Mely vállalkozásnak van szüksége tőkebevonásra?

Különösen a kisméretű vállalkozások, az exportorientált cégek, valamint a közép-magyarországi vállalatok érdeklődnek tulajdonosi tőke bevonása iránt – derül ki az MFB Periszkóp legújabb elemzéséből.

Az MFB 2016. őszi felmérése alapján, bár számszerűen csak a vállalatok 4,5 százaléka tervez idén tőkebevonást, növekedési, illetve megújulási képességük nyomán ezek a cégek kiemelt fontosságú szereplői a vállalati szektornak. Elsősorban a mikrovállalkozások (6,4%), a közép-magyarországi székhelyű vállalatok (6,3%) és az exportra fókuszáló cégek (6,5%) körében haladja meg az átlagot a tőkebevonást tervezők aránya. A kisebb cégek számára tőkehelyzetük miatt a hitel, míg a budapesti és a pest megyei vállalkozások számára az uniós források elérhetősége korlátozott.

A reprezentatív felmérés szerint az infokommunikáció és az oktatás területén működő cégek legalább tizede jelezte, hogy gondolkodik tőkebevonásban. A válaszok alapján az átlagot jelentősen meghaladó mértékű kockázatvállalás és innovációs hajlandóság jellemzi ezeket a vállalkozásokat, akik ezáltal a vállalati szektor megújulásában is jelentős szerepet játszhatnak.

Az MFB Periszkóp elemzése azt mutatja, hogy 2017-ben potenciálisan körülbelül 800-1100 milliárd forint körüli tőkeigény jelentkezhet a magyar vállalati szektorban, ami az idei évre előre jelzett GDP 2,1-3,0%-át teszi ki. Az érdeklődő cégek átlagosan 100 millió forinttal számolnak, ez 70 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábban bevonni tervezett tőke nagyságát. A vállalkozások fele legalább 2-5 éves együttműködésre készül egy-egy potenciális befektetővel, a tőkebevonás teljes lezárására ugyanakkor átlagosan minimum 5 évet valószínűsítenek.

Az MFB Periszkóp a Magyar Fejlesztési Bank havonta megjelenő gazdasági jelentése, amely az aktuális reálgazdasági és pénzpiaci tendenciák értelmezése mellett, a magyar gazdaság és annak tágabb környezetének aktuális témáival foglalkozik alapvetően vállalati és banki szemszögből.

Főbb kulcsszavak: Hitel termék, Támogatás, üzleti terv készítés, Vállalat Cimkék: , , , , , ,

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások