Megoldhatatlan adósság gondok Európában

A növekvő államadósság lesz a következő probléma, amely tesztelni fogja az európai országok szolidaritását – vélik elemzők, akik valójában megoldhatatlan gondnak látják az eurótagállamok eladósodását. A kérdés inkább csak az, mikor jön el ezzel kapcsolatban az igazság pillanata.

A német kancellár és a francia államfő a múlt héten ugyan egymás mellett álltak az Európai Parlamentben, majd egymás után szólaltak fel Európa egységét demonstrálva, ám a szolidaritás jelképes megjelenése súlyos gondokat takar – írja Jean-Michel Paul, az Acheron Capital tőketársaság alapító-igazgatója a Bloombergen megjelent elemző cikkében. Az eurózóna két legnagyobb gazdasága széttartó pályára állt, ami setét jövőt sejtet.

  Az euró 15 évvel ezelőtti születése idején a francia és a német gazdaság nem mutatott nagy különbségeket, igaz, ehhez figyelembe kell venni, az utóbbi az újraegyesítés költségeit nyögte. Ezzel szemben ma azt látjuk, hogy a különbségük nagyobb, mint bármikor az elmúlt 25 évben. A GDP-hez viszonyított államadósság két évtizede nem volt annyira eltérő, mint most, ám ami még ennél is nagyobb baj, hogy miközben Németország óriási folyó fizetési mérlegtöbbletet épít, Franciaország esetén mínuszban van ez a mutató.

A különbség nem meglepő – véli a cikk szerzője. Németország, miután másfél évtizeddel ezelőtt végigcsinált egy durva reformsorozatot, óriási hasznát látja az eurózónán belüli fix árfolyamrendszernek. A német újraegyesítés költségei miatt az infláció megugrásától tartó Bundesbank kő kemény megszorító monetáris politikát folytatott az euró bevezetésének idején, ezért a Németország túlértékelt márkával lépett be az eurózónába.

Válaszul a Schröder-kormány durva belső leértékelést hajtott végre, azaz a mérsékelte a gazdaság költségeit, a béreket, a juttatásokat, munkaerőpiaci és költségvetési reformot hajtott végre. Ennek köszönhetően a német gazdaság relatíve hatékonyabbá vált eurózónás társainál. A fix árfolyamoknak köszönhetően ez utat nyitott a német export felértékelődése előtt.

Eközben Franciaországban a 35 órás munkahét bevezetéséről vitatkoztak, szó sem volt költségcsökkentő reformokról. A 2008-2009-es pénzügyi válság és recesszió nyomán azonban elapadtak az állami bevételek, ezért a franciáknak mégis meg kellett volna tenniük, amit a németek egy évtizeddel korábban megtettek. Vagy le kellene értékelniük a nemzeti valutáját, ahogy azt az euró bevezetése előtt többször megtették, azonban most nem tehették meg.

Ezzel készen is állt egy helyes kis csapda. A német költségvetés amúgy is egyensúlyban van, de a pénzügyek rendezettségét segíti a magas folyó fizetési mérlegtöbblet is. Eközben Párizs újabb és újabb kísérleteket tett arra, hogy lendületbe hozza az ország megrendült versenyképességű gazdaságát, amivel növelte a büdzsé hiányát. A deficit miatt az adósság immáron a GDP arányában a szimbolikus 100 százalékos szintet közelíti és a hitelminősítők elkezdték rontani a francia tartozások osztályzatát.

Ez utóbbi nem csupán a franciák baja – figyelmeztet Jean-Michel Paul. Az Eurostat adatai szerint az eurózóna GDP arányos adóssága 2015 első negyedévében hajszálra megközelítette a 93 százalékot. Ez az euró bevezetése óta a legmagasabb arány, miközben az övezet pénzügyi stabilitásának garantálására hivatott, hírhedt maastrichti kritériumok szerint nem lehetne több 60 százaléknál.

A eurózóna eredeti 12 országa közül csak Luxemburg teljesíti ezt az elvárást, a 19 mai tagból csak öt (Luxemburg, Szlovákia és a három balti ország) hozta ezt a mutatót 2014-ben. Ami azt illeti az világ legfejlettebb országait tömörítő OECD-n belül sem sok ország képes ilyen kedvező adósság/GDP arányt produkálni. Jellemzően kicsi, folyó fizetési mérlegtöbblettel rendelkező gazdaságokról van szó.

A nevezetes kritériumokat – a 60 százalékos adósságszinten kívül a költségvetési hiány 3 százalékos maximumát és néhány más mutatót – az inflációtól rettegő németek kérésére fogadták el. Az eurócsatlakozást hajszoló kormányok pénzügyminiszterei nem fogták vissza magukat azoknak a trükköknek az alkalmazásában, amelyektől azt remélték, hogy segítségükkel papíron teljesíthetik a számokat.

Franciaország távközlési cégeinek nyugdíjalapját fejte meg, hogy egyensúlyba hozza büdzséjét, Belgium az állami vállalatok kasszáját ürítette ki, Olaszország származékos ügyletekkel javította egyenlegét. Abban bíztak, hogy az euró megszületése után várható alacsony kamatszintek hosszabb távon minden problémát megoldanak, a vétségek “el lesznek felejtve”.

Jelenleg az Európai Központi Bank (ECB) havi 60 milliárd dolláros kötvényvásárlásai tartják alacsonyan a magas adóssággal küszködő eurótagállamok kötvényhozamait. Ez a pluszkereslet azonban nem fog örökké a segítségükre sietni – hangsúlyozza cikkében a pénzügyi szakember. Ahhoz, hogy kiegyenlítődjenek az euró-tagállamok gazdaságai közti különbségek, a magas adóssággal és deficittel küszködő országoknak gyorsan csökkenteniük kellene gazdaságuk termelési költségeit – leginkább a béreket és az adókat, s az utóbbi miatt az állami kiadásokat.

Ez azonban politikailag kezelhetetlen gondokhoz vezetne. Alternatív megoldás lehetne, hogy az érintett országok büdzséjét kiegészítenék, ám ehhez vagy európai vagy német forrást kellene találni, ami szintén elképzelhetetlen. Nem csupán az a gond, hogy nincs olyan mechanizmus – például közös kötvénykibocsátás -, amelyben egy ilyen transzfert le lehetne bonyolítani.

A nagyobb baj az, hogy Franciaország túl nagy ahhoz, hogy csődbe mehetne, miközben ahhoz is túl nagy, hogy kívülről rendbe tegyék pénzügyeit. Ebből a dilemmából nem látszik a kiút. Nem tudni, hogy az eurózóna mekkora adósságot képes elviselni. Japán esetén ugyan ez az arány a GDP 250 százaléka, de ott a hazai lakosság és más befektetők kezében van az állam tartozásának döntő többsége.

Bismarcknak nem volt szüksége maastrichti kritériumokra, hogy bevezesse az egyesített Németországban a márkát. Kései utóda, Helmut Kohl szintén csont nélkül felajánlotta a keletnémeteknek a nyugati márkát, mit sem törődve annak költségeivel. A monetáris uniók ugyanis nem gazdasági kritériumokra épülnek, amelyet a rendszer tagállami kijátszhatnak, akármilyen gondosan alakították ki is azokat – véli Jean-Michel Paul.

Vagy egy erős állam hegemóniája tarja fenn az ilyen valutarendszereket, vagy a részt vevő országok közös identitása, ami az eurótagállamok esetén hiányzik.

Forrás: napi.hu

Hasonló kérdésekkel foglalkozik a Befektetői Iskola, ahol a fenti helyzetet már két éve bemutatom.

Ismerje meg a világ valós helyzetét, működését.

dr.Tatár Attila

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások