Új bionikai innovációs központ

A Pázmány és a Semmelweis Egyetem együttműködésével létrejövő Bionikai Innovációs Központ (BIK) megalapításának támogatásáról döntött a Magyar Kormány.

Az 5 milliárd forintos támogatást a Kutatási Technológiai és Innovációs Alap biztosítja. Legfőbb cél, hogy az újonnan létrejövő Központ megteremtse, vezérelje és katalizálja a hazai bionikai innovációs hálózat kialakulását és sikeres működését. Ennek köszönhetően új termékek és szolgáltatások jelenhetnek meg mind a hazai, mind a nemzetközi piacon, melyek átalakítják az elkövetkezendő években az egészségiper, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem és a biztonságipar technológiáit. A most induló projekt egyedülálló, mert szervezett oktatási–kutatási–fejlesztési–innovációs és piacépítési stratégiát egyaránt kidolgoz és valósít meg.


Az elmúlt ötven év harmadik csúcstechnológiai forradalmának vagyunk a kezdetén. Az integrált áramköri technika és az erre épülő elektronika–számítástechnika-információs technológia, majd a biotechnológiák után – a kettő egy sajátos találkozási pontján, ahol az elektromágneses terek és a molekuláris biológiai folyamatok interakcióba lépnek – kibontakozik egy új tudás, új technológiákkal, aminek következtében hamarosan gyökeresen új termékek és szolgáltatások jelennek meg a piacon. Ilyenek például a Bio-chip-ek, a protézisek, a kvantitatív új képalkotók, a permanens szimbiózisok, a rádiófrekvenciás diagnosztika és terápia illetve a genetikai diagnosztika és terápia, valamint az e technológiákra épülő diagnosztikák és terápiák.

A hazai gazdaság és az Európai Unió egyik legjelentősebb kitörési pontja a tudásintenzív, magas hozzáadott értéket igénylő ágazatok fejlesztése. Koncentrált oktatási-kutatási-innovációs és piacépítő intézkedésekkel, valamint aktív nemzetközi együttműködésekkel Magyarországon az innováció és az ipari fejlődés egyik fontos bázisa lehet a bionika, amely az Új Széchenyi Terv kiemelt prioritásai közül több ágazatot is érint, elsősorban az egészségipar, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, a mezőgazdaság és a védelmi ipar területén, valamint része a Magyar Növekedési Tervnek is.

A siker egyik kulcsa az, hogy ki tudjuk bontakoztatni azt a szellemi hátteret, amelynek alapja egy eddig nem létezett diszciplináris háttér, amelyre az újfajta mérnöki tudás épül: a biológiai alapok és az elektronikai alapok egyszerre. Nevezetesen, egyrészt a molekuláris biológia és idegtudományi kvantitatív alapok, másrészt az elméleti villamosságtan és kvantum elektrodinamika és a számítástechnika mérnöki alapjai együtt. Ez az új diszciplináris bázis az, amelyre a Pázmány Péter Egyetemen és Semmelweis Egyetemeken megindított, Európában úttörő molekuláris bionika egyetemi alapszak épült, és ahol a napokban az első mesterszakos diplomákat is kiadják (Szegeden 3 évvel később szintén megindult a képzés).

Minden vélemény számít!

Név *
Email *
Weboldal