Minden befektetési alapnál létezik egy költség mutató (TER), amely kifejezi és összehasonlíthatóvá teszi az egyes alapok költségszintjét.
A megalapozott befektetési döntés során kiemelt figyelmet kap a termék hozam-kockázat arány vizsgálata mellett az is, hogy milyen költségek fognak felmerülni.
Amikor a befektetési alapok teljesítményét vizsgáljuk, akkor már nettó hozamokat, tehát díjakkal csökkentett hozamokat hasonlítunk össze. Az alap vásárlásakor a felszámított díjakat nem szokták az orrunkra kötni. Ugyanakkor az alapok hozamait jelentősen befolyásolhatják ezek a díjak, ami különösen az indexkövető passzív alapoknál jelentős hátrányt okozhat. Egy gyengébb teljesítményért az alap befektetési politikája, és a magas költség egyaránt felelős lehet. Tudnunk kell azt is, hogy a befektetési alap vásárlásakor a vásárláshoz, vagy visszaváltáshoz kapcsolódó jutalékok (ügynök díja) nem kerülnek levonásra a bruttó hozamból, ezekre külön kell odafigyelnünk.
Milyen költséget számíthatnak fel?
A legfontosabb díjkategória az alapkezelési díj, amely az alap kezelése során fellépő költségek fedezésére, és természetesen az alapkezelő nyerseségére szolgál. Ennek maximális mértékét a tájékoztatóban teszik közzé, ám ennek mértéke lefelé eltérhet attól. Szintén fontos díj a letétkezelői díj, amelyet az alap letétkezelője számít fel szolgáltatásaiért cserébe (ilyen például a vagyonnyilvántartás, számlavezetés, nettó eszközérték számítás). Néhány alapnál egy bizonyos teljesítmény felett sikerdíjat is elszámolnak az alapkezelők. Emellett az alapokat egyéb díjak is terhelik, mint például a könyvelői-, könyvvizsgálói díj, a felügyeletnek fizetett díjak és egyéb marketing díjak.
Már van teljes költséghányados (TER)
Hogy összességében mekkora költséggel is működik egy alap, azt a teljes költséghányados, vagyis a TER (Total Expense Ratio) mutatja meg, amely az alap összes korrigált költségének és a súlyozott átlagos nettó eszközértékének hányadosából adódik. A korrigálás ez esetben annyit jelent, hogy az összes költségből kivonják az értékpapír tranzakciók díját, a bankköltségeket, a teljesítményarányos sikerdíjat, illetve az ingatlanalapok bizonyos költségeit. Ezen költségek ugyanis időben rendkívül nagy változékonyságot, szóródást mutathatnak, ugyanakkor kimaradásuk a kategóriákon belüli összehasonlítást segíti, a kategóriák közti összehasonlíthatóságot viszont torzítja. A korábbi TER mutatókhoz képest idén volt viszont egy lényeges változtatás, a korrigált költségek között az alap portfóliójában 5 százalékot meghaladó befektetési alapok díjait és jutalékait is számításba kell venni.
Miért nem szeretem az alapok alapjait?
A válságot megelőző években folyamatos csökkenést mutatott a PSZÁF által kalkulált TER mutató, amely 2008-ban 1,4 százalékkal érte el mélypontját. A 2009-es emelkedést követően 2010-ben ismét csökkent az átlagos TER mutató (noha ebben szerepet játszott az is, hogy kikerültek a költségek közül a sikerdíjak), tavaly viszont új csúcsra, 1,8 százalék fölé emelkedett a vagyonarányos díjak mutatója.
Különösen az alapok alapjainál történt változás, ahol az alapok által megvásárolt (5 százalékot meghaladó) alapok díjterhelése és jutalékai is bekerültek a TER mutatóba. Így átlagos költséghányadosuk 1,3-ról 2,1 százalékra emelkedett, és ezzel az ingatlanalapok után a legdrágább kategóriává váltak.
Befektetési alapok átlagos TER értéke
A különböző befektetési stratégiákat követő alapok átlagos díjterhelése nem rejt sok meglepetést. A legolcsóbb alapok a leglikvidebb és legbiztonságosabb eszközöket kezelő, és a hazai befektetési vagyon közel 40 százalékát kezelő likviditási és pénzpiaci alapok voltak tavaly, átlagosan 1,15 százalékos vagyonarányos díjjal. A sorban utánuk a rövid és hosszú kötvényalapok következtek, amelyek szintén igen olcsó, átlagosan 1,4 százalékos teljes költséghányados mellett fektették be kötvényekbe a pénzeket. Szintén 2 százaléknál kevesebb volt az alapból levont évi átlagos működési költsége a garantált és a kötvénytúlsúlyos vegyes alapoknak.
A sor végén emiatt az ingatlan alapok mellett a részvény- és származtatott alapok találhatóak. A második legdrágább alapkategóriává meglepő módon a kiegyensúlyozott vegyes alapok léptek elő, amelyek átlagos díjterhelése 1 százalékponttal 2,34-re emelkedett, ennek oka azonban az, hogy a 24 alap közül 18 alapok alapja konstrukcióban működik, amelyek esetében módosultak a TER mutató számítási szabályai.
A jellemzően opciókat és pénzpiaci eszközöket kombináló garantált alapok többnyire igen alacsony díjjal működtek. Mégis előfordultak akár 8 százalékot meghaladó TER mutatók is tavaly, ami annak köszönhető, hogy ebben a szegmensben elterjedt gyakorlat, hogy az induláskor (a K&H garantált alapok esetében a védett időszak újbóli indulásakor is) egy egyszeri magasabb alapkezelési díjat, illetve forgalmazási díjat vonnak le, amely az induló alapoknál automatikusan a TER megugrását okozza. Az egyszeri alapkezelési és forgalmazási díj akár 4-5 százalékos egyszeri terhelést is jelenthet a folyamatos díjak mellett.
Tehát megállapíthatjuk, hogy a TER sem tökéletes, de jobb, hogy van, mert rákérdezhetünk egy befektetési alap vásárlásakor. De látnunk kell, hogy az alapok összehasonlításakor az átlagok elfedik az egyes alapok magasabb költségeit és a számításból adódó, egyedi költség elemekből adódó különbségeket.
Forrás: portfolio.hu
