Nagyon fogy az állampapír

Június végéig a lakossági állampapírok új (nettó) kibocsátása elérte a költségvetés ez évre tervezett finanszírozási igényét, azaz az év felénél sikerült annyi forrást bevonni, ami az egész éves költségvetési hiányt és az egyéb finanszírozandó tételek összegét kiteszi.

Az év első hat hónapjában 960 milliárd forinttal, 4477 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forint állampapírok állománya.

A június havi állománynövekedés 52 milliárd forintot tett ki. Az állampapírok e havi értékesítése a Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) kivételével a megszokott ütemben zajlott. A KKJ esetén – mely összességében most is a legkeresettebb állampapír – júniusban négy értékesítésre öt lejárati nap jutott, így alakult ki a kisebb állomány.

A lakossági állampapír program kialakítása óta az éves értékesítési adatok folyamatosan emelkednek, azonban az idei az első év, amikor hat hónap alatt teljesült az egész éves hiány finanszírozása a lakosság segítségével. Fontos figyelembe venni, hogy az átmeneti finanszírozási többlet a forintban számított államadósság átmeneti emelkedését okozza. Az állampapírok értékesítésekor az adósság emelkedik, majd a törlesztésekkel csökken. Az év közbeni többletkibocsátás ezért nem emeli meg az év végi adósság értéket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük