A Traction Labs Zrt. és az amerikai piac

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a startup vállalkozásokat támogató Traction Labs Zrt. (Traction Tribe) és a JEREMIE III. forrásból gazdálkodó PBG FMC Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

Az együttműködés keretében két év alatt, több, mint fél milliárd forintnyi forrást biztosít a tőkealap kezelő a Traction Tribe számára, amely most induló, magyar és régiós vállalkozásokat segít innovációik megvalósításában és az amerikai piacra lépésben. A február 27-én aláírt megállapodás megfelelő tőkehátteret biztosít a cég számára az innovatív ötletek, üzleti lehetőségek támogatására, sikeres magyar vállalkozások nemzetközi piacokra történő bevezetésére.


A Traction Labs Zrt. egy akcelerátor és egy magvető befektető kombinációjaként működik, célja, hogy a következő két évben legalább ötven most induló startup vállalkozást segítsen üzleti ötleteik, saját innovációik fejlesztésében és támogassa piacra jutásukat az Egyesült Államokban. Elsősorban infótechnológiai, valamint az orvos-technológiához kapcsolódó, most induló, vagy rövid ideje működő cégek után kutatnak, melyeket hazai és tengerentúli szakemberek segítenek az üzleti modell felépítésében. Céljuk a gyors növekedést középpontba állító amerikai startup mentalitás hazai meghonosítása, melyhez egyedülálló segítség a cég által fenntartott mentori csapat, partneri hálózat, a technológiai központként számon tartott Szilícium-völgyben és Los Angeles-ben.

A Budapesten és Székesfehérváron működő, a második negyedév folyamán állandó kaliforniai jelenlétet tervező cég jelenleg már tíz startup vállalkozás munkáját segíti. Elképzeléseik szerint a két éves ciklusra tervezett ötven vállalkozás közül legalább egy-két olyan lesz, mely az együttműködés révén jelentős, meghatározó céggé válhat nemzetközi viszonylatban is.

Az innovációs iparágban ideahaza és Európában elterjedt, egységesen 20-30 százalékos profitot remélő befektetői modell helyett a Traction Tribe kevesebb cégnél, de lényegesen nagyobb, akár sok száz százalékos megtérüléssel számoló konstrukcióval dolgozik. Ezzel a stratégiával Magyarországon egyedülálló üzleti modellt követnek, melyre Európa-szerte is alig akad példa, azonban az Egyesült Államokban olyan ismert startup inkubátoroknál vált sikeressé, mint az Y-Combinator, a 500Startups, vagy a Techstars. Mint azt az alapítók jelezték, a szektor sajátsága, hogy a startaup cégek jelentős része nem váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Az USA-ban 10 százalékuk, Európában ennél is kevesebb a hosszabb távon is működőképes és sikeres vállalkozás, mely adat jelzi a Traction Tribe által követett befektetési stratégia sikerességét is.

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal