Az európai államok közötti munkaerő-vándorlás az elmúlt évtizedben lényegesen intenzívebbé vált. Tekintettel a munkaerő-vándorlás nagyságrendjére, valamint a tagállamok demográfiai kilátásaira a munkaerő-vándorlás egyre inkább a nemzeti gazdaságpolitikák fókuszába kerülhet.
Az Európai Uniót eltérő gazdasági fejlettségű tagállamok alkotják, az egyes országokra jellemző bérszínvonal lényegesen különbözik. Mindeközben az európai integráció egyik alapelve a munkaerő szabad mozgása, ami magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.
Összességében tehát az EU-ban a jövedelemkülönbségek a munkaerővándorlás szempontjából erős motivációt jelentenek, a külföldi munkavállalás pedig viszonylag könnyen kivitelezhető. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy az újonnan csatlakozó, a magországoknál jellemzően kevésbé fejlett tagállamokban az EU-hoz való csatlakozást követően felgyorsult a munkaerő elvándorlása és a népesség egyre nagyobb aránya él más országban, mint ahol született
Az EU-s tagországok demográfiai kilátásai miatt különösen nagy jelentősége van az Európán belül felerősödött munkaerő-áramlásnak. Gyakorlatilag az összes tagország népessége csökken, ez a tendencia pedig a befogadó országok számára a beáramló munkaerő értékét fokozottan növeli, míg a küldő országokban a csökkenő népesség okozta problémát erősíti fel. A népesség-vándorlási és demográfiai kihívások ily módon szorosan összefüggenek, ezért is lényeges, hogy a kormányzati intézkedések minél nagyobb mértékben támogassák a versenyképességi és demográfiai fordulat elérését is.
A munkaerő-vándorlás következményeit nehéz teljes körűen számszerűsíteni, de a nagyságrendje Európa-szerte olyan mértéket ért el az elmúlt 10 évben, hogy az jelentős hatást gyakorolhatott az érintett gazdaságok kilátásaira. Atoyan és szerzőtársai megbecsülték, hogy a kivándorlás milyen mértékben befolyásolta egyes országokban az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP-t), valamint hogyan hatott az adott ország felzárkózására az európai átlaghoz viszonyítva. Az eredményeik azt mutatják, hogy a munkaerő-elvándorlás az általuk vizsgált 1995-2012-es időszakban lassította az újonnan csatlakozó európai tagországok felzárkózását. A felzárkózásbeli lemaradás egyes, súlyosan érintett országok esetén (Horvátország, Észtország, Szlovénia, Románia) elérhette a 6-10 százalékpontot is, és ez a lemaradás túlnyomórészt a képzett munkavállalók kivándorlásának tudható be. Ebben az összehasonlításban Magyarország kifejezetten kedvező helyzetben van, ugyanis hazánk esetében a kivándorlás 2012-ig mindössze 1,8 százalékpontos lemaradást okozott 1995 óta.
Forrás: vg.hu
