Gyengíteni akarják a svájci frankot

A görög államadósság körüli problémák miatt még tovább erősödhet a befektetők számára menekülőeszköznek számító svájci frank – mondta Thomas Jordan, az ország központi bankjának (SNB) vezetője.

Azt is kifejtette, hogy a frank már így is erősen túlértékelt, és előbb vagy utóbb korrekciónak kell bekövetkeznie. Közölte: amennyire kell, aktívak maradnak a devizapiacon, hogy befolyásolni tudják a monetáris kondíciókat. Vagyis közbelépnek a frank gyengítése érdekében, ha erre szükség van.

Jordan emlékeztetett arra, hogy a jegybank január 15-én törölte el az 1,20-nál meghúzott euró-frank árfolyamot, aminek következtében az alpesi deviza elszállt, és általános pánik tört ki a devizapiacon. Az 1,20-as padlót még 2011 szeptemberében vezették be. Ennek oka az volt, hogy 2011 folyamán számos európai ország kapcsán merült fel az államcsőd lehetősége, a befektetők ennek következtében svájci frankba (CHF) menekítették tőkéjüket. 2011-ben a svájci frank majdnem 30 százalékot erősödött ez euróval szemben, ami kedvezőtlen helyzetbe hozta a svájci gazdasági szereplőket.

Ha a jegyzés az SNB által meghúzott határ közelébe került, akkor a jegybank svájci frankból eurót vásárolt, ezzel gyengítette a frankot és hizlalta saját devizatartalékát. Amennyiben az euró-frank árfolyam 1,20-tól távol került, akkor nem hajtott végre devizaügyletet. Az Európai Központi Bank gazdaságélénkítést célzó kötvényvásárlási programja azonban gyengíti az eurót, így a svájci jegybanknak újabb és újabb eurótömegeket kellett volna megvásárolnia, hogy megőrizze a svájci frank gyengeségét – ezt pedig már nem vállalta az SNB.

Jordan arról is beszélt, hogy a negatív kamatráta – amivel jelenleg a jegybank megpróbálja „lebeszélni” a befektetőket a frankról – nem marad a norma. Ha a világgazdaság talpra állása folytatódik, és az eurózóna már erősebb lábakon áll, ez a sajnálatos helyzet is megváltozik – fogalmazott. Erre a stagfláció közelében lebegő Svájcnak szüksége is lenne, ugyanis 2015-re mínusz 1,1 százalékos inflációt és 1 százaléknál kisebb GDP-növekedést várnak.
Forrás: napigazdasag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük