Dél-koreai unortodox gazdaságélénkítés

Dél-Korea, gazdaságösztönző céllal, 2015 végéig felfüggeszti a kis- és középvállalatok (kkv) adóellenőrzését – írja a Korea Herald hírportál.
A halasztó intézkedés az évi 100 milliárd wont (23 milliárd forint) meg nem haladó forgalmú vállalatokra, az országban működő cégek mintegy 25 százalékára, 1,31 millió cégre vonatkozik.

A dél-koreai adóhatóságok már hoztak hasonló intézkedéseket gazdaságélénkítő céllal, például az 1997-es ázsiai és a 2008-as globális pénzügyi válság után. A mostani azonban nagyságrendjében meghalad minden korábbit.

Az ellenőrzések elhalasztása elsősorban a gazdasági lassulásnak leginkább kitett szektorokban, a hátrányos helyzetű régiókban, valamint a gazdasági növekedés motorjának számító iparágakban, illetve a munkahelyeket nagy számban teremtő szakmákban tevékenykedő vállalatokat kívánja mentesíteni az ellenőrzéssel járó terhek alól.

A nagy konglomerátumok érdekeltségeire, illetve az olyan vállalatokra, amelyek valamilyen okból egyébként az adóhatóság látóterébe kerülnek, az ellenőrzés alóli mentesítés nem vonatkozik.

Forrás: napi.hu

Főbb kulcsszavak: Vállalat

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások