Semmit sem képes tenni a világ rászorulóiért a davosi Világgazdasági Fórumra összesereglett felső tízezer – állapítja meg a MarketWatch szakírója, aki összeveti az elmúlt évek hangzatos szlogenjeit a halk valósággal.
Kik vesznek részt a davosi fórumon? Van bármi haszna Davosnak? Ezek az emberek a globális elit tagjai. A fórum azt sugallja róluk, hogy önfeláldozó kapitalisták, gondolkodók, újítók, olyanok, akik – ahogy a rendezvény jelmondata alapján elvárható – igyekeznek jobbá tenni a világot.
Minden év elején üzleti vezetők, politikusok, kormányzati tisztviselők, bankárok, tudósok, sőt mozisztárok randevúznak egymással a svájci síparadicsomban – miért is? Hogy kapcsolatokat építsenek egymással. A rendezvény hangzatos jelmondatai persze nem erről szólnak. Újraszabni a világot – hirdette a 2014-es szlogen, A nagy átalakulás – szólt a két évvel korábbi.
A Világgazdasági Fórum szervezői és résztvevői azt az imázst igyekeznek eladni magukról, hogy a gazdagok és híresek képesek megoldani a világ problémáit, és talán elég sok pénz felett rendelkeznek ahhoz, hogy segíthessenek a szegényeken és a jogfosztottakon.
A davosi fórum hívei azt híresztelik, hogy a találkozó az új ötletek, megoldások inkubátorháza. A WEF azzal próbálja bizonyítani ezt, hogy a svájci hegyek között született meg az Izrael és a palesztinok között létrejött, 1993-as oslói megállapodás ötlete. Látva az azóta elmúlt több mint 20 évet ez azt juttatja az ember eszébe, hogy nem minden találmány éli túl, ha kikerül az inkubátorból.
Az elmúlt évek jelmondatai ugyanakkor arról árulkodnak, hogy a nagy rongyrázás résztvevői nem hogy a megoldásokról nem tudnak semmit, de azzal sem mindig vannak tisztában, mi történik valójában a világon.
Fogjunk össze minden erőt a világgazdaság fellendítésére! – hirdette az 1993-as jelmondat. Ezt azután nem a világ, hanem az USA egy évtizedes fellendülése követte költségvetési többlettel és a számítástechnika forradalmával színezve.
A bizalomépítés jegyében hirdették meg a 2003-as fórumot, majd rá két hónapra az USA hadserege lerohanta Irakot, ahol nyomát sem találta azoknak az eldugott atomfegyvereknek, amelyek miatt megtámadta az országot. A válság utáni világ megformálását ígérték a résztvevők 2009-ben – a pénzügyi világválság mélypontján -, mintha ez valamiféle mérnöki munka lenne.
Egy évre rá az Újragondolni, újratervezni, újraépíteni szlogent választották a szervezők, ám az ezt követően kirobbant európai adósságválság megmutatta nekik, hogy valami nagyon nem stimmel a világ pénzügyi rendszerével. A fenntartható növekedést hirdető 2013-as jelszó egyszerűen rossz jóslatnak bizonyult.
Ugyanez volt a helyzet a 2015-ös davosi rendezvénnyel, amelyen az „Új globális környezet” témáját járták körül a résztvevők. Hát, nem arra gondoltak, amit az év februártól decemberig terjedő időszaka hozott. Olyan gazdasági növekedésről szólak a beszédek, amely a korábbinál hathatósabb szociális eredményeket hoz. Ehelyett jött a terrorizmus erősödése, a bevándorlási cunami és a világgazdaság bővülése lelassult.
Tény viszont, hogy a szlogen igaznak bizonyult: ez tényleg egy új világgazdasági környezet.
Amikor 2400 befolyásos, ismert személy összejön egy helyen, mint ahogy az minden év elején Davosban történik, akkor a nagyközönség nagy dolgokra számít. Az agytröszt tagjai maguk között vannak, csak mobilketyeréikkel kell megosztaniuk bensőséges kapcsolatukat. Joggal feltételezhetjük, hogy ebből biztosan kijön valami jó. A valóság azonban szerényebb ennél.
A síparadicsom kínálta, elzárt (luxus)környezet kiváló helyet biztosít a gyümölcsöző kapcsolatok építésére szolgáló társasági életnek, ám az igazi innovációk csendesebb helyeken születnek. Nem valószínű, hogy a díszes gyülekezet valaha elő fog állni akár egyetlen olyan áttöréssel, ami jobbá teszi a világot.
Forrás: napi.hu
