Megatrendek 2012

A világ elhibázott úton jár és kétségbeesetten próbálnak a döntéshozók azonnali megoldásokat keresni a válság miatt előtérbe került problémákra.

Ezek azonban láthatóan nem működnek, mert a folyamatokat tőlük független megatrendek határozzák meg. Erről azonban egyelőre úgy tűnik, a világ döntéshozói nem akarnak tudomást venni – véli egy nemrég megjelent tanulmányában Németh Tibor, az Eötvös József főiskola docense, a megszűnt Munkaügyi Kutató Intézet volt tudományos munkatársa.

A döntéshozók szinte mindenhol azonosan látják a jelenlegi problémák okait és egy irányban keresik a kiutat. Azokra a jól ismert problémákra, mint “a túl kevesen túl keveset dolgozunk”, “lassú a gazdasági növekedés”, vagy hogy “a szociális rendszerek túlméretezettek, a költségvetések számára elviselhetetlen terhet jelentenek, ami komoly versenyképesség-csökkenéshez vezetett, és súlyos eladósodást indított el”, már évtizedek óta ugyanazokat a válaszokat próbálja adni a világ annak érdekében, hogy visszaálljon a korábban megszokott harmónia.

Vagyis: az állami költekezések lefaragása – elsősorban a szociális ellátásokban, a nyugdíjakban, az oktatásban, az egészségügyben -, nyugdíjkorhatár-emelés, munkában töltött idő meghosszabbítása (minél többen, minél tovább dolgozzunk), a nyugdíjak, bérek leszorítása, vagy az aktívak és inaktívak arányának emelése – állapítja meg Németh Tibor, az Eötvös József főiskola docense, a megszűnt Munkaügyi Kutató Intézet volt tudományos munkatársa a Munkaügyi Személben is publikált Megatrendek 2.0 című dolgozatában.
A szerző négy megatrendet azonosít be, amelyek szerinte alapvetően meghatározzák a globális folyamatokat és nem lehet róluk nem tudomást venni.

1. Megatrend: elöregedés

A népesedés legbensőbb hajtóerejét, és a hosszú távú trendjét meghatározó mutató, a nők teljes termékenységi rátája (TTR), a világ egészében már legalább 50 éve csökken, és a demográfusok számításai szerint 2100-ig tovább fog esni. Emiatt a Föld teljes népessége, úgy 2050 körül tetőzik, majd abszolút értékben csökkenésbe fordul. Ugyanezen számítások szerint 2020 körül a nők teljes termékenységi rátája (TTR) globális átlagban 2,2 alá esik.

Ráadásul az elmúlt 30-35 évben nemcsak a világon, de azon belül minden országcsoportban, régióban is csaknem megfeleződött a népesség teljes termékenységi rátája – mutat rá a szerző, aki ugyanakkor azt is megjegyzi: az általános trendben fáziskülönbségek mutatkoznak, amelyek összefüggésben vannak az adott társadalmak fejlettségi szintjével is. (Például Ázsia, és Latin-Amerika pillanatnyi rátái megfelelnek az európai 50-es, 60-as évekének.)
Ez Németh szerint megállíthatatlan folyamat. A megatrend görbéjét bizonyos kormányintézkedések képesek marginális mértékben és ideiglenesen befolyásolni, de tartósan megfordítani nem lehet, a hatalmi beavatkozásokból következő néhány évnyi “javulás” már rövidtávon elolvad.

2. Megatrend: egyre kevesebben, egyre kevesebbet fogunk dolgozni

Németh szerint azok a gazdaságokban, amelyek már a teljes gépesítés korába kerültek – a dolgozatban vizsgált 60 éves periódus adataira alapozva – már nem növekszik a bérmunka terjedelme, sőt az új gazdaság felé haladva a jelek szerint határozott csökkenésbe kezd fordulni. Ez a folyamat még erősebb lesz a jövőben, hiszen az ehhez szükséges technológia már rendelkezésre áll, csak el kell kezdeni használni. A fejlődéssel ráadásul a jövőben egyre erőteljesebbé válik a bérmunka kiszorító hatás, és a fejlett világban egyre kevesebb ember fog egyre kevesebbet dolgozni, így érdemben ezt a megatrendet sem lehet majd feltartóztatni – véli a szerző.

Ezek alapján Németh szerint a kormányoknak munkahelyteremtés terén alig van mozgásterük. Erőszakos, adminisztratív intézkedésekkel (kontingensek, vámok, felesleges állami foglalkoztatás, közmunka) marginális, lokális, és rövid távú “eredmények” elérhetők és bizonyos gazdaságpolitikai intézkedések (befektetés ösztönzés, élőmunka igényes ágazatok támogatása, az élőmunka költségek leszorítása) is hozhatnak ideiglenesen némi lokális bérmunkatömeg növekedést, de mindezek egy-két év távlatában elolvadnak.

3. Megatrend: növekedés

Németh szerint a gazdasági növekedés megatrendje alapvetően az, hogy minden ország gazdasága eljut a növekedés lelassulásához, csak nem egyszerre, hanem akkor, amikor túljutnak az összefüggő gépi civilizáció kialakulásán. (A gazdaságok növekedését egy – gazdaságonként változó, 50-200 év között variálódó periódust felölelő – haranggörbével lehet jellemezni.) Ez határozza meg, hogy az adott országnak milyen a növekedési mozgástere, kilátása. Egy ország konkrét növekedését bizonyos határok között módosíthatják egyedi tényezők, illetve kormányintézkedések, de a pályáról tartósan letérni nem lehet – állítja Németh.

4. Megatrend: a fejlődés gyorsulása

A negyedik megatrenddel kapcsolatban azt jegyzi meg a szerző, hogy fejlődés számszerű mutatókkal ugyan nem megragadható dolog, mégis általánosan elfogadott tényként kezeljük, hogy a fejlődés gyorsul. Németh arra mutat rá, hogy míg a növekedés vonatkozásában felfelé ívelő pályán (haranggörbén felfelé) haladó gazdaságok mindinkább átveszik a vezető szerepet az új gazdaságba került országoktól, addig a fejlődésben érdemben nem érzékelhető ilyen szerepcsere. Szinte minden újdonság az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, vagy Európában keletkezik. A fejlődés XXI. századi sajátossága, hogy az eredményei rendkívül gyorsan, akár hónapok alatt átkerülnek a fejlődő világba, de a fejlődés “születési” gócpontjai továbbra is a fejlett világban, az új gazdaság országaiban vannak.

Ez van és kész

Németh szerint a világ – a társadalmak, a kormányok, a közvélemény formálók – láthatóan egyelőre nem veszi tudomásul ezeket a folyamatokat, pedig a megatrendekkel szembefordulni lehetetlen. Ezért szerinte bármilyen nehéz is, fel kell hagyni azzal az álommal, hogy a tegnap megszokott receptjeivel fájdalommentesen visszatérhetünk a békés, boldog múltba. Valódi megoldást  csak a megszokott gondolkodásmódunk megváltoztatása jelenthet – véli a szerző.

Világkormány kellene?

Simai Mihály akadémikus az MKT MSZ által szervezett vitán a tanulmányban felvetetteket kiegészítve – egyebek mellett – egy 1995-ben elkészített, a foglalkoztatás jövőjét 2030-2035-ig felvázoló jelentés megállapításaira utalva elmondta: a világon egy hosszú távú és gyakorlatilag megoldhatatlan foglalkoztatási válság köszöntött be. Ennek kapcsán kiemelte: a 2000-2050 között születő gyerekek 95 százaléka a fejlett világon kívül látja meg a napvilágot, a munkaképes korúak aránya soha nem látott mértékűre duzzadt, aminek szűkülése nem nagyon várható, a világ lakosságának többsége pedig már városokban (megavárosokban) él.

A professzor szerint a foglalkoztatottsági válságnak jelentős eleme még, hogy a világ nem képes egy olyan globálisan összehangolt gazdaságpolitikát kialakítani, amelyik ezekre a nagysúlyú problémákra válaszul egy úgynevezett foglalkoztatásbarát fejlődést lenne képes előteremteni. Erre már csak azért is szükség lenne, mert a szociális feszültségek növekedése mindenhol jellemzővé válik és különösen a fiatal munkaképes korúak körében látható munkanélküliség kulcsfontosságúnak tűnik a világ stabilitásának szempontjából is. (Ennek kapcsán példaként az Arab Tavaszt említette, aminek a fő mozgatói a munkanélküli fiatalok voltak.)
Simai szerint  a világon zajló nagy átalakulási folyamatok megkövetelnék azt, hogy a kormányok hatékonyabban működjenek (a gazdaságpolitikai hatékonyság radikálisan csökkent), javuljon a nemzetközi együttműködés és kívánatos lenne egy világkormány létrehozására is. Erre azonban – mint azt a jelen történései is mutatják – a világ döntéshozói nem képesek.

Forrás: napi.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal