Privát bankba megy a vagyon

Tovább nőtt azoknak az ügyfeleknek az aránya, akiknek a szolgáltatók adatközlése szerint 50 millió forintnál is nagyobb vagyonuk van. Június végén arányuk 64%-ot tett ki, bár ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a szolgáltatók többségénél eleve nem is lehet privátbanki ügyfél az, akinek nincs ekkora vagyona.

Ettől persze még igaz, hogy az egyes ügyfelek kezében egyre nagyobb vagyon halmozódik fel (ezt bizonyítja az egy ügyfélre eső vagyon nagysága is, amiről korábban már szó esett). Ehhez képest érdekesség, hogy az ügyfélszámlák csupán 37%-án van 50 milliónál nagyobb vagyon, ami azzal is magyarázható, hogy az ügyfelek több számla között osztják meg a szolgáltatónál tartott pénzt.

A szektorszinten bővülő vagyonnal összhangban a legnagyobb öt privátbanki szolgáltató piaci koncentrációja idén félévkor elérte a 74%-ot, a teljes piaci vagyonhoz viszonyítva az OTP tudta legnagyobb mértékben növelni részesedését, nem sokkal lemaradva mögötte az Erste, de a többi szolgáltató is a piaci átlagnál nagyobb vagyonnövekedést mutatott fel az elmúlt félévben.

Az elmúlt fél évben a privátbanki ügyfelek inkább a biztonságra törekedtek, legalábbis ezt mutatja, hogy a szolgáltatók adatközlése szerint a 2016 végi 30%-ról 37%-ra nőtt a kötvénybefektetések aránya az átlagos portfólión belül, a korábban még népszerűbb befektetési alapok a második helyre csúsztak vissza 34%-kal. A részvény befektetések aránya stagnált, míg a készpénz és bankbetét aránya valamelyest csökkent, 19%-ról 17%-ra.

Az, hogy az ügyfelek óvatosabbak, nem meglepő, az európai választások mellett az észak-koreai rakétakísérletek is borzolják a piaci kedélyeket, ráadásul a részvénypiacok olyan magasságokban járnak, hogy sokan már egy jelentősebb korrekciót várnak.

Tavaly év vége óta nem változott a szolgáltatók megítélése abban, hogy a legnagyobb kockázatot jelenleg is a szabályozói és piaci környezet jelenti a privátbanki szektor számára, maximum annyiban, hogy még az eddiginél is nagyobb kockázatnak élik ezt meg. Meglepőnek ettől még nem mondható az adat, a januárban életbe lépő MiFID 2-től minden tőkepiaci szereplő tart.

Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük