Milyen költsége van az ásványvíznek?

Talán elsőre furcsán hangzik, de egy másfél literes ásványvíz fogyasztói árában maga a víz a legkisebb, szó szerint filléres tétel, miközben egy-egy palackon a kereskedők és költségvetés keres a legtöbbet. A végül hulladékban landoló csomagolásra évente súlyos ezreseket is költhetünk.

Legkevesebb a víz….

Meglepő lehet, de az egyik legnagyobb szelet itt is a költségvetésé, miközben a legkisebb tételt maga a víz jelenti, pontosabban a kitermelésért fizetendő ún. vízkészletjárulék. Ez a kitermelt mennyiségtől és helytől függően széles sávban mozog, a felső határ köbméterenként 70 forint felett van. Iparági forrásaink szerint a gyakorlatban ennél kisebb összegről, mintegy 10 forintról van szó, ami literenként mindössze egy fillért jelent. Mivel a kitermelt víz jóval olcsóbb mint a vezetékes, a töltőrendszer tisztításához is ezt használják, így összességében egy másfél literes termék előállításához – technológiától függően – 2-2,5 liter víz fogy. Maradva az állami bevételeknél, a büdzsébe vándorol a 27 százalékos áfa és a palackonként átlagosan 2,5 forintra rúgó környezetvédelmi termékdíj is.

A vizet persze meg kell találni, felszínre kell hozni, illetve palackba kell tölteni. Az ehhez szükséges beruházás igencsak tőkeigényes mulatság – hívta fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó szakértő. Egy kút akár 700 millió forintba is kerülhet attól függően, hogy milyen gyorsan sikerült vízzáró réteggel zárt, behatástól mentes, állandó hozammal és lehetőleg állandó hőmérséklettel bíró vízforrást találni, egy palackozó gépsor pedig további mintegy 1,5 milliárdot kóstál. Egy komplett, korszerű üzemre így könnyen el lehet költeni 2,5-3 milliárd forintot, ám a végösszeget emelheti, ha több gépsor üzemel vagy netán a kút elsőre nem hozza a kívánt hozamot, minőséget. Az, hogy a kezdeti beruházás összege mekkora összeget képviselhet egy-egy palack ásványvíz fogyasztói árában, az invesztíció nagyságától, forrásától (saját vagy hitel), az elvárt megtérülési időtől, a termelés volumenétől egyaránt függ. Forrásunk szerint egy nagyobb gyártó esetében sem több az amortizációra elszámolható összeg palackonként 2-3 forintnál.

Egy család heti 2 karton (12 palack) ásványvízzel számolva éves szinten akár 10-20 ezer forintot kidobhat a szemétbe, jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtő konténerbe: ennyibe kerül ugyanis a megvásárolt termékek csomagolása. Ehhez képest a kereskedelmi láncoknál – már ahol van ilyen lehetőség – darabonként 1-2 forintot adnak a visszavitt PET-palackokért.

A víz felöltöztetése nagyságrenddel nagyobb tételt jelent. A palack és a kupak ára alapvetően a benne lévő anyag mennyiségétől, a címkéé pedig attól függ, hogy hány színnel nyomták. A kupak darabja nagyságtól és minőségtől függően 1-2 forintba kerül, a palack anyagául szolgáló PET grammja pedig körülbelül 1 forintba. A szénsavmentes vizek flakonja 14-19, a szénsavasoké 16-28 grammot nyom, azaz a palack költsége nagyjából 15-30 forint között alakul. Egy címke már 2 forintból is kihozható, de egy díszesebb dizájn 5 forintra is felsrófolhatja ezt az összeget.

Mindezeket összevetve jól látszik, hogy az olcsóbb termékek gyártói e tételeken tudnak sokat fogni, jelentős részben ettől is függ a terméken elérhető haszon. Nem véletlen, hogy például a diszkontok saját márkás vizei egyszerű címkével kelletik magukat, a vékony falú palack pedig a termék kinyitása után könnyen deformálódik. (Hulladékszempontból persze a mérsékeltebb anyagfelhasználás a jobb megoldás.) A göngyöleg olcsóbbá tételének további módja, hogy néhány százalék erejéig újrafelhasznált műanyagot is felhasználnak. Erre a megoldásra gyanakodhat a vásárló, ha kissé opálosnak látszó vagy színezett palackban forgalmazott vízzel találkozik.

Egyre több ásványvíz fogy

Az elmúlt években növekvő tendenciát mutat mind az ásványvízpiac, mind azon belül a gyártói márkák részesedése. Tavaly elérte az egy főre eső fogyasztás a 116 litert a 2011-es 114, illetve a 2000-es 39 liter után, a gyártói márkák részaránya pedig a 71 százalékot.

A gyártás energiaköltségei – üzemmérettől, korszerűségtől függően – palackonként 1,5 forintot tehetnek ki. Nincs ingyen a minőségbiztosítás sem, sőt. A piacvezető cégeknél akár több mint tucatszor is mintát vesznek a vízből a gyártás során, majd egy hétig pihentetik a készterméket – ennyi idő alatt futnak végig a labortesztek. Egy-egy minőségbiztosítási vizsgálat százezer forintot is kóstálhat, a labor alapfelszerelése több tízmillióba kerül, működtetése pedig havi szinten milliós költséget jelent. Ehhez jön még a töltősor rendszeres és alapos takarítása is, ami lényegében ugyanazokat a folyamatokat jelenti, mintha a palackozás menne, csak épp a bevételt hozó végtermék nélkül. Mindennek költsége egy-egy palackra vetítve 1-3 forintot tehet ki.

A logisztikai és a személyi és egyéb rezsiköltségek széles skálán szóródhatnak. Utóbbi a csapat nagyságától függ – az sem mindegy, hogy egyáltalán van-e komolyabb értékesítő gárda -, előbbi pedig attól, hogy az adott gyártó saját terítési rendszerrel dolgozik-e (ez a jóval drágább megoldás), vagy direkt szállít a kereskedelmi láncoknak. A marketing- és promóciós költség szintén erősen brand-, és kampányfüggő, a példánkban szereplő átlagos márkás víz esetében 10 forinttal számoltunk palackonként.

Az átadási ár a fogyasztói ár nagyjából felére rúg, márkától, partnertől függően. Az ehhez mért gyártói margin széles sávban ingadozik gyártótól és a fent részletezett tételektől függően, a százalékban mérve egy, de akár két számjegyű is lehet.

A láncoknak saját márkás vizet beszállító cégek számára rengeteg tér nyílik a spórolásra. Vékonyabb falú palack, kisebb kupak, egyszerű címke, nullához közelítő amortizációs és promóciós költség – ezzel palackonként több tíz forint takarítható meg a márkás termékekhez képest. Ehhez jön még a méretgazdaságosság is, hiszen egy-egy gyártó több láncnak is beszállít, ráadásul jellemzően nem saját flottájával teríti az árut, vagyis a logisztikai költségei szintén szerényebbek.

Forrás: napi.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal