Egy-egy válságnak mindig vannak fundamentális okai, de a kirobbanásának – és különösen az eszkalációjának – szinte minden esetben érzelmi kiváltói, illetve tömegpszichózisbeli feltételei is lehetnek. Ezen érzelmi, indulati tényezők – érdekes módon – egyszerre okai és következményei egy-egy válság levonulásának, tartósságának, akutságának.
Mindig a bizalom a döntő: ha van bizalom, akkor gyorsan helyreállhatnak a dolgok (persze csak egy időre, ha fundamentálisan nem javul jelentősen a helyzet), belátható időn belül. Ha nincs, akkor viszont a problémák – akár a futótűz – gyorsan továbbterjedhetnek, illetve az eloltott tüzek újra lángra kaphatnak.
Mi az oka annak, hogy a lehetőség fennáll? Alapvetően az, hogy az igazi problémák, a kiváltó okok nem lettek megszüntetve a válság felbukkanása óta. Az amerikai pénzügyi válságot s annak következményeit a világpénzként funkcionáló dollárral szétterítették, a globalizáció révén „áttolták”, illetve transzformálták más térségekbe, s az úgynevezett „quantitative easing” eszközével pedig a drámaian lecsökkent likviditást, illetve bizalmat mesterségesen állították helyre. Meg kell azonban kérdezni: ma már minden transzparens, azaz teljesen tiszta, látható, nyilvános? Nos, ez koránt sincs így. Sok bank csődbe ment ugyan az Egyesült Államokban, s vannak sikeres konszolidációk is (lásd például az íreket, az észteket, s talán a portugálokat és a spanyolokat is), de – s ez a lényeg – az adósságállományok nem csökkentek sem az Egyesült Államokban, sem az Európai Unióban, s a gazdasági növekedés sem lett szignifikáns, azaz egyértelmű és érzékelhető. S nemcsak a túlköltekezés nem változott, de a szerkezeti reformok sem valósultak meg. Ezek nélkül pedig nem lehet hátradőlni a fotelben!
A nemzetközi helyzetre jellemző, hogy „növeli, ki elfödi a bajt” illyési tünetén kívül számos aggasztó jelet tapasztalhattunk az elmúlt időszakban. Ilyen a kínai motor folyamatos teljesítményvesztése: a közelmúltbeli 8-10 százalékos növekedés helyett már hivatalosan is 6 százalék körüli szintről beszélnek a kínaiak. Ráadásul az ottani statisztikai adatszolgáltatás vetekszik a göröggel… Nagyon furcsa ugyanis, hogy egy-egy időszakról szinte mindig elsőként közölnek adatokat, s azokat később sem korrigálják…
Sorra hallani a kontinensnyi országban lufiveszélyekről: először az ingatlanok, majd az állami vállalatok, azt követően a kínai tőzsde esetében, s nem tudni, mikor s hol folytatódik a sor. Most éppen a kínai fizetőeszközt, a jüant értékelték le, aminek könnyen lehet, hogy világszerte számos tovagyűrűző negatív hatása lesz.
Az Egyesült Államok is tartogat meglepetéseket. Meghirdették a korábban említett mennyiségi lazítás (lényegében pénznyomda – azaz dollárnyomtatás) kivezetését, s a közelgő választási időszak sem olyan periódus, amikor racionális válságkezelésre vagy egyáltalán takarékos gazdálkodásra van mód. (Az Egyesült Államok – s ezt kevesen tudják – adósságállománya meghaladja a GDP-jük 100 százalékát, bár ezt a dollár korlátlan nyomtatási lehetőségével együtt kell értékelni…) Az, hogy Kína szemmel láthatóan váltott – s nem vesz, hanem elad amerikai államkötvényeket –, szintén rosszat jelent. Az Európai Unió pedig még inkább növekedési problémáktól szenved, melyet még „megfejel” a görög válság s a ma még felbecsülhetetlen hatású és következményű menekültáradat is.
Nem túlzás ezért azt állítani, hogy recseg-ropog az a civilizációs intézményrendszer és status quo, mely mai világunkat jellemzi. Emellett sajnos jó néhány háború is fokozza a veszélyt: elég csak a szír konfliktusra, a Közel-Keletre vagy az ukrán frontvonalra utalni. Éppen ezért stratégiai gondolkodásra, preventív lépésekre, s komoly felelősségvállalásra van szükség a világ döntéshozói részéről. Ráadásul a 2007-ben kezdődött válság kiinduló okait sem számolták fel, az azóta eltelt időben pedig számos új veszélyforrás, illetve kockázat vált nyilvánvalóvá. Jobb félni, mint megijedni. S jobb cselekedni, mint várni, hogy maguktól megoldódjanak a problémák. Mert nem mindig oldódnak meg.
Forrás: napigazdasag.hu Szerző: Mádi László közgazdász, főiskolai tanár (WSUF)
