Elégedetlen sok ügyfél a banki elszámolás kapcsán

A valamivel több, mint kétmillió devizahitel után összesen 744 milliárd forintot fizettek vissza a bankok az elszámolás során, vagyis az ügyfelek átlagosan 372 ezer forintot kaptak – ám ezzel sokan elégedetlenek. A panaszosok ennél ugyanis többre, nagyobb segítségre számítottak.

A többség valószínűleg a levél kézhezvételéig nem tudta, hogy a bankok az elszámolás során visszajáró összegből levonhatják azokat a kedvezményeket, amelyeket korábban ügyfeleiknek nyújtottak. Így a kamat- és díjkedvezményeket, a tőketartozás csökkentését, elengedését, vagy a kedvezményes árfolyam alkalmazásával adott könnyítést szembeállíthatják az árfolyamrés alkalmazásával és a kamatok egyoldalú emelésével tisztességtelenül beszedett összegekkel. Így előfordulhat, hogy valakinek semmi nem jár vissza.

Az elszámolási értesítőben ráadásul a pénzintézeteknek elég csupán a tényt feltüntetniük, még azt sem kötelező megjelölniük, hogy milyen típusú kedvezményt vettek figyelembe. Aki szeretne pontos képet kapni arról, hogy mekkora összeget vontak le tőle korábban tisztességtelenül, illetve azzal a bank milyen kedvezményeket állított szembe, annak ki kell kérnie a pénzintézetétől a részletes elszámolást. Ezt a bankoknak az igényléstől számított öt munkanapon belül meg kell küldeniük, de sok pénzintézet az internetes oldalán keresztül is elérhetővé tette a részletes elszámolást.

Az elszámolás több mint kétmillió devizaalpú hitelt érint, ehhez képest elenyésző azon ügyfelek száma, akiknek a korábbi kedvezmények beszámítása miatt most semmi nem jár vissza – mondták a Népszabadság megkeresésére a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). A pénzügyi felügyeletként is működő jegybank szerint ez elsősorban azon pénzintézeteknél fordulhat elő, amelyek korábban nagyobb arányban nyújtottak különféle fizetéskönnyítő kedvezményeket ügyfeleiknek – írja a Népszabadság.

Az autófinanszírozással foglalkozó cégeknél például már évek óta bevett gyakorlat a törlesztés átütemezése, a piacinál alacsonyabb árfolyam alkalmazása, így nem meglepő, hogy eddig a legtöbb panasz is ezen pénzügyi vállalkozások tájékoztató levelei miatt érkezett. A vitás ügyeket kezelő Pénzügyi Békéltető Testület, (PBT) május 11-ig 137 kérelmet kapott (a szervezethez csak azután fordulhatnak az ügyfelek, hogy bankjuknál már panaszt tettek és kifogásukat elutasították), amelyből 83 autófinanszírozási ügy.
Forrás: nol.hu

One Reply to “Elégedetlen sok ügyfél a banki elszámolás kapcsán”

  1. Sajnos Én is részese vagyok ennek devízahiteles mizériának, de ezt a kormánynak, jegybanknak, bankszövetségnek nem sikerült tiszetességesen rendezni.
    Miért hagyták ki a civileket a rendezés módjából az elszámolásokat kézhez véve most már tudjuk?
    Egyébként az elszámolásból jól kiolvasható 2012-es év addig csökkent a tartozásra fordított összeg aztán nem.
    A 180 forintos végtörlesztésre a törvényt a törvényalkotók ( nem mellesleg a politikusaink ) ugye 2012-ben hozták, biztos hogy tudták mi várható a jövőben és kimentették magukat a nagy többséget pedig még három évig hagyták szenvedni aztán most meg ez a trauma az elszámolásban. Szégyen gyalázat a politikának a közjót kellene szolgálni nem a bankok igényeit és még egyszer Orbán is megmondta a termék hibás termék akkor miért nem az eredeti állapot szerint de maximum 180 forintosították a szerződéseket.
    Ugye mindenkinek meg van a véleménye?
    Rogán, Lézer meg a többiek a médiában cinikusak, képmutatóak, álságosak a lakosságot teljesen hülyének nézik, remélem a következő választásokon azt kapják amit érdemelnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük