Ruhabutik bezárások

Ruhaboltból tűnt el a legtöbb négy év alatt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A folyamat az utolsó 12 hónapban gyorsult fel leginkább, ezer bolt szűnt meg.

A ruházati kiskereskedelemben csökkent leginkább a boltok száma 2010 és 2014 között – derül ki a KSH táblázatából. A folyamat az utolsó 12 hónapban gyorsult fel – ezer ilyen üzlet tűnt el –, amit nagyban befolyásolhatott az online pénztárgépek bevezetése. Ezt más adat is alátámasztja: 2014-ben 15 százalékkal nőtt a ruházati termékek forgalma, szemben a 4 százalékos átlaggal, vagyis sokkal több vásárlás látható.

Kevesebb az élelmiszerbolt is, mint 2010-ben, de több lett a turkáló, a sportszerbolt, és a telefonbolt.  Főleg a kisboltok bírták rosszul az iramot az utóbbi években, ma már valamivel több mint 130 ezer cég 1-10 üzletet működtet, ezen belül 77 ezer csak egyet.Tavaly év végén összesen 17,5 millió négyzetméterrel gazdálkodtak a vállalkozások, ez is kevesebb, mint öt éve volt, de az összterület csökkenése kisebb, mint a boltok számáé.

A teljes piacon 2014 végén 144 ezer élelmiszer- és iparcikküzlet működött, 2010-ben még 152 ezer. Az üzemeltető cégek száma 98-99 ezer között volt, nagyjából 5 ezerrel kevesebb, mint 2010 végén.

Forrás: vg.hu

Főbb kulcsszavak: Pénzbulvár

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

Szakértőnk

dr.Tatár Attila, pénzügyi szakértő, befektetési tanácsadó
dr.Tatár Attila
közgazdász, tanácsadó
- Hírlevél
- V.I.P. Hírlevél

Akciós könyvek

Hogyan válhatok befektetővé? Ajándék e-könyv. Befektetési tanács, külföldi termékek.

Hozzászólások