Féljünk az eurótól?

A válság kirobbanása óta már többször is felmerült az a félelem, hogy az EU régió szétesik és az eurónak nincs jövője. A legerősebbek ezek a félelmek a korábbi görög válság idején voltak, de most is sokan félnek az eurótól, befektetéseiket nem merik nagyobb volumenben euróban tartani. Őket szeretném most megnyugtatni.

A cikket eredetileg sok statisztikával szerettem volna alátámasztani, de olyan hosszú lett, hogy egyelőre a száraz adatokat kivettem belőle.

Világtrendek

A hidegháború véget ért, de a világpolitika színpadán tovább zajlanak a drámák: USA befolyása alá tartozó övezetek megtartása, arab konfliktus, orosz birodalmi vágyak, Kína növekvő politikai ambíciói, stb.

Európa csak azért maradt ki a felsorolásból, mert politikai szerepe viszonylag stabil: a NATO erős tagja, az USA szövetségese. Világpolitikai szerepe rendkívül nagy, inkább a békéltető oldalon szerepel, nem a konfliktusok kirobbantói között.

Azt is látnunk kell, hogy a politika és a gazdaságpolitika mindig szorosan együtt járt és így van ez ma is. A változás abban mérhető, hogy a világgazdaságra egyre inkább a túlkínálat jellemző, viszont a védővámokat többnyire lebontották, így a világkereskedelem soha nem látott virágzását éli. Egyértelművé vált, hogy a nagy multinacionális vállalatok igazi terepe az egységes belső piaccal rendelkező, nagy népességű (felvevőpiacú) országok/országcsoportok. 

Az USA ezért erősebb, mint az EU, mert a központosításban előrébb járnak. Amerika fél az egységes és erős EU-tól, mert ez számára a mostani status quo veszélyeztetését jelenti, a három pólusú világ nem az USA érdeke. Ezért olvasni időnként EU ellenes amerikai elemzéseket…..

A trend az egyre nagyobb gazdasági övezetek felé mutat, a kis nemzetállamok ma már versenyképtelenek lennének – nincs út visszafelé. Ázsia lesz a legnagyobb konkurensünk, szerencsénk, hogy ott sem könnyű egy nagyobb gazdasági övezet létrehozása. Számunkra a megoldás az USA-EU gazdasági kapcsolatok erősítése lehet, mivel kultúrájában, nyelvében és múltjában ez a régió mutat olyan jeleket, hogy egységes gazdasági övezetté válhat. Szép dolog a keleti nyitás, de a realitása nagyon csekély. Ott mi mindig csak külsősök, beszállítók és idegenek leszünk – persze ettől még fontos export piacokat találhatunk arra, de a szorosabb gazdasági kötelékek nyugatra fognak kötni bennünket. (Reméljük, hogy így lesz.)

Amiben az Európai Unió jó

Létrejött egy 500 millió fős egységes európai piac, közös devizával, működő munkaerőpiaccal, de sajnos egy túlzottan bürokratikus irányító apparátussal, sok kompromisszummal terhelten. A kérdés az, hogy szétverjük azt, ami eddig létrejött és jól működik vagy tovább lépünk és erősebb, egységesebb uniót hozunk létre – ami természetesen további kompromisszumokra kényszerít minden tagot, de nagyobbak az előnyei, mint a hátrányai.

A felzárkózó tagországok – köztük hazánk is – olyan mértékű támogatási forrásokhoz jutott az elmúlt tíz évben, amelyek nélkülözhetetlenek voltak: Magyarország GDP-je, munkanélküliségi adatai, az egész gazdasága katasztrofális képet mutatna ezek az euró milliárdok nélkül! Hadseregünk nincs, szerencsénk, hogy erre nem is kell költenünk -képtelenek lennénk egyedül megvédeni magunkat. A hazai vállalatok képtelenek regionális multivá válni, az ország már ma is a világvállalatok piaca, beszállítója és kiszolgálója.  Célunk ebben a kapcsolatban egyre jobb feltételek elérése, de a realitásokat látva nem várhatunk nagy csodákat ezektől a kapcsolatoktól. A régión belül miért kedveltebb partner Lengyelország, mint mi? A nagyobb és jól működő felvevőpiaca miatt.

Az euró sikertörténet

Gondolkozzunk érzelem mentesen, nézzük a valós gazdasági folyamatokat. Az euró egész Európa sikertörténete – nem csak az euró övezeti országoké, hanem az egész kontinensé. Mi is érvezzük az euró védelmét, azt, hogy a gazdaságunk ezer szállal kötődik az euróhoz. Sok országban készülnek szavazni az EU kapcsolatok alakításáról, de meggyőződésem, hogy mindenhol észre fogják venni az emberek, hogy az euró olyan előnyökkel jár, hogy nincs már út visszafelé a nemzeti valutákhoz – még a nagyon erős devizával rendelkező angoloknak sem, csak idő kérdése az euró bevezetése (ahogy az érdekeik diktálják)!

A legjobb példa erre éppen a görög helyzet: irányíthatja EU ellenes politikai erő, szavazhatnak a görögök bárhogy a buta országos cirkuszok sorozatában, a végén csak fel kell ismerniük, hogy a külön út katasztrófához vezet.

Nem tudom elképzelni a nemzeti valutákkal működő Európát. Olyan mértékű visszalépés, távolodás lenne, hogy gazdaságilag mérhető veszteségei még a legvadabb politikusokat is el fogják ijeszteni!

Az euró megingathatatlan szilárd bástya, és hiszem, hogy az unió a fejlődése új szakaszába fog lépni és erősebb, nem pedig gyengébb lesz. Hogy ez hány évbe és milyen kerülő utakba kerül – az rajtunk és a politikusainkon múlik, de a trend, az irány egyértelmű és megváltoztathatatlan.

Az euró árfolyamának alakulása hosszú távon a fenti folyamatokat, a dollár felett őrködők és az euró atyjainak gondos iránymutatását (is) követi. És természetesen a piacnak köszönhetően kisebb és váratlan nagyobb hullámzásokat fog mutatni, vannak és lesznek előnyös és kedvezőtlen folyamatok – de ezek a hatások csak melléktermékei a nagy gazdaságpolitikai intézkedéseknek, amelyek egy erős Európa felé mutatnak. Az  USA-EU szabadkereskedelmi övezet az erősödő ázsiai kihívásokra adott első válaszlépés és mutatja a gazdasági folyamatok irányát.

Várom hozzászólásaikat és véleményüket, ez egy vitaindító cikk szeretne lenni és nem az egyedüli igazság kinyilatkoztatása.

További érdekes cikk a témában: Kell nekünk az euró?

Azok számára, akik a fentihez hasonló fontos kérdésekben szeretnének elmélyedni, ajánlom a Befektetői Iskola előadásait.

dr.Tatár Attila

2 hozzászólás ehhez: “Féljünk az eurótól?”

  1. Valami van a fenti eszmefuttatásban – eredeti, eddig még ezt így nem hallottam.
    Remélem, hogy az angolok is így fogják a dolgot látni a népszavazáskor. :)

  2. A szabadkereskedelmi övezet létrehozása a kisebb államoknak semmi jót nem fog jelenteni. Amerika szabályosan lerabolja majd az Uniót. Pár éven belül megszűnik a génmódosított mentességünk is. Félő, hogy Európára erőltetik majd a palagázt is.Ezeknek az előjeleit már kezdjük érezni. Jelenleg ez a menekültáradat sem a véletlen műve!!!!!!!! A CÉL EURÓPA MEGGYENGÍTÉSE: HA KELL GAZDASÁGILAG ÖSSZEROPPANTANI!!!!! ÉBREDJ EURÓPA!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük