Eltűnt Facebook programozó

Nyomtalanul eltűnt, még ügyvédje sem tudja hol van az a programozó, aki a Facebook 84 százalékát magának követelte.

Paul D. Ceglia programozó 2010 júniusában nyújtotta be keresetét a New York-i bíróságon, melyben a Facebook 84 százalékos tulajdonrészét követelte egy korábbi szerződésre hivatkozva. Ceglia 2003-ban dolgozott Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának, s azt állította, hogy a közösségi média atyja a Facebook elődjének számító oldal (The Face Book) programozásával bízta meg. Szerinte Zuckerberg a szerződésükben meghatározott időn túl, késve fizetett neki, így az abban foglaltak szerint 84 százalékos tulajdon illeti meg őt a ma már Facebook néven futó közösségi oldalból.

A per a szövetségi bíróságon folytatódott, majd az igazságügyi írásszakértői vizsgálat megállapította, Ceglia szerződése hamisítvány, s mint kiderült, már volt egy hasonló hamisítási ügye.

Nem sokkal az elvesztett per után szövetségi ügynökök letartóztatták a programozót bizonyítékok hamisítása és a bíróság megtévesztésének vádjával. Elektromos nyomkövetőt szereltek a lábára, és rendszeresen be kellett jelentkeznie a rendőrségen májusban kezdődő tárgyalásáig. Ezt nem is mulasztotta el mindaddig, míg szőrén szálán el nem tűnt otthonából. Ügyvédjével folyamatosan tartották a kapcsolatot, de ő sem tudja hova tűnhetett Ceglia, akinek otthonában megtalálták az elektromos nyomkövetőt, ám a programozónak hűlt helye.

A Facebook nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, a bíróság döntése után lezártnak tekintik a dolgot. Mark Zuckerberg eközben még gazdagabb lett, először került be a világ leggazdagabb húsz embere közé a Forbes szupergazdagokat összesítő listáján, öt helyet javítva idén a tizenhatodik 33,4 milliárddal.

Forrás: napigazdasag.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal