Befektetők, jön az év vége!

„A részvénypiacokban van még lehetőség, csakúgy, mint a hazai állampapírpiacon, így aki magasabb hozamot szeretne elérni befektetéseivel, van miből válogatni. Az őszi tőzsdei visszaesést követő nyomott részvényárfolyamok miatt pedig most kifejezetten érdemes kihasználni a lehetőséget a részvényvásárlásra” – hangsúlyozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

tőzsde

A részvénypiacokban egyértelműen van még lehetőség, hiszen bár a növekedési kilátások régiónként eltérőek, globálisan továbbra is stabil növekedésre számítunk. Az elmúlt hetek visszaesését pedig érdemes kihasználni vételi lehetőségként, részvényvásárlásra.

A részvénypiacokat, ezen belül is leginkább a fejlett piacokat tehát továbbra is ajánljuk befektetési célra, az óvatosabb befektetőknek akár tőke és/vagy árfolyamvédett formában. Míg előbbire a tőkevédett alapok, addig utóbbira az árfolyamvédett vegyes alapok kínálnak megoldást. Így az árfolyam-emelkedésekből úgy lehet profitálni, hogy egy negatív korrekcióval sem veszélyeztetjük a befektetetett pénzünket, vagy egy már korábban elért hozamot, hanem az alacsonyabb árfolyamok inkább jó vételi lehetőséget jelentenek.

A magyarországi tőzsde kilátásai az év hátralevő részében nem lesznek túl kedvezőek, mivel az orosz-ukrán helyzet elhúzódása az összes nagy cég papírjára negatívan hat.

kötvénypiac

Habár a kamatcsökkentési ciklus megállt – legalábbis egyelőre – a magyar állampapírokban van még lehetőség. Egyrészt a lengyel jegybank kamatvágása miatt a magyar eszközök hozama ismét kedvezőbb régiós szinten, másrészt az erős idei növekedés után gyengébb hazai kilátások további kamatcsökkentésre ösztönözhetik a Magyar Nemzeti Bankot. Ezt támogatja a nagy jegybankok politikája is, hiszen a mostani várakozások szerint a Fed később fog kamatot emelni, az Európai Központi Bank pedig a gyenge nyugat-európai növekedés miatt folytatja a monetáris lazítást. Az MNB számára tehát lehetőség nyílhat még a kamatcsökkentésre, igaz, várakozásaink szerint az év hátralevő részében már nem, leghamarabb a jövő évben kerülhet erre sor. A csökkenő kötvényhozamok miatt ezért újból izgalmas lehet a magyar kötvénypiac.

Emellett a meredeken ívelő hozamgörbe miatt a hosszabb távú kötvényeket is érdemes fontolóra venni. Így aki eddig kötvényekben utazott, azoknak az eddigi féléves időtáv helyett most akár 4-5 éves kötvényalapban is megéri gondolkodni.

devizapiac

A forinttal kapcsolatban az év végéig már nem sok izgalomra számítunk. A jegybankok növekedést támogató politikája folytatódik, és az MNB is támogatósan lép fel a forinttal szemben, így a következő hetekben folytatódhat a viszonylag stabil forintárfolyam, hosszabb távon azonban nem számítunk erősödésre. Az eurózóna gyenge növekedési kilátásai miatt pedig az euró/dollár viszonylatában az amerikai dollár újbóli erősödésére számítunk.

portfólió-építési javaslatok a IV. negyedévre

–          részvénytípusú eszközök felülsúlyozása 

  • A részvénypiacokon október elején látott korrekció mértéke a globális gazdasági adatokhoz képest meglátásunk szerint túlzott volt. Ennek megfelelően a korrekciót vételi lehetőségként érdemes kihasználni.

–          védett alapok semleges súlyozása:

  • A tőke- és hozamvédett alapok a bizonytalanabb részvénypiaci környezetben is lehetőséget nyújtanak arra, hogy biztonságosabb, védett formában használjuk ki a piaci lehetőségeket.

–          a hazai kötvények semleges súlyozása a korábbi alulsúlyozás után:

  • A rekord alacsony alapkamat-szint, és a papírok iránti jelentős kereslet miatt a rövid távú állampapírok esetében továbbra is alacsony hozamszintekre számítunk. A hosszú távú kötvények esetében pedig az EKB intézkedései, az eurózóna perifériás kötvényhozamainak rekord alacsony szintje, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos óvatos álláspontja és az újabb lengyel kamatcsökkentés teheti relatív értelemben vonzóvá a hazai eszközöket.

–          a pénzpiaci eszközök alulsúlyozása, a deviza eszközök semleges súlyra csökkentése:

  • A rekord alacsony kamatszint és a várható negatív reálkamat következtében érdemes a pénzpiaci eszközök felől magasabb hozamlehetőséget kínáló eszközök felé fordulni. A forint árfolyamában az év hátralévő részében nem várható jelentősebb gyengülés, azonban hosszabb távon fennmaradhat a gyengülő tendencia.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük