Jó buli volt OTP-t venni!

Közel 8 milliárd forinttal kevesebbért adhatta el az állam 5 százalékos OTP-részvénycsomagját a tőzsdei aukción, mint amennyiért azok a magánnyugdíjpénztári vagyon elvétele után hozzá kerültek.

Fekvő vagy holt vagyonként aposztfrofálta az OTP Bank részvényeit Lázár János , a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor azt magyarázta a Kormányinfón, miért pont most vált meg az állam a legnagyobb hazai pénzintézetben meglévő 5,03 százalékos részesedésétől. Érzékeltetve, a tranzakció Orbán Viktor áldásával történt. Legalábbis erre lehetett következtetni Lázár azon megjegyzéséből, miszerint az értékesítés nem veszélyezteti, hogy a hazai bankrendszer legalább 50 százaléka magyar tulajdonban legyen – ahogy azt a kormányfő előírta. Az OTP-papírokért kapott 75 milliárd forintot az állam a miniszter tájékoztatása szerint beruházásokra és fejlesztésekre fordítja majd.

Az valószínűsíthető, hogy az állam bukott OTP-részvényein, már abban az értelemben, hogy alacsonyabb áron tudta csak értékesíteni azokat, mint amilyen szinten zártak 2011. május 31-én. Aznap kerültek át ugyanis 6100 forintos árfolyamon a 2010 novemberében államosított magánnyugdíjpénztáraktól elvett, az OTP mintegy 3,5 százalékát kitevő OTP-részvények az Államadósság Kezelő Központhoz (ÁKK), miközben az aukción – a Világgazdaság értesülései szerint – 5322 forintos átlagáron kelt el az 5 százalékos pakett. A fennmaradó 1,5 százalékos részesedés miatt bizonytalan a számítás, mivel nem lehet megállapítani, ez milyen áron került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz; az utóbbi csomagot 2013 novemberében egyesítettek az ÁKK-éval – akkor emelkedett 5 százalék fölé az állami részesedés.

Azt azonban megállapíthatjuk, hogy az 5322 forintos átlagár 6,1 százalékkal alacsonyabb, mint a szerdai 5670 forintos piaci záróár, tehát jól jártak az „akciós vásárlók”..

Az OTP-ből való kiszállását követően még négy tőzsdei cégben maradt tulajdonos az állam. A 25,25 százalékos Richter-részesedésének eladása nem merült fel – szögezte le Lázár János. Ez valójában 903,8 millió euró össznévértékű kötvényeket takar, amelyek évi 3,375 százalékos kamatot fizetnek a 2019. április 2-án lejáratig – akkor kell az államnak eldöntenie, hogy a kötvényeket Richter-részvényekre cseréli át, vagy készpénzt kér értük. A közel 25 százalékot kitevő Mol-részvényeitől pedig vélhetően azért nem válna meg szívesen az állam, mert annak 21,22 százalékos, az orosz Szurgutnyeftyegaztól 22 600 forintért megvett részén a záróár alapján mintegy 220 milliárd forintot bukna. Van még az MNV-nél 73,7 százalék Rába-részvény, amely 13,4 milliárdot ért, valamint 12 százaléknyi ÉMÁSZ-papír, ez utóbbi kibocsátóját azonban a nemzeti közműszolgáltató amúgy is bekebelezi.

Adósságszámot csökkent az eladás

Az év végi 2,4 százalékos uniós hiánycél teljesítésében ugyan nem, a havonta megjelenített pénzforgalmi deficitben és – ami fontosabb – a maastrichti államadósság számokban azonban számít az OTP részvényeinek eladásából befolyó összeg. Az uniós elszámolásban a vagyon helyett befolyó készpénz nem jelent bevételt, a pénzforgalomban azonban igen (hiszen a számlán megjelenik az összeg), így a havonta publikált számok jobban festenek majd. Ezen kívül a bruttó államadósság csökken ezzel a tétellel (a követelésállomány csökken és a nettó adósság nem változik). A 75 milliárd forint a GDP 0,22 százalékát jelenti, ami nagyon is számíthat az év végi adósságszámnál: a jelenlegi tervek ugyanis 0,1 százalékpontos mérséklést tartalmaznak (76,2 százalékról 76,1 százalékra), miközben az adósságszámot emelheti a gyengébb forint és az uniós kifizetések stopja is.

Forrás: vg.hu

BankWeb kiegészítés:

Ismét azok jártak jól, akik kellő információ birtokában, időben adtak megbízást és vásároltak az olcsóvá vált OTP részvényből.
A 6%-os „diszkont ár” elég ritka és nagyon kedvező lehetőség volt!
Ha szeretne informált lenni, akkor jöjjön el a Befektetői Iskola előadásaira!

dr.Tatár Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük