A férfiak válsága

HOGYAN TÖRTÉNHETETT MEG, HOGY CSUPÁN EGYETLEN GENERÁCIÓVÁLTÁS SORÁN A FÉRFIAK JACK NICHOLSONBÓL, HARISSON FORDBÓL ÁTMENTEK, NOS, ILYEN KAPUCNIS PÓLÓS, VIDEOJÁTÉKOZÓS, ANYJUKKAL ÉLŐ SRÁCOKBA??? – kérdezi Jules A gyakornok című filmben. Benned is felmerült a kérdés? Mi is keressük a válaszokat!

A gyakornok című vígjáték Jules-a (Anne Hathaway) az Y generációs nők egyik prototípusa: sikeres startup-ot vezet egy dizájnos irodában; gyermekeit napközben a főállású apa férjére bízza; bár szülei nem bíznak benne, ő megállíthatatlan. Az egyik jelenetben a nehezen elviselhető temperamentumú hősnő kissé spicces tekintete rámered az előtte álló kapucnis, laza harmincas hipszterekre, majd az éltes korú, öltönyös úrra (Robert De Niro) és felteszi a nagy kérdést: HOGYAN TÖRTÉNHETETT MEG, HOGY CSUPÁN EGYETLEN GENERÁCIÓVÁLTÁS SORÁN A FÉRFIAK JACK NICHOLSONBÓL, HARISSON FORDBÓL ÁTMENTEK, NOS, ILYEN KAPUCNIS PÓLÓS, VIDEOJÁTÉKOZÓS, ANYUKÁJUKKAL ÉLŐ SRÁCOKBA???

Julest szeretnénk kicsit korrigálni, mert nem egy, hanem három generációról van szó valójában (a generációs elmélet szerint ezek a következőek: boomerek, X-ek és utánuk az ipszilonok, de ha már az 1937-es születésű Nicholson is említve volt, akkor inkább négy, mert ő már a veterán kategóriába tartozik)! A kérdés nem csak az ő szájából hangzik el, hanem az internetet is rendszeresen elborítják a témát feszegető mémek és vicces, de elgondolkodtató képek.

A ruha teszi…

A fenti kérdésre De Niro válaszként megjegyzi, hogy a ruha teszi az embert (az angol mondásban itt a gentleman szó szerepel). A filmre jellemző kissé egysíkú megközelítést jól mutatja ez a kitérő válasz, hiszen a vígjátékban sem azért szeretik a 70 éves gyakornokot, mert jól kitölti az öltönyét, hanem bölcsességéért értékelik nagyra. Vannak már olyan cégek, ahol az eddiginél jóval lazább lett a dress code: a kockás favágó ing lett az új smart casual. Jó példa erre az egyik legsikeresebb magyar cég, a Prezi, ahol a szervezeti kultúra lényege, hogy markánsan szembe megy a megszokottal.

Ne feledjük, hogy a hipszter (vagy ha úgy tetszik lumberszexuális, vagyis favágószexuális) stílus könnyed vintidzsszagú nemtörődömségét, a “nem baj ha nem áll jól, de akkor is kötelező” szakállát a metroszexuális férfiideál túlzott igényessége, márkamajmolása és vásárlási mániája előzte meg (a német nyelvben például lakkmajmoknak, „Lackaffe-knek” gúnyolják őket mérhetetlen piperkőcségük miatt). Tari Annamária Ki a fontos: Én vagy Én? című könyvében Törőcsik Mária genderkutatásait taglalva mutatja be, hogy a férfi alakja mennyire jelentős változáson megy keresztül, mert a hagyományos nemi szerep attribútumai már nem mindig érvényesülnek – nem meglepően – többnyire a fogyasztói társadalom és a média által közvetített éppen soros eszményképek hatására.

Noha a nők egy része még mindig szeretné azt látni, hogy a férfiaknak nincsenek komoly problémáik, ők ugyanúgy szenvednek a média által közvetített képtől. Férfiként reklámokat nézni is elég frusztráló lehet:

– vagy a tökéletes testű kockahasú fiatalt látja, aki a legférfiasabb illatokban fürödve bárkit meghódít

– vagy a kicsit pocakosabb átlagférfit, aki kopaszodó és őszülő fejjel bevallja, hogy régóta prosztata problémákkal küzd, amiről ugye mindenki tudja, hogy nemcsak vizelési problémákat okoz

– Aztán ott vannak még a “tudós” külsejű mosógépszakértők, akiket intelligens gépek és nők vesznek körül

– meg a kevésbé okosnak mutatott családapák, akik úgy koszolják össze a ruhájukat, mint egy gyerek, és akkor jön az “anyu” a tökéletes mosóporral.”

– “A kalandvágyó Pán Péterek nehezen vagy sosem felnövő férfiak, akik szívesen mennek hosszú utakra, extrém feladatokra vállalkoznak, szeretik a férfias kalandokat. A nőnek úgy kell tevékenységüket kísérni, mintha gyermekük eredményeinek örülnének, koncentrálni kell rájuk, engedni terveik megvalósítását, akkor is, ha az irreális. Különleges férfiak, gyerekes elvárásokkal.”

Bár a pszichiáter az új trendcsoportokat humorral tárja az olvasó elé, a felsorolás végén vészjósló az összegzése:

A kemény Marlboro man, aki a nehéz helyzetek megoldója, az omnipotens férfi képe eltűnőben van, a férfiasság válságban van”.

Merre tovább fiúk?

Zimbardo, a szociálpszichológia 83 éves híres veteránja szerint is bajban vannak a férfiak. Legújabb, idén magyarul is megjelent – blogunkon már korábban is bemutatott – Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című tanulmányában másodmagával könyvet írt nemzedékünk férfiairól. A professzor egyetemi oktatóként a Stanfordi Egyetemen hallgatói körében is tapasztalta, hogy heteroszexuális fiatal férfiak szokásai és életvitele az évtizedek alatt mennyire megváltozott. Szerzőtársa, Nikita Columbe, Y-generációs nőként pedig azt tapasztalta, hogy mennyire nehéz a személyes kontaktus kialakítása a férfiakkal. “Elkezdtünk azon tűnődni, mi lehet az oka, hogy egyre kevesebb férfi akar jogosítványt szerezni vagy elköltözni otthonról, és hogy miért pornónézés közben maszturbálnak, ahelyett, hogy egy igazi nővel töltenék az idejüket” – magyarázza a kendőzetlenül szerzőpáros a könyv előszavában.

Zimbardo egy a jelenséggel kapcsolatos új terminológust is az elsők között használt – elsősorban olyan mai férfira, akinek nincs szüksége egy másik fizikai személyre, hogy kielégítse szexuális vágyait – ez a „szexuális szingularitás”. A szociálpszichológus attól is tart, hogy az internetes pornófilmek, és a randi-appok elterjedésével a romantikus kapcsolattól, a szerelemtől egyre többen elidegenülhetnek, elmagányosodhatnak. Ha ez nem lenne elég, akkor Zimbardo, 8 évtizeddel a háta mögött, azt is hozzáteszi, hogy még talán a szex is unalmas lesz számukra: “A szexfilmek után nem tudják élvezni a valóságos együttléteket, a valódi nőket. Teljesen egocentrikussá válnak, hiszen saját vágyaik kielégítésének élnek. (…) Sok mai fiatal számára még a szex is unalmas” – kongatja a vészharangot egy interjúban. A könyvben a pornográfia és a videójátékozás mellett még más tényezőket is ismertet, – többek között az oktatási rendszer férfihiányát – melyeknek szintén sok közük lehet a dolgok alakulásáért.

Előttük a hagyományos férfiminta (az ő apjuk még nem volt metroszexuális), amelynek legfőbb bástyáit a családépítés, a családfői feladatok ellátása, a karrierkialakítás és az életszínvonal folyamatos fenntartása jelentik. Körülöttük pedig a fogyasztói társadalom, amelyben mindezt egyre nehezebb végigvinni. Megtalálni a saját stílust, kialakítani egy biztonságos életformát, találkozni azzal a nővel, aki mellett nyugodtan lehet élni: ez ma már korántsem kézenfekvő eseménysor.

Mit tehetnek hát a férfiak?
Kérdezhetjük és ugyanezt a kérdést teszi fel Zimbardo is egy fejezetcímben és így válaszolja meg:

“Ha fiatal férfiként azt szeretnénk, hogy a való életünk sikeresebb és kielégítőbb legyen, akkor fel kell ismernünk, hogy a változás nem akkor következik be, amikor épp nyakig elmerülünk a videojátékban, vagy a partvonalról figyeljük a történéseket. Nem: ki kell merészkednünk a világba, és bele kell vetnünk magunkat az események sodrásába. Ha egyfolytában csak a telefon kijelzőjét meg a laptopot bűvöljük, akkor törvényszerűen el fogjuk szalasztani az elsuhanó lehetőségeket. (…) Egy szó mint száz: itt az ideje kikapcsolni digitális énünket és helyette bekapcsolni önmagunkat.”

Forrás:panpeterstop.blog.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal