Miről szól a PayPal sztori?

Szárnyalás jöhet az eBayről nemrég leválasztott PayPal részvényeiben – írja a pénzügyi magazin, a Barron’s. Ehhez persze az kell, hogy bejöjjenek azok a beruházások, amiket az innovációra költ a társaság.

Az elmúlt napokban látott részvénypiaci turbulenciák megviselték a PayPal részvényeit is, a kibocsátási árhoz képest jóval alacsonyabban forognak most a papírok, pénteken már 35 dolláron fejezték be a kereskedést. A Barron’s pénzügyi magazin szakértői ugyanakkor nagy felértékelődési potenciált látnak a papírokban, véleményük szerint akár 46 dollárig emelkedhet az árfolyam, ami 40%-os emelkedésnek felel meg.

A PayPal lesz a következő nagy sztori?
Ehhez azonban az kell, hogy bejöjjenek azok a beruházások, amiket a társaság a fizetési rendszerének fejlesztéseire fordít. Ráadásul azzal, hogy leválasztásra került az eBayről, számos lehetőség megnyílt a cég előtt partneri kapcsolatok kiépítésére, például az eBay versenytársaival, akik eddig nem igazán jöhettek szóba.

Az elmúlt években a növekedés elsődleges hajtóereje az online fizetési üzletág volt az eBaynél, a legutóbbi két negyedévben már több bevétele volt a PayPalnak, mint amekkora bevétele az alaptevékenységnek számító internetes kereskedelmi üzletágból származott.

A PayPal jelenleg 170 millió aktív felhasználóval rendelkezik világszerte. Az eBay két nagy versenytársa, az Amazon és a világ legnagyobb internetes kereskedelmi cégének számító Alibaba is rendelkezik saját online fizetési megoldással. Az Amazon több mint 200 millió felhasználóval büszkélkedhet, míg az Alibaba alá tartozó AliPay-nek 300 millió regisztrált felhasználója és 100 millió mobil felhasználója van.

A PayPalon keresztül az elmúlt egy évben több mint 240 milliárd dollárnyi fizetést bonyolítottak le. A készpénzmentes fizetések terjedése megállíthatatlan, jönnek a mobilos fizetési megoldások az okostelefonok terjedésével. Ennek megfelelően a PayPal is kiemelt figyelmet fordított az elmúlt negyedévekben a mobilos alkalmazására és ennek meg is lett az eredménye, robbanásszerűen nő a mobilos felhasználók száma.

Júliusban választotta le önálló tőzsdei cégbe a PayPalt az eBay, ezzel története során már másodszor ment tőzsdére az online fizetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat. Először 2001-ben, de akkor csak egy évig tartotta a pályafutása, mivel az eBay felvásárolta. A PayPal jelenleg egy 42 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú cég, nagyobb, mint az eBay, amely jelenleg 33 milliárd dolláros piaci kapitalizációval büszkélkedhet.

A PayPal részvényei előretekintő P/E ráta alapján jelenleg a legdrágábbak a szektorban az árfolyamesés ellenére is.

Viszont EV/EBITA-ráta alapján valamivel alacsonyabb érték adódik a PayPal részvéyeire, mint az iparági medián.

Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük