Hol jó élni rangsor

Eléggé leszerepeltünk abban a nemzetközi felmérésben, amely rengeteg gazdasági, társadalmi és kulturális szempont figyelembe vételével rangsorolta, melyek a világ legjobb országai. A 60 kiválasztott állam közül csak a 44. helyen végeztünk, de a legelkeserítőbb az, hogy egy mutatóban utolsók lettünk: a jövőbeni fejlődési dimenzióban; kiugrási potenciálunk szinte a nullával egyenlő.

Ritkán lehet olyan összetett, sok elemből álló és statisztikusszakmailag is megalapozott ranglistával találkozni, mint amilyet az amerikai US News készít. A kiadó most hozta nyilvánosságra a Best Countries (Legjobb országok) elnevezésű listáját, amely világszerte 16 ezer ember megkérdezésén alapul. A felmérésben részt vevők összesen 65 különböző tulajdonságról mondtak véleményt, és a kiválasztott 60 országot mind külön-külön pontozták. A tulajdonságokat 9 csoportba osztották, és mindegyiknél külön is meghatározták a rangsorokat, majd ezeket az eredményeket egy előre kidolgozott rend szerint súlyozták, így alakult ki a végső sorrend.

A hasonló listák élmezőnyét többnyire a skandináv államok szokták uralni, esetleg Új-Zéland, Kanada, vagy az ázsiai térségben inkább olyan kivételnek számító országok, mint Szingapúr. Ez részben ezúttal is így van, de mégis kisebb meglepetés lehet, hogy a US News rangsorának élén Németország áll.

A 10 legjobb ország 2016-ban:

  1.  Németország
  2.  Kanada
  3.  Egyesült Királyság
  4.  Egyesült Államok
  5.  Svédország
  6.  Ausztrália
  7.  Japán
  8.  Franciaország
  9.  Hollandia
  10.  Dánia

A lista utolsó 5 helyezettje:

56. Pakisztán
57. Nigéria
58. Irán
59. Ukrajna
60. Algéria

Magyarország csak a 44. helyen végzett, ebben a környezetben:

41. Srí Lanka
42. Indonézia
43. Chile
44. Magyarország
45 Dominikai Köztársaság
46. Uruguay
47. Tunézia
48. Bulgária
49. Kolumbia
50. Románia

Míg két balkáni vetélytársunkat (Bulgária és Románia) még megelőzzük, a régióból Csehország (a 38. helyen) előttünk van, Lengyelországot és Szlovákiát azonban nem is válogatták be a felmérésbe.

Magyarország a kilenc tulajdonságcsoport közül a „Citizenship” (kb.: polgári értékek) kategóriában végzett a legjobb helyen, ebben huszadikak lettünk. Ide olyan jelzők tartoznak, mint például a tulajdonjog védelme, az igazságosság, a nemek közötti egyenlőség, a környezettudatosság vagy a vallásszabadság.

Másfajta listákon sem szerepel túl fényesen Magyarország. Tavaly három helyet csúsztunk lefelé a World Economic Forum versenyképességi listáján. Magyarország négy éve nem tud elmozdulni a 60. hely környékéről, ezzel a világ középmezőnyébe tartozik. Egy másik versenyképességi listán, a Világbank által készített Doing Business rangsorában igazából 2 helyet rontottunk 2015-ben (de 189 országból legalább éppen becsusszantunk az első negyedbe, a 42. helyen álltunk), a régiós versenytársainkhoz képest is csúnyán lemaradtunk, még Macedónia is jóval előttünk van a sorban.

Viszonylag jónak számít a 24. helyünk a kulturális örökséget, a látnivalókat, a konyhát és a történelmet összefogó témában, de az életminőség és a vállalkozó szellem elnevezésű gyűjtőcsoportban sem értünk el rossz eredményt, utóbbi kettőben egyaránt 28. helyen vagyunk.

A megcsúszás az „Üzletre való nyitottság” témakörében kezdődik, itt olyan tulajdonságokról kellett szavazni, mint hogy az országban milyen mértékű a korrupció, mennyire átláthatóak a kormány intézkedései, mennyire kedvező az adózás, vagy milyen fokú a bürokrácia. Ebben az összehasonlításban már csak a 35. helyen állunk, Bulgária itt már megelőz minket (Románia viszont nem).

Az „Adventure” (kaland) elnevezésű tulajdonságcsoportban (kellemes klíma, látványos elhelyezkedés, barátságosság és szexiség) már egyértelműen nem vagyunk jók, kisebb meglepetésre csak a 40. helyen van az ország, a kulturális hatást tekintve (divatos, trendi, modern, boldog) pedig mindössze a 46. helyet sikerült csak összekaparnunk.

A feketeleves a „Power” (hatalom, erő) tulajdonságcsoportban kezdődik, Magyarország ugyanis a megkérdezettek szerint nulla pontot kapott arra, hogy mennyire érvényes rá a „vezető” jelző, és arra is, hogy politikai értelemben mennyire befolyásos. A gazdasági befolyásunkat is gyakorlatilag nullára értékelik (pontosan 0,1 pontra), a hadseregünk erőssége is ugyanennyit kapott, de a nemzetközi szövetségi rendszerünk sem érdemelt 0,6 pontnál többet. Ebben a csoportban tehát összesen nulla pontot szereztünk.

Ennél is rosszabb az ország megítélése a „Movers” (kiugró, előre mozduló) tulajdonságokat tekintve. A megkérdezettek nulla vagy ahhoz nagyon közeli értékeket mondtak arra, hogy Magyarország mennyire egyedi, mennyire megkülönböztető, mennyire más, mint a többi, illetve mennyire dinamikus. A leírásból kiderül, hogy ebben a kategóriában főleg az ország jövőbeni gazdasági potenciálját próbálták felmérni, konkrétan azt, hogy a világgazdasági fejlődésből mennyire tudja kivenni a részét. Ezt a fejezetet is nulla ponttal zártuk, ami alaposan visszavetetette az országot az összesített rangsorban.

Annak ellenére, hogy Románia összességében mögöttünk végzett, egyetlen kategóriában sem nullázta le magát, és Bulgáriát is csak egy tulajdonságcsoportban (Power) tették padlóra a megkérdezettek. A régión belül Csehország megítélése jóval kedvezőbb, a számokból viszont az is látszik, hogy a megkérdezettek általában nem Kelet-Európát tartják a jövő nagy esélyesének, és ez minden államot lefelé húzott a rangsorban.
Forrás: hvg.hu

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások