Az internet, az új kommunikációs felület megjelenése a világ minden országában, így Magyarországon is alapvetően átalakította a médiaszektor addig évtizedeken át stabilnak tűnő szerkezetét. Teljesen megváltoztatta a hírfogyasztási szokásokat és a társadalmi nyilvánosság fórumait, megsokszorozta a médiumok számát, valamint átrendezte a vállalkozások üzleti stratégiáját.
Az alapvető kérdés a világ minden országában az, hogy az internetes portálok közép- és hosszú távon kiszorítják-e a papíralapú hírközlést, vagy az internet is csak az egyik meghatározó, de nem kizárólagos hírközlési platform lesz a rádió, a televízió és a nyomatott sajtó mellett.
Az internetes hírportálok megjelenése Magyarországon alapvetően különbözött a nyugat-európai és tengerentúli gyakorlattól. Ott a nagy múltú napi- és hetilapok, hírtelevíziók és nemzetközi hírügynökségek hozták létre az első komoly hírportálokat, s ezek a mai napig meghatározó lábai, támaszai az adott médiavállalkozásnak.
Nálunk viszont a két legnagyobb portál, az Index (elődje az iNteRNeTTo) és az Origo nyomtatott lapos, rádiós vagy televíziós háttértámogatás nélkül, újságírói akarat és vállalkozói tőke találkozásából startolt a kilencvenes években, s őrzi vezető szerepét a mai napig.
A magyar médiumok akkori tulajdonosai és vezetői nem eszméltek időben: Uj Péter hiába kilincselt mindössze ötmillió forintért több orgánumnál, köztük a Népszabadságnál is, hogy az iNteRNeTTót ki tudják vásárolni az akkori tulajdonostól, mindenhol elutasították.
Hasonló értetlenséggel szembesült a Magyar Narancsból kivált Nádori Péter, Pohly Ferenc, Simó György és Weyer Balázs, nekik végül a Matáv biztosított tőkét és biztos tulajdonosi hátteret az Origo elindításához. A nemzetközi trendeknek megfelelően Magyarországon is a lehetséges üzleti modellek közül az ingyenesen elérhető, hirdetésekkel finanszírozható tartalomszolgáltatás bizonyult valamennyire életképesnek, miután a nagy portáloknak sikerült megvetniük a lábukat a reklámpiacon is.
A hazai digitális reklámpiac 2013-ban 41,17 milliárd forintos volumenével immár a második legnagyobb reklámpiaci szegmens volt a televízió után. A nyomtatott reklámpiac viszont folyamatosan szűkül. Míg 2011-ben 41,66 milliárd forintnyi reklám jutott a nyomatott sajtónak, 2012-ben 37,32 milliárd, 2013-ban pedig 35,81 milliárd. De ezért még nem kell temetni a nyomtatott sajtót, hiszen míg a print lapokért a vásárlók is fizetnek, az internetes médiumok ingyen kínálják az információkat, így a teljes kiadásukat a reklámbevételekből kell fedezniük. Ráadásul a digitális reklámköltés egyre nagyobb részét olyan nemzetközi cégek szippantják el, mint a Google és a Facebook. Az internetes hírportálok üzleti modelljének gyengeségét jól jelzi az Origo „eredményessége”: a cégnek 2009–2011 között csaknem négymilliárd forintos vesztesége volt, amit 2012-ben sikerült 680 milliós, 2013-ban pedig 420 milliós deficitre mérsékelni. Az Index 2009-ben még 97 milliós veszteséggel zárt, amit 2013-ra 2,8 milliós deficitre minimalizált. A hírportálok többségének veszteségei ugyan csökkennek, de nyereség egyelőre nincs.
Az internetes versenyfutásban a nyomtatott lapok egy része – például az Mno.hu, a 168 Óra Online, a Válasz.hu, a Hvg.hu – azt a stratégiát választotta, hogy az online verziójánál a print orgánum bejáratott márkanevét használja vonzerőnek, de az újság tartalmát nem vagy csak nagyon korlátozottan adja oda. Ez járható üzleti modell, hiszen a vásárlót a nyomtatott újság megvételére ösztönzi, miközben online érdeklődést is generál, csak éppen nagyon drága, mert egy médiumon belül párhuzamos szerkesztőségeket kell létrehozni a két különböző tartalom előállítására.
A nyomtatott lapok üzleti eredményeinek romlása folyamatosan arra kényszeríti a tulajdonosokat, hogy ezeket a párhuzamos szerkesztőségeket leépítsék, integrálják, az újságírók egyszerre dolgozzanak az online-nak és a printnek. Most éppen ez a folyamat játszódik le a HVG-nél és a Hvg.hu-nál. Ilyen gazdasági körülmények között nem véletlen, hogy a médiavállalkozások vezetői Magyarországon is foglalkoznak az online kiadványok fizetőssé tételének lehetőségével.
Csakhogy Magyarországon, persze hasonlóan a világ összes többi országához, az olvasók döntő többsége egyelőre nem hajlandó fizetni olyan tartalmakért, amelyekhez más weboldalakon ingyen is hozzájuthat.
A The New York Times és a The Wall Street Journal internetes kiadása fizetőssé tételének üzleti sikere, valamint a 2011-ben Szlovákiában indult Piano-modell, ahol a kilenc legnagyobb sajtóorgánum fogott össze digitális tartalmainak eladására, már jelzi az üzleti modell átalakulását. A Piano már évekkel ezelőtt megkereste ajánlatával a magyar netes tartalom-előállítókat is. A más országokban is alkalmazott üzleti modellt javasolta, amely szerint a fizetőkapu bevételéből származó összeg 30 százaléka lenne a szolgáltató cég üzembentartási díja, jutaléka, további 40 százalék azé a weboldalé, ahol regisztrált az olvasó, a fennmaradó 30 százalékot pedig aszerint osztanák szét, hogy melyik site-on mennyi időt töltöttek a látogatók.
A Piano üzleti modellje
Szakértők szerint a magyar piacon a fizetős kaput csak úgy lehetne bevezetni, ha az összes nagy hírportál megállapodna, s egyik sem maradna ingyenes. A felhasználóktól körülbelül havi 1000 forintot lehetne elkérni a fizetős kapun való belépésért, ennél nagyobb összeg már az ingyenességet továbbra is biztosító portálok felé terelné az olvasók többségét.
Mindeközben nincsenek teljesen pontos adatok arra, hogy az egyes portáloknak mekkora a látogatottsága, a meglévő számok alapján nagyságrendeket lehet becsülni.
A több bizonytalansági tényező miatt a magyar tartalomszolgáltatók és a Piano tárgyalásai eddig nem vezettek eredményre. Dunai András, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke szerint ezek a tárgyalások azonban legalább arra jók voltak, hogy az iparági szereplők végiggondolják, hogy hol és milyen formában van lehetőségük tartalmaik fizetőssé tételére. Valójában azonban azt kellett mérlegre tenniük, hogy a fizetős kapuból származó bevételekért cserébe kockáztatják-e a látogatottságuk jelentős csökkenését, s ebből adódóan a reklámbevételük esését.
Biztosak lehettek abban is, hogy néhány portál ingyenes marad, s ezek vonzzák a fizetni nem hajlandó olvasókat, majd utána a reklámozók egy részét is. A nagy piaci szereplők végül úgy döntöttek, hogy számukra a stabil reklámbevételek fontosabbak, mint a fizetős kapukból származó összegek. Dunai András szerint a magyar piac a lakosság száma és a nyelvi korlátok miatt is szűk, ezért is nem alkalmazhatók az angol, német, francia vagy spanyol nyelvterületen már részben sikeresen működő üzleti modellek.
Mit tud az Élet és Irodalom ?
Az Élet és Irodalom viszont nem adja ingyen magát. A hetilap online verziójáért 2012 óta kell fizetni. Míg az újságosnál kapható lap 495 forintba kerül, ugyanezért online 508 forintot kérnek, melyet SMS-ben, bankkártyával vagy átutalással lehet rendezni. Az előfizetési díjak az archívum korlátlan használatát is tartalmazzák. A hosszabb idejű online előfizetés azonban kedvezőbb a printnél, éves szinten 4500 forintot is megspórolhatnak az olvasók. Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője elmondta, az Es.hu-t azért tették fizetőssé, mert a lap kizárólag a piacról él, ami a függetlenségének alapja.
A hetilap átlagosan 15 200 példányban jelenik meg, az online elfizetők száma a legfrissebb adat szerint átlagosan 1532. A főszerkesztő hangsúlyozta, hogy az online előfizetésből származó bevétel ma már olyan meghatározó része a költségvetésüknek, amelyet nem tudnának nélkülözni. Kovács Zoltán teljes képtelenségnek tartja azt a felfogást, hogy ami az interneten van, az ingyenes, hiszen a minőségi tartalom előállítása sokba kerül, s ezt elsősorban a fogyasztónak kellene finanszíroznia.
Forrás: nol.hu
