A legígéretesebb startup-ok

Többek között a taxisok rémálmát és a kínai Apple-t is a világ legértékesebb startupjai között találjuk, de az adatelemzés vagy a szállásközvetítés is kifizetődő egy friss összeállítás szerint.

Volt idő, amikor egymilliárd dollárt érő cégeket neveztek sikeres startupoknak. Aztán a léc feljebb került, 5 milliárd dollárra. Most még magasabbra. A Business Insider összegyűjtötte azt a 9 startupot, amelyek aktuális értéke meghaladja a 10 milliárd dollárt.

Az ázsiai Apple

A 2010-ben alapított Xiaomi értéke jelenleg 46 milliárd dollár és az egyik legnagyobb okostelefonokat gyártó cég Kínában. Termékeiket a legjobb Androidos mobilok közé sorolják, és az összeállítás szerint Kínában legalább akkora rajongás övezi a Xiaomi-t, mint az Apple-t azt Egyesült Államokban.

Jól megy a taxisok rémálma

A 2009-ben életrehívott Uber-t senki sem kell bemutatni, hiszen tavaly november óta hazánkban is elindult a taxisok rémálma. A közösségi személyszállítással foglalkozó cég most 41 milliárd dollárt ér.

Szárnyal a Snapchat

2012-ben idult a Snapchat, amelyet 2014 végén még 10 milliárdra taksálták, azóta viszont már 16 és 19 milliárd közé lövik be az applikációt kifejlesztő cég értékét. A Snapchat alkamazásának lényege, hogy a felhasználók álta küldött képek és videók egy idő után automatikusan törlődnek.

Kifizetődő az adatelemzés

Nem kisebb nevekkel, mint a CIA-el és az FBI-al üzletel a 2004-ben alapított Palantir. Az adatelemzésre specializálódott cég 15 milliárd dollárt kóstál jelenleg.

Sokat ér az űrtechnológia

A Google-t is a 2002-ben startoló SpaceX befektetői között találjuk; az űrtechnológiával foglalkozü cég értékét 12 milliárd dollárra becsülik.

10 milliárd fölött a Flipkart is

Az elektronikus kereskedelemre szakosodott Flipkart 11 milliárdot ér, a 2007 óta működő cég elektronikai cikkeket, zenei tartalmakat és könyveket értékesít.

Duplázott a Pinterest

A Pinterest tavaly május óta megduplázta értékét, aktuális értéke 11 milliárd dollár. A 2008-ban alapított cég alkalmazása képek és más webes tartalmak megosztását teszi lehetővé.

Szállodaláncok babérjaira tör az Airbnb

A világ legnagyobb szállodaláncaival versengő Airbnb értéke kereken 10 milliárd dollár. A 2008 működő szállásközvetítő cég szolgáltatása 190 országban érhető el és már beért egy-egy szállodaipari óriáscéget – legalábbis a foglalások számát tekintve.

Tartja magát a Dropbox

A világszerte több mint 200 millió felhasználóval rendelkező Dropbox tartja értékét, mert ahogy 2014 közepén, jelenleg is 10 milliárd dollár a piaci értéke. A felhőszolgáltatással foglalkozó cég 2007 óta működik.
Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük