Növekedési Hitelprogram – meghosszabbítva!

A Monetáris Tanács a Növekedési Hitelprogram második szakaszának egy évvel történő meghosszabbítása mellett döntött. A hitelszerződések megkötésére vonatkozó jelenlegi, 2014 végi határidő 2015 végére tolódik ki, a hitelek lehívására pedig, ahogy jelenleg is, egyes hitelcélok esetén további fél év áll majd rendelkezésre.

A Növekedési Hitelprogram (NHP) két szakasza keretében mostanáig összesen több mint 16 ezer kis- és középvállalkozás jutott hitelhez, mintegy 1140 milliárd forint összegben, ami a jelenlegi KKV-hitelállomány több, mint 20 százaléka. Tekintettel a program második szakasza szerződéskötési időszakának közelgő, 2014 végi határidejére, a hitelintézetek és az üzleti szféra szereplői kérték a Magyar Nemzeti Banktól a program meghosszabbítását. A hitelkeresleti és hitelkínálati tényezőket mérlegelve a Monetáris Tanács indokoltnak tartja a program fenntartását egy újabb átmeneti időre, amíg nem várható javulás az NHP-n kívüli piaci hitelezés alakulásában.

Az NHP jelentős lökést adott a vállalatihitel-piacnak. A jegybanki program hatására a teljes vállalatihitel-állomány évek óta tartó erőteljesen csökkenő trendje megtört, míg a KKV-hitelállomány már emelkedik. Az NHP nélkül a teljes vállalati, illetve a KKV-hitelállomány az MNB becslése szerint éves alapon továbbra is mintegy 4, illetve megközelítőleg 6 százalékos zsugorodást mutatna.

Szintén indokolt a program meghosszabbítása az EU-s források lehívásában rejlő lehetőségek maximális kihasználása érdekében. Az EU-s pályázatok jelentős része ugyanis várhatóan jövő év folyamán kerül majd meghirdetésre. A pályázatok kiírása jelentős keresletet támaszthat mind az EU-s támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek, mind az ezekhez kapcsolódó beruházási hitelek iránt. A program második szakasza időkeretének meghosszabbítása és ezáltal a hosszú futamidejű, fix kamatozású hitelek piacának működése nagymértékben segít az EU-s források lehívásában és optimális felhasználásban.

Mindezekre tekintettel a Monetáris Tanács döntése értelmében a program második szakaszának jelenleg 1000 milliárd forintos, de szükség esetén – a mindenkori makrogazdasági környezet és hitelezési folyamatok fényében – további 1000 milliárd forinttal megemelhető keretösszege 2014 végét követően is elérhető marad a kis- és középvállalkozások számára. A szerződéskötés határideje 2015. december végére módosul, és ahogy jelenleg is, a teljes hitelösszeg lehívására egyes hitelcélok esetében további fél év áll majd rendelkezésre, így a folyósítások 2016. június végéig kezdeményezhetők.

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal