Devizákba áramlik a megtakarítás

Az első negyedévben összességében 245 milliárd forintot tettek félre különböző devizaalapú befektetésekben a magyar háztartások, ami évtizedes rekordnak számít – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból az NN Biztosító.

Fél év alatt 370 milliárd forintot fektettek devizaalapú eszközökbe, de – mint az a statisztikák részletesebb áttekintéséből kiderül – leginkább az otthon tartott kiváltott valuta mennyisége emelkedett: 155 milliárd forintot váltottak át devizára a magyar háztartások az elmúlt fél évben, miközben mindemellett 108 milliárd forintot helyeztek el devizabetétben itthon.

Mindennek eredményeként a lakosság az első negyedév végén több mint 3000 milliárd forintot, vagyis a pénzügyi eszközeinek nyolc százalékát tartotta külföldi pénznemben, ennek a legnagyobb részét, közel 60 százalékát, devizaszámlán, illetve készpénzben.

Ez utóbbin belül jelentős az aránya a külföldön tartott devizának is: az azonnal hozzáférhető valuta harmada van határainkon kívül. Háromezer milliárd forint fölé eddig soha nem emelkedett a magyar háztartások devizaalapú megtakarításainak állománya – igaz, ez a rekord a forint gyengeségének is betudható.

Mindez azonban együtt jár az ilyen megtakarítások arányának növekedésével is, ez 2014 eleje óta tart. Jelentős a külföldi cégekben lévő részesedések aránya is (32 százalék), miközben folyamatosan emelkedik a más országok értékpapírjaiban, befektetési jegyeiben tartott vagyon összege. A devizaalapú megtakarítások állományának növekedésében az árfolyam ingadozása csak kisebb szerepet játszott, az első negyedévben alig 6,4 milliárd forinttal növelte ez az állományt.

A jegybanki statisztikából az derül ki – hangsúlyozta az NN Biztosító –, hogy a megtakarítások növekedésében a devizaalapú befektetéseknek van döntő szerepük. Amíg a bankoknál az első negyedévben a forintbetétek összege 48 milliárd forinttal csökkent, addig csaknem 82 milliárd forintot helyeztek el a magyar háztartások devizabetétben a pénzintézeteknél. A magyarok az első negyedévben összességében 245 milliárd forintot tettek félre különböző devizaalapú befektetésekbe, többet, mint amennyit állampapírban takarítottak meg.

Az NN Biztosító tapasztalatai szerint az euróban megtakarítók magasabb összeget fektetnek be, és hosszú távon is bíznak az uniós fizetőeszközben. A társaság szerint azok az ügyfelek, akik az idén indítottak euróalapú befektetéshez kötött életbiztosítást, átlagosan két és félszer magasabb díjat fizetnek a forintos szerződést választóknál. Közben pedig a lejáró euróalapú szerződéssel rendelkező ügyfeleik 54 százaléka választotta ismét az eurós befektetési egységekhez kötött terméket, ha új szerződést kötött a cégnél.
Forrás: vg.hu

BankWeb kiegészítés:

Az emberek többsége racionálisan dönt, így jártak el most is, amikor a megtakarításaikat egyre inkább devizában helyezik át. De könyörgöm: NE unit-linked biztosítói termékbe tegyék ezt a pénzt!

Ha érdekli, hogy miért nem javaslom ezt a terméket, akkor jöjjön el a Befektetői Iskola Gimnázium előadására.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük