A huszadik században még voltak nácik, és voltak zsidók. Voltak kommunisták. Valódi háborúk zajlottak valódi ideológiák valódi hívei között. A huszadik századi ember teljes személyiségét, teljes lényét és sorsát feltette arra, amiben hitt. Tétje volt annak, amit gondolt, mondott és tett – és ha eljött a pillanat, készen állt ölni vagy meghalni a meggyőződéséért.
A huszonegyedik században már senki sem teszi fel semmilyen ideológiára az életét. Ez a kápók kora. Mindenki náci, és mindenki zsidó már. Mindenki kommunista, és mindenki liberális egy kicsit. Percről percre mindenki eljátssza a huszadik század valamelyik szerepét – attól függően, hogy épp mi az érdeke, és merre viszi az indulat: áldozati pózra van-e szüksége, vagy inkább a győztesek önigazolása állítaná helyre önértékelésének ingatag egyensúlyát.
A huszonegyedik században mindenki tizenöt percig zsidó, és tizenöt percig náci lesz. A huszadik század konfliktusai és szerepei a huszonegyedik században végeláthatatlanul körbejárnak: újabb auschwitzok és varsói gettólázadások, újabb ’45-ös kitörések, újabb ’56-os forradalmak – egyre kisebb és kisebb tétekkel. A huszonegyedik században az interneten tizenöt percig Hitler lehetsz, Sztálin lehetsz, Churchill lehetsz. Mindezt aztán egyre apróbbra és apróbbra válthatod – mert hát ki akar beledögleni?! A huszadik század apróra lett váltva – ez a huszonegyedik század. A történelem kiárusítása zajlik: az emberi sors elértéktelenül – az emberi lét elérvénytelenül. Minden nappal minden egyre inkább mindegy már.
A genderkurzus falangistái tizenöt percen át sírnak, hogy „elnyomás”, aztán tizenöt percen át gyakorolják a terrort, mielőtt visszazuhannak újabb tizenöt percnyi önsajnálatba. Mindenki az eszmék aktuális részvényárfolyamait lesi: jobboldal és baloldal, republikánusok és demokraták – újrahasznosítanak, a magasba emelnek minden értéket és gondolatot, amelyekért a huszadik század világformáló ideológiáinak hívei egykor megharcoltak. Ha nagyon belefeledkezel a cselekménybe, nem is látszik, hogy minden díszlet és kellék papírmasé – ezért szakad olyan könnyen, amikor megtapossák, mert a több lájk épp abban mutatkozik.
A modern kor előtt minden tárgynak saját lelke volt – ha megsemmisült, a létezésben történt valami jóvátehetetlen. A tömeggyártás megjelenésével a tárgyi világ ellélektelenült: egy sorozatgyártott tárgy lényegét tekintve nem semmisülhet meg, hisz nincs saját lényege – a tárgyak a futószalagon végtelenül elértéktelenedtek. A modernitás legnagyobb tragédiája, hogy a gyártósort kezelő emberiség maga is a futószalagra került: az emberi anyag sorozatgyártását a huszadik században a tömegmédia orgánumai, elsősorban a nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió végezték, a huszonegyedik században ezt a funkciót egyre inkább a Facebook gyártósorai veszik át.
Forrás: PUZSÉR RÓBERT www.mno.hu
