Egységes pénzügyi mutatók

Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM), egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) és a teljes hiteldíj mutató (THM)

Annak érdekében, hogy a különböző banki és értékpapírcégek által kínált betéti, értékpapír- és hitelkonstrukciók között könnyen tudjon eligazodni, és azok kondícióit könnyebben össze tudja hasonlítani, javasoljuk az alábbi mutatók használatát. Az összehasonlíthatóságot a 41/1997. (III.5.) Kormányrendelet által előírt mutatók használatával lehet elérni.

A mutató meghatározásánál minden felmerülő díjat, költséget, kamatszámítással kapcsolatos összetevőt figyelembe kell venni.

Egységesített Betéti Kamatláb Mutató (EBKM)

A jogszabály valamennyi betéti termékre (legyen az határozott- vagy határozatlan időre lekötött betét, illetve le nem kötött betét) vonatkozóan előírja az Egységesített Betéti Kamatláb Mutató (EBKM) számítását.

Az EBKM és a pénzintézet által meghirdetett éves betéti kamatláb annyiban tér el egymástól, hogy míg a kamatlábak 360 napra vetítve kerülnek megállapításra (kivétel a devizák közül az GBP, melyet 365 napra), ugyanakkor egy adott év, azaz 365 nap elteltével az elhelyezett betét után fizetett kamatösszeg visszaszámítása magasabb kamatlábat eredményez.

Ez számokkal kifejezve annyit jelent, hogy amennyiben Ön pl. 100 Ft-ot helyez el évi 10%-os kamatláb mellett 1 éves betétbe, Ön már 360 nap múlva 10 Ft kamatot realizál.

A tényleges év, azaz 365 nap elteltével Önt 10,14 Ft összegű kamat illeti meg, vagyis magasabb összeg, mint amit az éves kamatláb alapján feltételezett. Ezt a többletet fejezi ki az éves szinten 10%-os kamatlábhoz tartozó EBKM, amely jelen esetben 10,14%.

Egységesített Értékpapír Hozam Mutató (EHM)

Az értékpapírok közül a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, azaz a kötvények, de azon belül is csak a teljes futamidőre rögzített kamatlábbal rendelkező kötvények esetében kerül sor az ún. Egységesített Értékpapír Hozam Mutató (EHM) kiszámítására.

Teljes Hiteldíj Mutató (THM)

A vonatkozó rendelkezés korábban a THM kiszámítását a három hónapnál hosszabb lejáratú fogyasztási kölcsönökre vonatkozóan írta elő. 2005. január 1-jével módosultak a szabályok és a lakáshitelekre vonatkozóan is előírás a mutató kiszámítása és publikálása.
A teljes hiteldíj az az összeg, amelyet a hitelfelvevőnek a tőkeösszeg visszafizetésén felül fizetnie kell, így a THM tartalmazza a hitellel kapcsolatban felmerülő összes kamat-, díj- és kezelési költséget.
Értelemszerűen minél alacsonyabb a THM, annál kedvezőbb a fizetendő teljes hiteldíj. Ezen felül az ügyintézés gyorsasága és a törlesztési szerkezet igazodása jelenthet előnyt a hitelfelvevő számára. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a hiteldíjba nem tartoznak bele olyan esetleges költségek, mint például a prolongálási költség, a késedelmi kamat, biztosítási-, garancia-, átutalási díjak, egyéb nem teljesítésből eredő fizetési kötelezettségek. Ezen költségek a hiteldíjon felül terhelik a hitelfelvevőt.

az előírás szerint a fenti mutatókat feltűnő módon kell feltüntetni. Ez akkor teljesül, ha a mutatószám ugyanolyan könnyen érzékelhető, mint a tájékoztatás egyéb lényeges információi (például a termék és a szolgáltató neve, főbb jellemzői).

A jogszabály nem tartalmaz előírást a feltüntetés helyére vonatkozóan, így az bárhol elhelyezhető a feltüntetés módjára vonatkozó előírás betartásával. A mutatószám apró betűs, nehezen olvasható feltüntetése nem elfogadható.

A pénzügyi intézmény üzlethelyiségében kifüggesztett üzletszabályzatnak, nyilvános tájékoztatójának és ajánlattételének feltűnő módon tartalmaznia kell a THM-et, a megfelelő tájékoztatásokkal kiegészítve. Amennyiben a pénzügyi intézmény hirdetésében, illetve a pénzügyi intézmény hitelét közvetítő harmadik személy hirdetésében szerepel a hitel kamata, bármilyen költsége vagy törlesztőrészlete, a THM-et is fel kell tüntetni legalább ugyanakkora méretben és megegyező megjelenítésben. A hitel költségére vagy törlesztőrészletére utalásnak tekintendők az „ingyen hitel”, „kedvező kamatozású”, „elengedjük az értékbecslési díjat” megfogalmazások is. Viszont értelemszerűen nem esik ebbe a körbe a futamidőre vagy az önrészre vonatkozó információ vagy a hitel egyéb jellemzőinek említése, például „24 óra alatti hitelbírálat”, „nem kell munkáltatói igazolás”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük