügyfél kiszolgáltatott. Capital Partners vagy Fidelity? Mind a kettő hangzatos angol elnevezés, honnan lehet tudni, hogy az egyik egy bűnszövetkezet, a másik pedig a világ legnagyobb vagyonkezelője? A kóklerek még véletlenül sem Gagyi Bróker Zrt.-nek nevezik el a cégüket, hanem igyekeznek cégnevükkel minél jobban hasonlítani a szakma legmegbízhatóbb angolszász házaira.

Márpedig ha valaki hazai vagy külföldi részvényekkel szeretne kereskedni, bonyolultabb határidős ügyleteket szeretne kötni, vagy akár olyan kevésbé ismert termékekkel szeretné színesíteni befektetési palettáját, mint a certifikátok, az ETF-ek vagy a vállalati kötvények, annak meg kell bíznia egy befektetési vállalkozásban. A tőzsdéken ugyanis az értékpapírokkal a bankok befektetési üzletágai, illetve brókercégek kereskedhetnek.

A Capital Partners kirívóan csalárd lopászata után még nagyobb botrányok következtek: Quaestor és BudaCash….

Szóval ideje egy kicsit elgondolkoznunk azon, hogy kire is bízhatjuk a pénzünket?

Bróker választás – tájékozódás

Aki még csak ismerkedik a befektetési piaccal, az nem ismerheti a szereplőket. Pedig a brókerválasztás első nagy feladata, hogy a kifejezetten kockázatos bóvli-vállalkozásokat el kell kerülni! Ránézésre nem feltétlenül könnyű a hamiskártyások és a korrekt üzleti vállalkozások között választani. Érdemes néhányat telefonálni, vélhetően mindenki ismer olyan embert, „referencia-személyt”, aki már tőzsdézik, és bizonyára ismeri valamennyire a piacot, tud mondani néhány lényeges szempontot. Meg lehet kísérelni egyedül is felmérni egy brókercég reputációját. Nevenincs, kiismerhetetlen tulajdonosi struktúrájú vállalkozásoknál érdemes óvatosnak lenni. Lehet, hogy egy nagyon komoly háttérrel rendelkező angolszász ház is valamelyik adóparadicsomban van bejegyezve, de azért nem jó jel, ha semmilyen ismert tulajdonos nem azonosítható a cég mögött.

A tulajdonosról a vállalkozások honlapján is olvashatunk, de megbízhatóbb, ha valamilyen ingyenes cégregiszterben is ellenőrizzük a honlapon található információkat. A nagybanki, elsősorban nemzetközi nagybanki háttérrel bíró brókercégek megbízhatóbbak, a transzparens hátterű, magántulajdonban levő cégek esetében pozitívum, hogy valós személyek is felelősséget vállalnak a cégért, a legkevésbé megnyugtató az offshore hátterű brókercég.

Mik a veszélyek?

Miért is olyan fontos ez a háttérvizsgálódás? Melyek a fő veszélyek? Leegyszerűsítve az, hogy lenyúlják a pénzünket. Az persze ritka, hogy a befektetett tőkét bőröndben hazaviszik a brókercégtől. A Capital Partners esetében gyakorlatilag ez történt, az ígért előnyös nemzetközi befektetések a csoporthoz köthető offshore cégekbe kerültek.

Sokkal gyakoribb visszaéléstípus, amikor a brókercég munkatársa a saját ügyleteit nem különíti el kellően a megbízásoktól. Különösen nagyobb ügyfeleket lehet úgy meglopni, hogy a megbízás teljesítése előtt a bróker kicsit „utazik” a várható árfolyamváltozáson. Ha egy nagy ügyfél 10 ezer Danubiust szeretne megvenni, akkor a bróker vesz magának 5 ezret, majd amikor ezzel a kereslettel felhúzta a nem túl likvid részvény árát, akkor adja tovább a pakettet az ügyfelének. Ez persze teljesen etikátlan és szabálytalan, a korrekt házak ezt gondosan kiszűrik, de nem példa nélküli.

Ahogyan az sem, hogy egyes vállalkozásoknál a brókerek az ügyfelek pénzéhez nyúltak jogosulatlanul. Ha sikerült betömni a hirtelen támadt lyukakat, akkor ebből nem lett semmi baj, ha nem, akkor borult a brókercég, és bizony az ügyfelek pénze sem volt meg mindig. Az ilyen történet mindig bűncselekmény, szabályos befektetési szolgáltatásnál ez elképzelhetetlen.

Tőkehelyzet, márkanév

A tulajdonosi szerkezet átláthatósága mellett éppen ezért érdemes lehet a brókercég tőkehátterét is megvizsgálni. Sajnos, amikor egy brókercég csődbe megy, gyakran az ügyfelek vagyona is veszélybe kerül. A tőkeerőt ezért érdemes megismerni, hiszen amennyiben nagyobb a brókercég jegyzett tőkéje, úgy az esetleges csődnél vagy kártérítési kötelezettségnél nagyobb tőke áll rendelkezésre az okozott veszteségek megtérítésére. Valamelyest az is megnyugtató lehet, ha a tulajdonosnak is több pénze bánja az esetleges bukást.

Sokszor még a tőkeerőnél is fontosabb, hogy mennyire értékes a cég vagy cégcsoport márkaneve.  A BudaCash esetében a névvel nem volt baj, elég régóta működő, jó nevű cégről volt szó – amelyről azért szakmán belül már évek óta sugdostak, hozzám is érdekes információk futottak be…

Elképzelhető, hogy a brókercégnek ugyan nincs túl nagy tőkéje, de a tulajdonosnak, például egy bankcsoportnak rendkívül értékes a neve. Ilyenkor ugyanis egy esetleges nehézségnél elképzelhető, hogy a reputáció megmentése érdekében a tulajdonos pótlólagos befizetést is vállal a követelések kielégítésére.

Segítséget jelenthet számunkra, ha megnézzük a brókercégek gazdálkodásának legfontosabb mutatóit, ez is iránymutató lehet, igaz azt sem szabad elfelejteni, hogy egy nem megfelelően kockázatokat kezelő brókercég akár egyik pillanatról a másikra is „bedőlhet”. Még akkor is, ha az utolsó elérhető jelentésében még milliárdos nyereség szerepelt.

Személyes élmények

Miután mindenféle tőkeadatot, tulajdonosi hátteret kiveséztünk, valójában a legfontosabb a személyes tapasztalat. Érdemes információt szerezni arról, hogy az adott cégnél hogyan zajlik a megbízás–teljesítés–visszacsatolás, milyen a tájékoztatás minősége, a brókerek elérhetősége, a kommunikáció kulturáltsága.

A cég valóban kötelességének megfelelően figyelmeztet-e egy adott ügylet kockázati szintjére, milyen a számítógépes nyilvántartási rendszer. Mielőtt nagyobb összeget bíznánk a brókercégre mindenképpen érdemes személyesen is találkozni a brókerünkkel, a személyes benyomás sokat jelent, valamennyire mindenki jó emberismerő, hagyatkozzunk nyugodtan az ilyen benyomásokra is.

Szolgáltatás, díjak

Miután úgy érezzük, hogy sikerült elkerülni az igazi szélhámosokat, már olyan részben összehasonlítható, részben csak szubjektívan értékelhető elemek alapján lehet választani, mint a szolgáltatás minősége, elérhetősége és ára. Az üzletek megkötéséért a brókercég jutalékot von le, ami általában az üzletkötés értékének adott százaléka (magánembereknél általában az árfolyamérték 0,2-0,5 százaléka), emellett a brókercégek sokszor kikötnek minimális fix összegű jutalékot is (vagyis a tranzakció díja minimum 3-5000 forint).

A további díjtételek általában nem szoktak jelentősek lenni, de érdemes megismerni a számlavezetési, készpénzfelvételi díjakat vagy éppen a transzferálás költségét.
A szolgáltatás elérhetősége rengeteget fejlődött az elmúlt években, ma már szinte mindenhol lehet a személyes megbízáson túl, telefonos vagy internetes szolgáltatás keretében is megbízást adni. Utóbbiak nagy előnye, hogy az ügyfélnek csak számlanyitáskor kell személyesen megjelenni a brókercégnél, utána bárhonnan, bármikor intézheti a pénzügyeit.

Forrás: Figyelőnet

7 Hozzászólás: “Bróker választás
  1. Zoltán szerint:

    Kedves Dr. Tatár.
    Bróker választással kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Lenne-e konkrét javaslata?
    Köszönettel Zoltán

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Zoltán,

      Szívesen segítek, de keressen meg és személyesen beszéljük meg.

      • Zoltán szerint:

        Kedves Dr Tatár.
        Elnézést amiért csak most írok de nem volt időm a témával foglalkozni.Szívesen meg keresném beszéljük meg a helyet és az időt.
        Köszönettel Zoltán

  2. Wekerle szerint:

    Kedves Dr.Tatár!
    Sajnálom, hogy rosszul tippeltem, de akár Őn is lehetet volna 26 éves tanársegédként a Közgazdasági Továbbképző Központ két és fél éves posztgraduális tanfolyamán az egy féléves Biztosítás tantárgy előadója (szombatonként volt foglalkozás hol a Veres Pálnéban, hol a központi épületben, hol a Makarenko utcában (a Makiban). Megvan valahol a leckekönyvem de sokszori költözés után nem tudom hol. Az biztos, hogy a tanár Tatár nevű fiatal ember volt és mindannyian a gazdasági rendszerváltás, a gazdasági társaságok, a kétszintű bankrendszer, a külföldi építőipari vállalkozások lázában égtünk.
    A “Bróker választás” tárgykörben megköszönném, ha adna egy listát az Ön által megbízhatónak tartott brókerekről, és egy másikat azokról akiket nem javasol. Szeretném gyakorolni a bróker checkelést.
    A Quaestor témában lenne hozzáfűzi valóm az Ön véleményéhez (hosszú futamidejű beruházás finanszírozása rövid futamidejű papírokkal): Én nyugdíjas mérnök vagyok, és úgy tudtam a megtakarításom 90%-át befektetni, hogy a portfóliómat úgy válogattam össze 1-2 éves lejáratú kötvényekből, hogy félévenként legyen lejáró kötvényem, ha például új autót kell vennem, vagy más váratlan költségem keletkezne. 5 év alatt alig vettem ki pénzt a Quaestorból mert a rendszeres jövedelmem elegendő az életvitelemhez. A lejáró Q.kötvények visszaváltásából származó pénzt rendre visszaforgattam a Quaestorba, ami folyamatosan előnyös (bár az általános trendnek megfelelően csökkenő) kamatokat igért. Szóval csak azt akarom mondani, hogy az idősebbek nem szívesen vállalnak 5 -10 év futamidejű befektetést, de ez nem jelenti azt, hogy1/2 – 1 év után ki akarnának szállni, csak az automatikus gyakoribb részleges hozzáférés lehetőségét akarják biztosítani.

  3. Wekerle szerint:

    Tisztelt Dr. Tatár Attila!
    Az életrajzából nem derül ki, de gondolom nem tévedek, hogy 1988-ban Önnél vizsgáztam biztosításból a BKE-KTK fővállalkozó szakközgazdász posztgradon.
    Ha mégsem, akkor elnézést a “gyanúsításért” :-).
    Önnek természetesen igaza van, de gondolom nekem is, amikor ráfaragott quaestoros befektetőként állítom, hogy teljességgel lehetetlen volt a minden tekintetben nagy komoly cégnek tűnő Quaestor csődjét előre látni. Aki azt állítja, hogy annak idején látta, hogy a Q. fedezethiányos és túl magas kamatot ígér, az “hazudik vagy festi magát”. Ha így lett volna akkor az MNB nem engedélyezett volna évente 50 milliárdos betétgyűjtést. persze a bankoknak nem tetszett, hogy az emberek kiveszik tőlük a pénzüket és viszik a Q.-hoz. Most, hogy talán meglesz a kárpótlás nekem csak az az ötletem, hogy csak a tőkém felét (12MFt) kockáztatnám a jövőben, lehetőleg külföldön (esetleg az Ön által ajánlott német ingatlanos projektben) mert a devizahiteles- és bróker botrányok miatt sem a magyar bankokhoz , sem a magyar brókerekhez nincs bizalmam. A befektetési alapokkal kapcsolatban az a problémám, hogy csőd esetén nem tudom elképzelni ezek elszámolását. A Q. kötvényes portfólióm sokkal egyszerűbb volt, mégis már két hónapja folyik a szerencsétlenkedés a befektetett tőke visszaadásával kapcsolatban. Mire megkapom a pénzem jó lenne, ha már konkrét döntésem lenne hova vigyem a kifizető OTP-től és mibe fektessem, ami pozitív reálkamatot biztosít nem túl magas kockázat mellett.

    • dr.Tatár Attila szerint:

      Kedves Wekerle,

      Szerintem még nem találkoztunk, de ami késik, az nem múlik….
      Az MNB-ről nem szeretném itt leírni a véleményem…
      Én sem láttam, hogy ekkora gond van, de azt igen, hogy rövid lejáratú papírokkal finanszíroznak hosszú (vagy soha meg nem térülő) ingatlanokat.
      A befektetési alapokat én sem ajánlom, valóban irány külföld.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.