Nem kell a részvény

Az élre ugrott az állampapír a lakossági megtakarítási versenyben. A lekötött bankbetétet már rég lekörözte, most a befektetési alapokat is sikerült elhagynia.

A bankok után az alapkezelőket is maga mögé utasította az állam a lakossági befektetésekért folyó versenyben. Augusztusban a háztartások állampapír-állománya a jegybank adatai szerint már 3835,7 milliárd forintos csúcson járt, leelőzte a befektetési alapokat, vagyis az állampapír lett a legkedveltebb lakossági megtakarítási forma. A lekötött betétek állománya ugyanekkor már a 3 ezer milliárd forintot sem érte el.

A lakossági állampapírokra még mindig busás kamatot fizet az állam: a legalacsonyabb, évente 2 százalékos bónusz a Féléves Kincstárjegyre és a Kincstári Takarékjegyre jár. Vannak azonban olyan többéves lejáratú lakossági állampapírok is, amelyek a mostani kamatperiódusban 3 százalékosnál magasabb kamatot fizetnek. Nem meglepő ezek után, hogy az idén az első nyolc hónapban a 680 milliárd forintot is meghaladta a háztartások nettó állampapír-vásárlása. A háztartások teljes értékpapír-állománya a nyolcadik hónap végére 8220 milliárd forint fölé emelkedett, ennek már a 46 százaléka állampapír.

Miközben az állampapírokat folyamatosan vásárolják a kisbefektetők, a többi értékpapír népszerűsége csökken. Jelzáloglevélből például már csupán 4 milliárd forintnyi van a háztartásoknál, augusztusban csaknem 8 milliárd forinttal csökkent a náluk lévő állomány. Ennek egyik magyarázata az, hogy volt olyan hitelintézet, amely éppen tíz évvel korábban, a kamatadó bevezetése kapcsán kibocsátott tízéves jelzálogleveleket lakossági befektetők számára, ezek pedig most jártak le.

A háztartások banki kötvényállománya is folyamatosan csökken, jelenleg 240 milliárd forintot is alig éri el, az egyéb céges kötvényeké pedig 25 milliárd forint körül stagnál azóta, hogy a jegybank az egyébként értéktelen Quaestor-kötvényeket bő egy évvel a botrány kirobbanása után a gyakorlatban is lenullázta a számlákon. Befektetési alapokból az idén csaknem 100 milliárd forintot vontak ki a kisbefektetők. A tőkekivonás főleg a pénzpiaci alapokat érintette, amelyek hozama újabban a nullához közelít. Néhány befektetési alap egyébként továbbra is vonzza a friss megtakarításokat, különösen az ingatlanalapok kedveltek a háztartások körében. Augusztusban a háztartások értékpapírszámláin már több ingatlanalapos, mint pénzpiaci alapos befektetési jegy volt.

A részvényekben sem hisznek a lakossági befektetők. Az első nyolc hónapban 43 milliárd forintnál is többet vontak ki a magyar tőzsdéről annak ellenére, hogy igazából csak kerestek a papírjaikon. A jegybank adatai szerint a kisbefektetők több mint 45 milliárd forintnyi hozamot értek el augusztus végéig. A lakosságnál összesen 322 milliárd forintnyi magyar részvény volt a nyolcadik hónap végén, vagyis az egész év során jóformán stagnált az állomány. A bankrészvényekben különösen nem bíznak a kisbefektetők, több mint 24 milliárd forintnyit adtak el az idén, hiába kerestek összesen mintegy 23 milliárd forintot az alig 120 milliárd forintnyi bankpapírjukon.
Forrás: vg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük