Román euró 2019-től

Az euró bevezetésének céldátuma 2019 január 1-je – nyilatkozta Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője.

EU válság, adósságrendezés hét. Európai vállalkozások, alapítás és fejlesztés, pályázati források.A politikus szerint az euró bevezetése mellett az egyik legfontosabb érv az, hogy a romániai gazdaság eleve ebben a pénznemben számol. Az ország gazdaságának eurósítása még a csatlakozás előtt elkezdődött, ugyanis olyan döntések születtek, amelyek lehetővé tették az euróban való elszámolást, a multinacionális cégeknél a bérmegállapítás is euróban történt.

„Gazdaságunk, és most már a mentalitásunk is az euróhoz kötődik. Az üzleti terveket, sőt, még a családi költségvetést is euróban számoljuk. Semmi értelme a lejhez kötődni, ha úgyis euróban gondolkodunk – fogalmazott.

Kiemelte: az euró bevezetése nagyobb fiskális fegyelmet eredményez, illetve csökkenti az adócsalás és a feketegazdaság elterjedését. „Egy civilizált országban, ahol piacgazdaság működik, az adócsalás mértéke a GDP 10 százalékát teszi ki, míg ez Romániában – az adótanács adatai szerint – eléri a 32-34 százalékot” – mondta. 2019 január 1-je nem csak az euró-övezethez való csatlakozás céldátuma, hanem ekkor kezdődik Románia első soros uniós elnöksége.

További hír: a befektetésre ajánlott sávba emelte Románia államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor’s, a javuló román adósságdinamikával és a térségi átlagnál jobb gazdasági kilátásokkal indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi „BB plusz/B”-ről egy fokozattal „BBB mínusz/A-3”-ra javította a devizában és helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű román államadósság besorolásait. Az osztályzatok kilátása stabil.

A külföldi tőkebefektetések terén is pozitív adatok jelentek meg: 30 százalékkal nőttek az első negyedéveben a vonatkozó mutatók. Márciusban 290 millió euró áramlott be a román gazdaságba, ez a legmagasabb érték az év eleje óta.

Forrás: vg.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal