Indul a Növekedési Hitel II.

Minden nyilatkozó bank részt kíván venni az új Növekedési Hitel­program­ban. A megváltozott feltételekkel sok kisvállalkozás érdeklődésére számíthatnak.

A jegybank több ponton módosította a feltételeket, nincs már kvótarendszer, a határidők is hosszabbak, és nem kell aggódniuk a hitelezett cégeknek, hogy a futamidő során kinőnek a kkv-méretből.

Ma lezárul az utolsó Növekedési Hitelprogram (NHP) első fázisában kihelyezett hitelek, illetve azok első részletének folyósítása is, holnaptól pedig elindul a program második fázisa. Az első fázis eredményeiről egyre bátrabban nyilatkoznak már azok a hitelintézetek is, amelyek korábban elhallgatták a rájuk vonatkozó adatokat. Most már az OTP is nyilvánosságra hozta, hogy csoport szinten 97 milliárd forintos keretösszeget kapott a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), vagyis kicsivel többet, mint a K&H, amely korábban azt kommunikálta: ők kapták a legnagyobb részt a 750 milliárd forintos keretből.

A mostani állás szerint úgy tűnik, a teljes keret nagy részét ki tudják helyezni, sok hitelintézet a forrás 100 százalékát folyósítani tudta, az MKB-nál viszont maradt meg belőle. Az OTP-nél is szinte a teljes keret elfogyott, csak a devizahitelek kiváltására szolgáló második pillérből maradt egy kevés, mivel néhány ügyfél az árfolyamveszteség növekedése miatt végül elállt a tranzakciótól.

Indul a Növekedési Hitel 2.0

A holnap induló, 2 ezer milliárd forintos keretösszegű második fázisról minden lapunk által megkérdezett hitelintézet úgy nyilatkozott, hogy részt kíván venni benne. Azt már lehet tudni, hogy a keret 90 százalékát új hitelként kell kihelyezni, régi hitel kiváltására csak a források 10 százaléka használható fel. Emellett az is biztos, hogy első körben 500 millió forintnyi kerettel indítja el az MNB a programot.

Bizonytalanságok viszont még vannak. „A terméktájékoztató végleges változatát még nem kaptuk meg” – közölte lapunkkal az UniCredit Bank. Ez az egyik oka annak, hogy a hitelintézetnél még nem tudják megbecsülni, mekkora volument folyósítanának az olcsó vállalati hitelből. A bank mindenesetre ezzel a hitellel is szeretné növelni a vállalati hitelpiacon elért, jelenleg 9-10 százalék közötti piaci részesedését. Az OTP az második fázis első körében felajánlott 500 milliárd forintos forrásból legalább 50 milliárdot le szeretne hívni, azt viszont kérdésesnek tartják a hitelintézetnél, a teljes 2 ezer milliárd forintos keretre lesz-e elég kereslet a 2,5 százalékos marzzsal is biztonságosan hitelezhető vállalati ügyfélkörben.

Számos pozitív változás azonban már látszik az új programban. „Az új szakasz hosszabb időt biztosít a források elosztására, ami véleményünk szerint megengedi majd, hogy a forgóeszköz-finanszírozási igények mellett nagyobb arányban szolgálhassunk ki beruházási igényeket is” – mondják a Citibank szakértői. Szintén a hosszabb határidőket emeli ki az FHB az egyik kedvező módosításként. A korábbi kvótarendszer eltörlése is pozitív fejlemény. „Az első fázisban ugyanis a nagyobb kvótát kapott bankoknál a kihelyezési kényszer nehezen indokolható üzleti stratégiákhoz vezethetett” – mondják a Budapest Banknál. Az UniCredit szerint az is hasznos módosítás volt a programban, hogy nem előírás többé a kkv-méret megtartása a teljes futamidő során, vagyis nem kell büntetéstől tartania annak a cégnek, amelyik a növekedési hiteltől túl nagyra nőne.

Kétféle cég nem jut hitelhez jellemzően az NHP-ban, egyrészt a kisebb vállalkozások, amelyek 2,5 százalékpontos marzzsal nem finanszírozhatók a bankok szerint, másrészt a kkv-kritériumoknál nagyobbra nőtt cégek.
Az NHP-t igénybe venni nem tudó társaságok is hozzájuthatnak támogatott hitelekhez, köztük például a Magyar Fejlesztési Bank hitelprogramjaihoz, az Eximbank által refinanszírozott export-előfinanszírozáshoz, és a Széchenyi Kártya Program elemei is elérhetők számos cég számára.

Forrás: vg.hu

 

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal