Solar energiával a Föld körül

A Solar Impulse projekt, amelynek célja, hogy ásványi üzemanyag felhasználása nélkül repülje körbe a Földet, a végéhez közeledik. A napelemes repülőgépnek már csak a Csendes-óceán átrepülését kell befejeznie, igaz, ez jelenti a földkerülő repülés legnehezebb akadályát.

Bár a küldetés még nem ért véget, a Solar Impulse csapata máris bebizonyította, hogy a megújuló energiaforrások nappal és éjszaka egyaránt megbízható energiaellátást szolgáltatnak, ami fontos előrelépésnek számít a tiszta energia jövőbeni hasznosítása tekintetében.

Az egyik fontos tanulság az, hogy nincs olyan csodaszer, amellyel minden probléma varázsütésre megoldódik. A Solar Impulse csapatának, valamint a technológiai és az innovációs partnereinek minden területen új fejlesztéseken kellett dolgoznia: maximalizálni a napelemek energiatermelését, integrálni a megújuló energiát az elektromos rendszerbe, a lehető legmagasabb szintre emelni az energia felhasználás hatásfokát, és végül megoldani az energia naplementét követő tárolását, hogy a repülőgép egész éjszaka folytathassa útját.

A 633 kg össztömegű energiatároló akkumulátorok több mint egynegyedét tették ki a repülőgép bruttó tömegének, ezért az energiafogyasztás és az energiaveszteségek minimális szintre csökkentése legalább olyan fontos volt, mint az energiatermelés és a tárolási kapacitás maximalizálása. Ennek eredményeként, a gép napelemei és motorjai rekord hatásfokkal működtek.

A jelenleg meghozott, a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására, valamint az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésre alkalmas intézkedéseink közül egyik sem ígéretesebb, mint az energiahatékonyság javítása. Csak a példa kedvéért, ha az összes szivattyú és ventilátor villanymotorját fordulatszám-szabályzóval szerelnénk fel, 3 338 TWh (3,3 millió GWh) energiát tudnánk megtakarítani, ami kb. megfelel az Európai Unió 2013-as teljes villamosenergia-termelésének*.

A másik tanulság az, hogy fontos az energiaterhelések kezelése. Amikor az energiaforrások nagysága függ az időjárástól, akkor célravezető, ha az energiafogyasztási mintákat és szokásokat a rendelkezésre álló energiához igazítjuk. A Solar Impulse repülőgép esetében ez főként a pilóta feladata volt, akinek a rendelkezésre álló energiaellátás függvényében nagy gondot kellett fordítani a gép emelkedésének és süllyedésének az irányítására, illetve arra, hogy jól kihasználja a szél irányát és sebességét.

Az energiafogyasztást “itt lenn a földön” a fogyasztási minta szabályozásával tudjuk kezelni, pl. a háztartásokat tájékoztatjuk a fogyasztási szokásukról és a csúcsidőn kívüli áram alacsonyabb áráról, illetve oda szállítjuk az energiát, ahol arra az adott időben szükség van.

A harmadik tanulság a digitalizálás fontos szerepére mutat rá. A gép fedélzetére telepített, kis súlyú érzékelőkkel és kommunikációs eszközökkel felszerelt berendezések lehetővé tették, hogy a földi személyzet a Monacóban felállított irányító központból állandóan ellenőrizni tudta a teljesítményadatokat, és olyan lépéseket tudott javasolni a pilótának, amelyek segítségével optimalizálni tudta a repülési útvonalat.

Tavaly, amikor André Borschberg közel 118 óra szünet nélküli repülés után fáradtan, de vidáman leszállt a Solar Impulse-szal Hawaiin, mindenkire lelkesítőleg hatott a csapatnak az elszántsága, az ügy iránti szenvedélye, és az elért technológiai eredmények, amelyek lehetővé tették ennek a hihetetlen vállalkozásnak a sikerét. Egyedül a repülő út előbb említett szakaszában Borschberg több jelentős repülési rekordot* is felállított, többek között övé a leghosszabb, megszakítás és újratankolás nélküli távrepülés rekordja.

Az ABB Ltd, mint az út legfontosabb támogatója az energetikai és automatizálási technológiákra specializálódott  vállalatcsoport, amely 100 országban van jelen, és megközelítőleg 135 000 alkalmazottja van. Az ABB 2014-ben technológia szövetségre lépett a Solar Impulse-szal, hogy segítse a világ első olyan vállalkozását, amelynek célja, hogy ásványi üzemanyag felhasználása nélkül repülik körbe a Földet.

* André Borschberg, a Solar Impulse pilótája, a világkörüli repülőút Japán és Hawaii közötti szakaszán 2015-ben az alábbi rekordokat állította fel:
1. Leghosszabb repülési időtartam: 117 óra 52 perc
2. Szabad táv repülése útvonal mentén: 7039,9 kilométer
3. Egyenes táv repülése – szabad repülés: 6.449,8 kilométer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük