Költözik az Erste?

Az Erste Bank a következő években Prágába költöztetheti központját – jelentette ki Milos Zeman cseh elnök egy Csehországban tartott konferencián.

Zeman elmondása szerint az információ közvetlenül Andreas Treichltől, a bank vezérétől származik, az Erste szóvivője pedig később nem cáfolta a hírt. A lépés azért is lenne érdekes, mert az Erste még be sem fejezte új bécsi székházának építését, amely csak 2015-ben készül el teljesen.

Milos Zeman cseh elnök az Erste Bank vezérigazgatójától úgy tudja, a következő években Prágába költöztethetik a pénzintézet székhelyét. Zeman hozzátette: ez lenne az első olyan költözés, amikor az anyavállalat egy leányvállalatának országába helyezi át központját.


A bank szóvivője, Hana Cygonkova a hírügynökség megkeresésére reagálva nem zárta ki, hogy Prágába költöznek. Pedig az Erste csak másfél évvel ezelőtt kezdte meg új bécsi székházának építését, amely csak 2015-re készül el teljesen. Az új székházban az Erste Bank Austrián kívül több leányvállalat is helyet kap. A szóvivő általánosságban elmondta, hogy három fontos tényező játszhat szerepet a cégek székhelyének áthelyezésében: az adózási környezet, a politikai és gazdasági stabilitás és az euró, mint az ország hivatalos pénzneme.

Bár innen Magyarországról nehéz megítélni, a költözés ötlete véleményünk szerint inkább üzenet az osztrák kormány felé, mint reális lehetőség. A bankok és az osztrák kormány kapcsolatát az elmúlt években több vitás ügy is terhelte, miközben a cseh kapcsolatok kiegyensúlyozottabbak voltak:

  • Az osztrák kormány nyomást gyakorolt a bankokra (leginkább a három nagyra: Erste, Raiffeisen, Bank Austria), hogy vegyenek részt a csőd szélére került és 2009-ben államilag kimentett Hypo Group Alpe-Adria helyzetének rendezésében (pl. egy rossz bank felállításában). Az ügy mostanáig nem jutott nyugvópontra.
  • Nagy összegű, bár a magyarnál arányaiban kisebb bankadó terheli Ausztriában is a hitelintézeteket. Az osztrák, magyar és szlovák különadók tavaly összesen 311 millió euróval rontották, vagyis gyakorlatilag felezték az Erste Group adózás előtti eredményét.
  • Miközben Ausztriában mindössze 605 millió eurós, Csehországban 1,340 milliárd eurós eredményt ért el az elmúlt három évben az Erste Group. A cseh leánybank végig az Erste legstabilabban működő leánybankja volt.

Elköltözik az Erste Bank?

Bár Ausztriával szemben nem ellenérv, meglehetősen stabil és kiszámítható a cseh monetáris politika (hasonlóan a fiskálishoz). Három évvel ezelőtt Mojmír Hampl, a cseh jegybank alelnöke a Portfolio.hu-nak így fogalmazott: “A csehországi kamatszint nem része a hétköznapi kocsmai beszélgetéseknek, a jó monetáris politika ugyanis unalmas, és nem folyton róla szólnak a hírek.” Csehországot lényegében ma is ez a stabilitás jellemzi.
Az Erstével különösen is barátságtalan magyar gazdaságpolitika számára ugyancsak érdekes üzenete lenne a Prágába költözésnek, talán ez nem igényel további magyarázatot.

Forrás: portfolio.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal