Ne a félelem uralja az életünket!

Válság van, komoly bajban van az ország és egyenként mindnyájunknak számadást kell készítenünk arról, hogy bennünket hogyan érint a kialakult helyzet, milyen tartalékokkal rendelkezünk, mit tehetünk és mit nem.

A média tobzódik a válsággal kapcsolatos hírekben, eddig is igyekeztek sokkolni az embereket mindenféle negatív információval, de ami most zajlik az már veszélyes: az emberek pontos és objektív tájékoztatása helyett csak a sokkolást tekintik céljuknak. Teljesen leszoktak az újságírók a tények, számadatok, elemzések közléséről, az érzelmek uralják a médiát. Ez pedig „önbeteljesítő jóslatként” tovább mélyítheti a válságot, hiszen a félelemben élő tömegek dermedten nézik a folyamatokat és cselekvésképtelen állapotban csak a kivárásra tudnak gondolni, pedig volna mit tennünk…

Soha nem volt ennyire szükségünk a józanságra!

Mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy őt hogyan érinti ez a válság, meg tett-e mindent a várható és nem várt hatások kivédésére, egyénileg kell helyzetértékelést végeznünk, ha ebben a „szakértők” és a média nem segít bennünket.

Reális helyzetértékelést!

Senki sem meri kimondani, hogy a nehezén már túl vagyunk, hiszen a bajok felismerése tart a legtovább. Az előrelépésre kellene koncentrálnunk, túl kell jutni a félelem okozta bénultságon! Az elmúlt 20 évben elkövetett hibákat most már kénytelenek vagyunk lenyelni, új emberekkel, új, cselekvő időszaknak kell jönnie. Az ígérgetések és szócsaták ideje lejárt, végrehajtható programra, az „elmaszatolt” reformok tényleges végrehajtására van szükség.

Egy pozitívuma van a válságnak, most már kénytelenek vagyunk az elodázhatatlan átalakításokat végrehajtani, mert nincs más lehetőségünk, nincs már mit felélni: le kell építeni az államot, átalakítani az állami végrehajtó rendszert, oktatást, egészségügyet, nyugdíjrendszert, a munka és a gazdasági élet teljes rendszerét.

Eljutottunk a mélypontra, innen már csak felfelé vezethet az út.

Nem tudok félelemben élni, nem szeretném az életemet a 400 Ft-os euró rémképével, a gazdaság teljes összeomlásával, az önellátásba menekülő kisközösségek felépítésével és a középkorba visszasüllyedő ország rémképével szembesülve leélni.

Van esélyünk, vannak eszközeink, igenis mi vagyunk a sorsunk alakítói. De el kell végre kezdenünk a tetteket, nem elég beszélni és a korábbi évekhez hasonlóan mindenki számára előnytelen kompromisszumokat gyártani, látszatintézkedéseket hozni.

Nem lehet mindent kisstílű politikai céloknak alárendelni és egy országot az orránál fogva vezetni – örökké.

Mit lehet tenni?

A politikusaink egy külön világban élnek, csak arra lesznek hajlandóak, amit kikényszerítünk belőlük. Létre kell jönnie egy legitim, szakértői kormánynak, amely egy konkrét, társadalmi konszenzuson alapuló program következetes végrehajtására kap mandátumot.

A lehetőségeink beszűkültek, ami valahol előnyt is jelent egy olyan országban, ahol egyébként egy cselekvésképtelen, önző elit uralkodik. A válság fogja kikényszeríteni a változásokat.

Egyéni stratégiák és közösségek

Individualista világban élünk, a közösségek helyett az egyének állnak az értékrend középpontjában. Egyénileg kell kitalálnunk, hogy hogyan éljük túl a jelenlegi válságot, fel kell mérnünk a tartalékainkat, lehetőségeinket, kockázatainkat. A számadás végén pedig el kell jutnunk oda, hogy a kivezető utat csak közösen találhatjuk meg, ismét hinnünk kell a közösségekben!

A társadalomnak ismét fel kell építenie a kis közösségeit, létrehozva egy új rendszert, amelyben a család, a lakó- és munkahelyi közösségek, civil szerveződések jelentik az alappilléreket. Ismét fel kell ismernünk a közösségekben rejlő erőt és élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel. Ezek a közösségek nem a régi, ránk eröltetett szocialista csökevények újraélesztésén, hanem a valós érdekek és célok felismerésén és képviseletén kellene hogy alapuljanak.

A cselekvő ember

Ebben az országban a tömegek csöndben tűrtek, hagyták, hogy a nevükben, helyettük döntsenek húsba vágó kérdésekről. Ennek mára teljes mértékben vége. Mindenkinek rá kell jönnie, hogy a saját életével neki kell rendelkeznie, a véleményét képviselnie kell, a döntési helyzeteket fel kell ismernie és bátran vállalnia a véleményét, mert különben ismét a nevünkben fognak dönteni, reménytelen helyzetbe taszítva a bénult, közönyös és kiábrándult tömegeket.

Akkor tényleg nem marad más lehetőség, mint az ország elhagyása. A szegények, kiszolgáltatottak maradnak, akinek jó szakmája, tartalékai, nyelvismerete van, az pedig elmegy ebből az országból. Ezzel viszont akkor a magyarság, a nemzet szűnik meg, a privatizált vagyon maradékát is elkótyavetyélve idegenek települnek be a Kárpát medencébe….

Ma még van esély és kellő eszköz a kezünkben, hogy a legrosszabbtól megmentsük a közösségünket. Én csak ebben tudok hinni, nem szeretnék az elsők között külföldre menők között lenni.

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal