Nem mennek ki a szabadba a gyerekek

Elképesztő eredményre jutott egy országos brit felmérés – írja a Guardian. A kutatók azt vizsgálták, hogy mennyi időt töltenek a gyerekek a parkokban, erdőkben, réteken, tehát a szabad ég alatt, és miért.

Az országszerte megkérdezett kétezer, 5–12 éves kor közötti gyereket nevelő szülő beszámolója szerint a gyerekek 64 százaléka kevesebb mint egy órát játszik naponta a szabadban: ennél az elítélt rabok számára kötelezően előírt szabadtéri tartózkodás is több.

A gyerekek ötöde egy átlagos napon egyáltalán nem tölt időt a szabadban. Egy korábbi, februári kutatás szerint kilenc gyerek közül több mint egy legalább egy éve egyáltalán nem járt parkban vagy a természetben. Az ENSZ ajánlása szerint az iskolás korú gyerekeknek legalább napi egy órát kéne a szabadban játszaniuk.

A kutatók a jelenség okai között a szülők félelmeit, a megfelelő zöldterületek hiányát és az elektronikus kütyük jelentette csábítást sorolták fel. A csökkenő szabadtéri aktivitás hozzájárul a gyerekek elhízásához, és rontja a mentális állapotukat. A gyerekek kétszer annyi időt töltenek a képernyők előtt, mint odakint.

A brit kormány most a nemzeti parkokkal karöltve lépéseket tervez, hogy növeljék az iskolások által a szabadban töltött időt.
Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük