Ki épít itt lakást?

Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,4 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn.

Ausztriában 4,8, Lengyelországban 2,9, Szlovákiában és Németországban 2,5-2,5 lakás épült ezer lakosra vetítve a múlt évben – tette hozzá az alelnök.

A német építőiparról, ahol tavaly mintegy 5 ezer magyar építőmunkás 55 milliárd forint anyagmentes termelés értéket produkált, Koji László elmondta: ott állítják elő az uniós építőipari termelés egynegyedét, amely közel 300 milliárd eurót tesz ki.

Ennek valamivel több mint fele származik a lakásépítésből és -felújításból, mintegy egynegyedét pedig az ipari épületek adják. A maradék csaknem egyenlő arányban oszlik meg az ipari infrastruktúra, a középület-építés, valamint a közcélú infrastruktúra között.

Uniós átlagban a lakásépítés és felújítás adja az építőipai teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék – ismertette az adatokat Koji László.
Forrás: hvg.hu

BankWeb kiegészítés:

Amennyiben további információkat szeretne kapni a hazai – főleg budapesti – lakáspiacról, akkor jöjjön el aBefektetői Iskola előadásaira.

Lakás befektetéshez kérje a segítségemet.

dr.Tatár Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük