Soros és a jüan

A hivatalos média arra figyelmezteti Soros György magyar származású befektetőt, hogy eszébe ne jusson a jüan ellen spekulálni, mert nagyot fog bukni. Soros azzal szerzett magának nevet és nagy vagyont, hogy a kilencvenes évek elején sikeresen játszott az angol font értékvesztésére.

A kínai média azt tanácsolja Soros Györgynek, akit sikeres spekulációi miatt sokat pénzügyi befektető gurunak tartanak, hogy ne játsszon a nemzeti valuta, a jüan, illetve a hongkongi dollár ellen – jelentette a Reuters. A két deviza akkor értékelődhetne le jelentősen, ha kiderülne, hogy a világ második legnagyobb gazdasága valóban komoly gondokkal küszködik.

A GDP növekedése éves összehasonlításban 6,8 százalékra lassult a negyedik negyedévben, így az éves adat 6,9 százalék lett, ami az elmúlt 25 év leglassúbb kínai bővülése. Az év eleje jelentős zuhanást hozott a kínai tőzsdéken – a szakértők vitatkoznak azon, hogy ezek mögött a jelenségek mögött mennyire súlyos bajok húzódnak meg.

A pekingi vezetésnek gondot okoz ugyan, hogy visszaszerezze a menekülő tőke bizalmát, ám úgy tűnik, hogy az illetékesek még nem vesztették el önbizalmukat. Soros támadása a jüannal és a hongkongi dollárral szemben esélytelen, efelől semmi kétségünk nem lehet – fogalmazott egy a párt napilapjának címoldalán megjelent publicisztika, amelyet a kereskedelmi minisztérium egyik elemzője írt.

Kína gazdasági alapjai a lassúbb növekedés, a tőzsdei árfolyamok hullámzása és a jüan gyengülése ellenére továbbra is erősek – folytatja írását a szakértő, aki minden bizonnyal Soros múlt heti megjegyzéseire reagált.

A magyar származású üzletember – aki a font elleni 25 évvel ezelőtti spekuláción gazdagodott meg – a Bloomberg TV-nek beszámolt aktuális befektetéseiről. Eszerint az amerikai S&P-500 tőzsdeindex, a nyersanyag- és energiahordozó-exportból élő országok börzéi és az ázsiai valuták ellen spekulál. Eközben amerikai kötvényeket vásárol.

Nem említette meg célpontjai között a jüant és a hongkongi dollárt. Kínával kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte a világ második legnagyobb gazdasága a durva lassulás felé tart, ami hozzájárul ahhoz, hogy a világgazdaságot defláció sújtja.

A dolog foglalkoztathatja a pekingi vezetést, ugyanis Xinhua hírügynökség is figyelmeztette a befektetőket: ne játsszanak a kínai részvények vagy a nemzeti valuta gyengülésére, azaz ne akarjanak shortolással pénzt keresni, ami ráerősíthet a hanyatlásra.

A hivatalos kínai véleményt közlő hírforrás azzal érvel, hogy az elmúlt időszakban sokat javult az ország pénzügyi szabályozási és jogi környezete, ezért tévednek, akik azt hiszik, hogy halászhatnak a zavarosban.
Forrás: napi.hu

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal