850 olyan közepes, vagy nagyobb cég működik ma Magyarországon, amelyik magyar magántulajdonban van, és a cég éves készpénz-termelése eléri az egymillió eurót, vagyis a 300 millió forintot. Ezt az adatot Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners vállalati tranzakciós tanácsadó cég ügyvezető partnere válogatta le a cégregiszterben. A középvállalati körről mindenféle egyéb adat is lekérdezhető, például az a megdöbbentő tény, hogy a 850 középcég tulajdonosainak átlagos életkora 62 év.
A rendszerváltás hősei
A legtöbb hazai sikercég tulajdonosa még a rendszerváltás idején, vagyis 25-30 éve volt ambiciózus, akkor harmincas-negyvenes éveiben járó szakember. Nem is feltétlenül menedzser, vagy pénzügyes, hanem inkább olyan kétkezi munkás, vagy műszaki ember, aki már valamennyire kiismerte magát a szakmájában, de még volt annyira fiatal és bátor, hogy önálló vállalkozásba fogjon.
A legtöbb középcégnél ma is az alapító atyák döntenek mindenről. De ha esetleg fel is vettek már a céghez egy külsős ügyvezetőt, vagy egy gazdasági vezetőt, azért a ma már 60-70 éves alapítók mégsem voltak képesek visszavonulni, nem engedték a saját elképzeléseikkel gyökeresen ellentétes útra a menedzsereiket (vagy a cégbe bevont utódaikat), nem voltak képesek arra a pszichikai váltásra, hogy már csak hetente egyszer járjanak be, vagy csak havi kimutatásokkal kontrolláljanak.
Hiába adják át azonban nehezen a stafétát, az idő nagy úr, a vállalkozásokat egyszer, lehet, hogy csak 60, 70, esetleg csak 80 évesen, de csak el kell adni. De vajon kinek lehet ma Magyarországon piaci alapon működő céget értékesíteni?
Szendrői Gábor szerint a kétezres évek elején még a magyar középvállalkozásokért szívesen jelentkeztek be az osztrák, német, holland kkv-k, de aztán 2008-ban sokan megégtek a végeken, például a projekt-finanszírozásokkal, hogy nagyon visszaesett a határokon átnyúló (cross-border) finanszírozás.
A hazai M&A piacon természetesen azóta is vannak külföldi vevők, de ők már inkább a nagyobb dealekben vesznek részt, akár eladói, akár vevői oldalon is állnak.
Sajnos sokszor hiányoznak a hazai vevők is. A középvállalatok hazai versenytársait ugyanaz a hatvanas-hetvenes generáció birtokolja, akik már nem bővülnének, inkább maguk is az exiten gondolkodnak. Természetesen vannak kivételek, a Lakatos Péter és Sinkó Ottó meghatározta Videoton, vagy Jámbor János autóalkatrész-csoportja vesz olykor cégeket, de masszív tranzakciófolyam nincsen.
Felmerülhetne a management buy-out (MBO) lehetősége, vagyis a magyar tulajdonos kiszállhatna a regnáló menedzserek felé. Ők úgyis ismerik, értik a cégét, fokozatosan bevásárolhatnának, később akár teljesen átvehetnék a vállalkozást. Csakhogy a legtöbb magyar középvállalkozásnál a menedzsment ridegen volt tartva,vagyis a tulajdonosok nem fizettek eleget a menedzsereiknek, és így ebből a rétegből keveseknek van esélye a szükséges önerő előteremtésére.
Szakértők szerint ma a HR-piacon egy egymilliós EBITDA-jú (üzemi eredmény plusz amortizáció) vidéki cég vezetőjének 1,5 milliós nettó fizetés, lakás-, illetve autóhasználat lenne a versenyképes csomag, de ezt a hazai tulajdonolt cégekben kevesen adják meg. Lehet ugyanakkor kevesebb fizetést is adni, de akkor a bónuszrendszerbe érdemes a tulajdonszerzés lehetőségét is beépíteni.
Kifejezetten nagy lehetőség lenne az MBI-piac is – véli Szendrői Gábor, ám még ebben a szegmensben is kevés a megvalósult deal. A management buy-in (MBI) fogalma olyan kivásárlásokra utal, amikor nem a cég saját menedzsmentje, hanem egy másik cégtől érkező külső menedzser, vagy vezetői team vásárol be a társaságba.
A vevők vannak kevesebben
Szendrői Gábor szerint eladó cég bőven van, finanszírozást lehet szerezni, de a vevői oldal nagyon hiányos. Kevesekben van meg a „kakaó”, hogy vállalkozókká váljanak – vagy legalábbis, hogy így váljanak vállalkozóvá.
Amikor az amerikai cégek az egyetemen végzett közgazdászok között válogatnak, nem találnak olyan jelentkezőt, akinek ne lett volna már valamilyen saját vállalkozási tapasztalata, start-up kísérlete. Itthon a HR-sek arról számolnak be, hogy mintha nem a vállalkozóvá válás, a tapasztalatszerzés, hanem sokkal inkább a céges mobil és a céges autó tapintható ki az álláskeresők célfüggvényében.
Valami tehát bűzlik a magyar kockázat-vállalási hajlandóság, a vállalkozókedv körül, de vajon ki tehet erről? Szomorú, de igaz, a lokális középvállalkozói piac sokkal erősebb a környező országokban, legalábbis Csehországban és Lengyelországban biztosan. Mi lehet a különbség oka? Mentalitás? A lassabb privatizáció? A kárpótlási (reprivatizációs) mechanizmus különbözősége? Az elmúlt ezer évben gazdagabbak voltunk, mint Lengyelország, de 2015 óta a lengyelek már megelőznek bennünket az egy főre jutó GDP-ben, és a vállalkozói kedv, a dinamizmus és a magángazdaság kitapinthatóan sokkal lendületesebb, ezt mutatja az erős helyi tőzsde és a fejlett lengyel M&A piac is.
Csehországban is jól működik a tranzakciós piac, főleg hazai vevőkkel. Régóta vitatott, hogy a csehek jól tették-e, az állami cégek magánosításának nagy része egyfajta dolgozói részvények kiadásával, azaz a kuponos privatizációval ment végbe.
Van, aki szerint még mindig a Kádár-rendszert érdemes emlegetni, ami miatt negyven évig kiesett a magyarok gondolkodásából a vállalkozás. Az biztos, hogy történelmi okai is lehetnek, hogy hiányos itthon a vállalkozó szellem, de a környező országok, mintha jobban le tudták volna küzdeni ezt a hagyatékot.
Ha jobban belegondolunk a nyolcvanas évek végén, a GMK-s világ mégis kitermelt egy 100-200 fős közösséget, akik részt vettek a privatizációban. Lehet, hogy a GMK-világ a nyolcvanas években az ügyeskedésre épült, de mégiscsak megalapozott egy, a rendszerben jól mozgó réteget, akik megreszkiroztak hitelfelvételt, akik beleálltak, hogy végigmennek a privatizáció folyamatán és akik vállalták a felelősséget 50-100-200-500 emberért.
Más, a rendszerváltást követő rezsimek (így elsősorban ezen évek közel felében regnáló Orbán Viktor miniszterelnök) felelősségét hangsúlyozzák. Ha a hazai közbeszerzéseken nem a verseny, hanem a politikai háttér számít, vagyis, ahol bizalmi alapon gyarapodhat a középvállalkozó, ahol a semmiből lehet valaki százmilliárd forintos vagyon mozgatója, ott kevesekben van meg a hit, hogy tisztán piaci alapon érdemes próbálkozni.
A multik két fő bűne az, hogy túl jók és, hogy multik. A multinacionális cégek annyival hatékonyabbak, mint a hazaiak, hogy a duális felépítésű gazdaságunkban óhatatlanul elnyomják a hazai cégeket ebben a kettészakadt mezőnyben. És mivel multik, kevés igazi menedzsert, kevés önálló vállalkozásra képes embert képeznek ki. A nagy multik siló-, vagy mátrix rendszereiben alig dolgozik igazi ügyvezető. Mindenki csak valami részterülettel foglalkozik, rendkívül szoros alárendeltségben a területet irányító központi vezetővel.
Megdöbbentő, de igaz, a magyar gazdaság multinacionális cégeinél rendkívül jó szakemberek dolgoznak, de egyik sem csinálja meg a vállalkozói szerencséjét. Gondoljunk csak bele, itt van a Bosch, a Nokia, az Ericsson, cégenként 3000 mérnök, miért nem jut eszébe ezeknek az embereknek, hogy ha már kiélvezték a jó fizetés és a céges autó langymelegét, valamilyen vállalkozás-indítással is megmérjék magukat?
Forrás: index.hu
